Lehetünk horvátok?

2018. július 12. 09:00

Szöllősi György
Nemzeti Sport

A horvát vb-szereplés során okkal érezzük, hogy talán mi is lehetnénk a helyükben. De nem lehetnénk.

„Az nyilvánvaló, hogy a nyolcszáz éves perszonáluniónak, hogy Horvátország a magyar Szent Korona egyik országa volt, közvetlen hatása aligha lehet a két ország futballjának fejlődésére, ha azonban onnan közelítünk, hogy a mégiscsak nagyon hasonló földrajzi, kulturális, történelmi paraméterek és előzmények sok mindenben hasonlóvá tesznek bennünket, az jogos és természetes kiindulópont. Nyilván nem Szenegál vagy Brazília vb-szereplését kérik számon a magyar szurkolók naponta a futballunkon, sokkal inkább a horvátokét, akikkel kapcsolatban okkal érezzük, hogy talán mi is lehetnénk a helyükben.

De nem lehetnénk.

Mégpedig azért nem, mert bár sok szempontból közösek futballkultúránk gyökerei, és igen, ezért is lehet, hogy mi is, ők is kétszer is eljutottunk már a legjobb négy csapat közé a vb-k történetében (Jugoszlávia további kétszer), a mi legutóbbi elődöntős szereplésünk óta eltelt hatvan esztendőben fontos fejlemények vittek egészen más irányba bennünket. Röviden érdemes hát szót ejteni az előzményekről, mert az okokat nyilván az elmúlt évtizedekben kell keresni.

Sőt, a horvátok már 1998-ban, kevéssel önálló államiságuk megteremtése után is vb-elődöntősök voltak, míg mi épp annak a világbajnokságnak a pótselejtezőjében éppen a Horvátországot nem sokkal korábban elveszítő Jugoszlávia maradékától szenvedtünk katasztrofális, összesítésben 12–1-es vereséget. Vagyis a mai távolság már akkor is létezett a horvát és a magyar futball között, s miközben fontos kérdés, hogy miért nem sikerült közelebb kerülnünk hozzájuk az elmúlt húsz évben sem, láthatjuk, hogy a lemaradásunk még régebben kezdődött.

(...)

A sok szempontból hasonló múlt tehát a futball fejlődésének fontos helyszínévé tette Közép-Európán belül Horvátországot és Magyarországot is, ám, bizony, fél évszázadnál több telt el azóta, hogy egészen más irányba kanyarodott a mi labdarúgásunk, mint a régi dunai iskolából, majd a magyarral még sokáig rokon jugoszláv fociból kinövő horvát futball. 

Ezért is szomorkodunk mi már 1986 óta abszolút kívülállóként a világbajnokságok idején, s írhatta Kolinda Grabar-Kitarovic, a helyszínen szurkoló horvát köztársasági elnök asszony a Facebookra az oroszok búcsúztatása után, hogy »Kezdődhet az éjszakába nyúló ünneplés az Adrián, a Száván, a Dunán és a Dráván!«

Legalább a Dunán és a Dráván mi is szeretnénk megint ünnepelni egyszer...”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/132508