A medve nem játék, de…

2018. augusztus 19. 09:46

Antal-Ferencz Ildikó
Képmás

És akkor megérkezik a várva várt anyamedve a három kis boccsal.

„És akkor – az izgatott vadőr és az ötéves kislányom egyszerre kiáltanak fel, szerencsére mindketten halkan – megérkezik a várva várt anyamedve a három kis boccsal.

A kezek és a telefonok az eddigieknél is vadabbul „dolgoznak”. Szerencsére Zsolt észnél van, és bár ő is egyszerre nyúl a látcsőért és a fényképezőgépért, folyamatosan figyelmeztet, hogy továbbra is nagyon csendben és óvatosan beszéljünk, mozogjunk, fényképezzünk.

Az én telefonom épp lemerül, így örömmel adom át férjemnek a fotózás lehetőségét, és végre szabadon nézem a medveanyát és a három bocsot. Azonnal erős, ösztönös rokonszenvet érzek irántuk. A kicsik pont olyanok, mint a gyermekeim mesekönyvében: kerek fülek, vidám pofák, bolondos, fűszálak után kapkodó mancsok. Az élelem őket nem annyira érdekli, figyelmüket jobban lekötik a fűszálak és a tisztáson átrepülő galambok. Egymással birkóznak, fel-felmásznak farönkre, kőre. Az idegen medvékhez ők sem közelítenek.

Az anyamedve pont olyan, mint én a gyermekeim születése után fél évvel: jóval soványabb és nyúzottabb, mint a másik két, ugyancsak nőstény medve.

Bár láthatóan elég éhes, minden egyes kukoricaszem felnyalása után feszülten körbenéz, feltérképezi őket és az egész tisztást. Figyeli a többi medvét és minden más neszt. Körülbelül másodpercenként.

Együttérzően mosolygok, ahogy a vadőr hangosan sajnálni kezdi Lóherét, hogy milyen sovány, de majdnem felnevetek, amikor nagyon komoly arccal magyarázni kezdi: gondoljunk bele, milyen feszültséggel telik ennek az anyamedvének élete, szegény alig tud nyugodtan enni, állandóan a kicsiket és az erdőt kell figyelnie még itt is, ahol egyébként láthatóan biztonságban érzi magát, különben nem hozta volna ide a bocsait. Csak annyit tudok kinyögni: nekem nem kell belegondolni, én pontosan tudom, milyen érzés ez.

Elképedt arcáról leolvasom: eddig eszébe sem jutott, hogy ez az anyai ösztön a nőknél is pontosan így működik. Aztán leesik a tantusz, és elmosolyodik. Neki még nincs gyermeke, gondolom.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/134419