Budapestnek és Magyarországnak béke kell

2018. augusztus 19. 10:48

Puzsér Róbert
Facebook

Orbán Viktort a jelenlegi ellenzék nem tudja, de legalább nem is akarja legyőzni

„Az MSZP és a DK számára Budapest nem több, mint ugródeszka a megmaradáshoz, lassú haldoklásuk megállításához. A főváros kulcsaiért cserébe minden nap tartanak egy sajtótájékoztatót arról, hogy Orbán Viktor gyűlöli a budapestieket, és ezt délután a Klubrádió, este az ATV riporterének készségesen elismétlik. Lendvai Ildikó már teljes erővel fújja a harci kürtöt a Népszavában – a lapban, melyet a nemzeti együttműködés rendszere finanszíroz háztáji ellenzéke számára. A baloldal még magához sem tért a megrendítő erejű, harmadik kétharmados ütés után, de Lendvai a fejében máris ácsolja a csatornát a nagy pénzekhez: arról fantáziál, hogy „felbukkanna egy másik, még vitathatatlanabb tekintély, akinek a pesti Városházáról felsejlő árnyéka besötétítené, elrontaná a Várból remélt szép kilátást.”

Erre jó nekik Budapest – ezt a szerepet szánják a budapestieknek: könnyű kézzel feláldozható parasztok a sakktáblán, akiket ágyúba kell tölteni, és velük lőni a miniszterelnököt. Ugyan miben különbözik ez a gondolkodás Orbán Viktorétól? Épp ugyanaz a megveszekedett gyűlölet: a pénzt és vendettát szolgáló hatalom tébolya, mely egy újabb szabadságharc, egy újabb végeláthatatlan konfliktus kilátásait vetíti előre – egy olyan háborúét, amelyben Orbán, Gyurcsány és Lendvai nagyon jól érzik magukat. Ezt a receptet jól ismerjük: ami Orbánnak Brüsszel, az lesz Lendvaiéknak a Budavári Palota. Él még Budapesten bárki, aki úgy gondolja, hogy ez a politika bármilyen téren is Orbán Viktor rendszerének alternatívája lehet? Él még Budapesten bárki, aki ne értené, hogy a Népszava épp azért kapja az állami pénzeket, hogy Orbán Viktor rendszerének alternatívája soha ne képződjön meg?

Orbán Viktort a jelenlegi ellenzék nem tudja, de legalább nem is akarja legyőzni – tagjai mindössze folytatni akarják a negyedszázada zajló hideg polgárháborút, mert egyedül ezt ismerik, csakis ebben mozognak otthosan. A halál ötven órájának végén ugyanerről beszél Hessler ezredes: a legjobb, ami történhet, hogy a háború folytatódik. A magyar politikai osztály ilyen háborúfetisiszta porosz nagybirtokosokból áll: ők mindig túlélnek és gyarapodnak, miközben milliók nyomorognak, és százezrek emigrálnak.

Lendvai Ildikó már ott tart a múlt hamisításában, hogy „Orbán azt sem felejtette el, hogy 2018-as kihívói között is ott voltak a polgármesterek: Botka, Karácsony.” Sőt, Orbán azt sem felejtette el, hogy Botkát épp az MSZP Fidesz-tagozata nyírta ki a politikai versenyből – továbbá azt sem, hogy Karácsony minden várakozást alulmúlt az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként. Orbán csak egy esetben rémülne meg: ha az MSZP-Párbeszéd feloszlatná magát.

Ettől azonban a miniszterelnöknek nem kell tartania. Három kétharmados Fidesz-győzelem után a szocialista elvtársak újra harcba vonulnak, és újra azt hazudják, hogy itt a nagy esély végzetes csapást mérni Orbán Viktor hatalmára. A Vörös Hadsereg már az Állatkertnél állomásozik, de a Führer bizakodó: Steiner támadni fog – a vezérker tagjai lesütött szemmel a cipőjük orrát bámulják.

Budapestnek és Magyarországnak béke kell. 2019 őszén arra mutatkozik esély, hogy egy olyan főváros épüljön, amely mindenki otthona: fideszesek és szocialisták, gazdagok és szegények, fiatalok és idősek, autósok, kerékpárosok és gyalogosok otthona. Bármilyen görcsösen akarja is Orbán Viktor és Habony Árpád, hogy háborús pszichózisban éljünk, számunkra Budapest nem hadszíntér, hanem az otthonunk – meg kell próbálnunk polgárokként élni benne. Nyomuljon bármilyen erőszakosan is pártpolitika – az, hogy merre kanyarodjon a villamos, hogy milyen színházak működjenek, hogy mennyi zöldterület legyen Budapesten, nem pártpolitikai kérdés.

A pártok erejüket egymás gyűlöletéből nyerik. Budapest megmutathatja, hogy igenis létezik polgári centrum, melynek tagjai nem azt keresik, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt – nem falakat, hanem hidakat építenek. Budapest a szülővárosom és az otthonom – sokkal jobban szeretem, mint amennyire utálom a nemzeti együttműködés rendszerét. Az én szememben ez az alkalmassági minimum.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/134421