USA: Elrendelték két kínai állami médiavállalat bejegyzését idegen ügynökként

2018. szeptember 19. 08:17

Washington és Peking között szélesedőben van a kereskedelmi vita.

Az amerikai igazságügyi minisztérium elrendelte, hogy az Egyesült Államokban is dolgozó két vezető kínai állami médium külföldi ügynökként regisztráltassa magát – jelentette kedd este internetes honlapján a The Wall Street Journal.

A lap értesülései szerint a minisztérium az elmúlt hetekben tudatta a Xinhua hírügynökség és a China Global Television Network (CGTN) televízió képviselőivel, hogy ezt kell tenniük.  Az amerikai törvények szerint minden olyan szervezetnek, vállalatnak vagy magánszemélynek külföldi ügynökként kell bejegyeztetnie magát, amely vagy aki külföldi kormányok nevében megpróbálhatja befolyásolni az amerikai politika alakítóit vagy a közvéleményt. Az így regisztráltaknak évente beszámolót kell készítenie bevételeiről és kiadásairól, fel kell tárnia a cég tulajdonosi struktúráját, és a törvény előírása szerinti további információkat is szolgáltatnia kell. Amennyiben külföldi médiavállalatról van szó, akkor a regisztráláshoz csatolni kell írott vagy hanganyagot is.

Elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy az igazságügyi tárca akkor hozott döntést erről, amikor Washington és Peking között szélesedőben van a kereskedelmi vita. Donald Trump elnök hétfőn este jelentette be, hogy a kormány 200 milliárd dollár értékű kínai árura vet ki védővámot, mire válaszul Peking kedden közölte, hogy 60 milliárd dollár értékű amerikai termékre vet ki pótvámot. Az Andrzej Duda lengyel államfőével kedden délután tartott közös sajtókonferenciáján Donald Trump ugyan azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány kész a tárgyalásokra Kínával, de azt is leszögezte, „nem hagyja, hogy Kína kihasználja" az Egyesült Államokat.

A Xinhua, a CGTN és a washingtoni kínai nagykövetség nem kívánta kommentálni a The Wall Street Journal információit.

A lap egyúttal emlékeztetett arra is, hogy az amerikai hatóságok nemrégiben közelebbről is megvizsgálták egyes külföldi médiatársaságok amerikai jelenlétét. Erre azt követően került sor, hogy az amerikai hírszerzés arra figyelmeztetett: két orosz, kormányzati támogatást élvező sajtóorgánum - az RT televízió, illetve a Sputnik rádió és hírügynökség – részese volt a Kreml azon erőfeszítéseinek, hogy megpróbálja befolyásolni a 2016-os amerikai választási folyamatot. Az RT és a Sputnik, tagadva e vádakat, tavaly bejegyeztette magát idegen ország ügynökeként.

Az Egyesült Államokban dolgozó kínai állami médiumot eddig nem ért ilyen vád, de a kongresszusban hónapok óta felvetik a politikusok, hogy a Xinhuának és a CGTV-nek regisztráltatnia kellene magát. Marco Rubio floridai republikánus és Patrick Leahy, vermonti demokrata párti szenátorok ez ügyben még hónapokkal ezelőtt levelet is írtak Jeff Sessions igazságügyi miniszternek. Három, angol nyelvű kínai lap – a China Daily of Beijing, a People's Daily Overseas és a Xin Min Evening News – amerikai terjesztője már korábban regisztráltatta magát a törvénynek megfelelően.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/135823