Nemzetközi összeesküvést sejt az ellene szervezett merénylet mögött Maduro

2018. augusztus 8. 15:41

A venezuelai szocialista államfő szerint a szombati dróntámadást Kolumbia, Spanyolország és az Egyesült Államok szervezték. Eközben lezárták a brazil határt a venezuelai menekültek tömegei előtt.

Az Egyesült Államokat és Kolumbiát sejti az ellene szervezett szombati merényletkísérletért Nicolas Maduro – az Euronews közlése szerint a venezuelai elnök egy sajtótájékoztatónak látszó eligazításon adta elő elméletét.

Maduro úgy vélte, a merényletkísérlet hátterében a venezuelai ellenzék mellett amerikai, kolumbiai és spanyol szál is van, több ellenzéki politikust pedig nyilvánosan is megvádolt az összeesküvéssel. 

Név szerint említette Julio Borgest, aki jelenleg Kolumbiában tartózkodik: az elnök szerint Borges, aki Maduro egyik legismertebb politikai ellenlábasa, képes ilyen lépésekre. Borges Twitter-üzenetben utasította el a vádakat, és kiemelte, Venezuela válságos politikai-gazdasági helyzetéért csakis Maduro lehet a felelős. A másik „vádlott” a szocialista ország államfője szerint Juan Requesens: őt Maduro veszélyes pszichopatának nevezte, kedden pedig letartóztatták a politikust.

Az elnök emellett elmondta: bízik Donald Trump kormányának jóhiszeműségében, miszerint az Egyesült Államok nem adná nevét egy ilyen támadáshoz.

Ezzel egyidőben, vasárnap egy brazil bíróság rendelte el, hogy zárják le a határt a Venezeulából érkező menekültek elől, ugyanis tömegek próbálnak átjutni a komoly válság sújtotta, szocialista berendezkedéséhez ragaszkodó államból. Az intézkedés még nem lépett hatályba: a brazil kormány ügyvédei ugyanis fellebbeztek a döntés ellen.

Roraima határtartományba az elmúlt három évben több tízezer menekült érkezett, melyre az ott élő közösség és hatóságok nem voltak felkészülve: sokat az utcán alszanak, nőtt a bűnözés és a prostitúció is felütötte a fejét. 

Az egészségügyi rendszert is megroppantotta a menekülthullám, ezért a bíróság a Brazíliába érkezők beoltását rendelte el.

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/133943