Szocialista svédasztal

2018. június 22. 20:29

Tamás Ervin
168 Óra

Az MSZP-elit most is ódzkodott egy nagyobb merítésű kiválasztási folyamat megszervezésétől.

„Orbán 2002-ben látványosan a hátát mutatta a parlamentnek, sőt egy időre a Fidesznek is, hogy elvegyüljön polgári köreiben. Ehhez persze nélkülözhetetlen volt a veszélyt érzékelő, megszerveződő holdudvar és a vezér egymásra találása, Orbán tehetsége és munkabírása. Az MSZP Horn Gyulán kívül csak »hozott anyagból« tudott hasonlót felmutatni, ideiglenes sikerrel. Aki azonban azt hiszi, hogy az úgynevezett mediatizált világban az ATV és a Hír TV egyre unalmasabb fórumai elegendők a nyilvánosság eléréséhez, téved. Ráadásul várhatóan ezek a lehetőségek a jövőben tovább szűkülhetnek. Mást, máshogyan viszont nem lehet adni ütős, hiteles tartalom és egyéniségek nélkül, zavaró repülésekkel, kibeszélő attrakciókkal, »jobbító szándékú« bírálatokkal, ráadásul farizeus módon leginkább a kormánypárti tévében, sajtóban. Jellemzi a helyzetet, hogy manapság a kommunikáció legnagyobb terhe a veterán Lendvai Ildikóra hárul, aki ugyan derekasan állja a sarat, de ettől még feltűnőbb a rátermett társak hiánya.

Az MSZP-elit most is ódzkodott egy nagyobb merítésű kiválasztási folyamat megszervezésétől, amolyan előválasztástól, amely megmozgathatta volna a szervezet berozsdásodott aktívahálózatát, s nagyobb legitimitást adhatott volna az új vezetőségnek.

Szedett-vedettnek tűnik a most összeállt testület, amelyben sokan sokféleképpen értelmezhetik a »mást, máshogyan« jelszót. Ha a lelkes fogadkozások után – mint már annyiszor – ismét a surranópályákra terelődik az energia és a figyelem, annak súlyos ára lesz a következő időközi s a jövő évi önkormányzati és EP-választásokon. Majd jöhet a következő kongresszus, amelyik szintén gyorsan leveszi napirendjéről a megszűnés-átalakulás problémakörét.

Utóirat: Hogy ne lehorgasztott fejjel lássanak a hétvégén megújult szocialisták munkához, vegyék észre, hogy Orbán Viktor egy új szót vett elő szótárából. A válságot. Veszélyt szimatol, s erre számos oka van. Például az, hogy jó ugyan, ha a vele rokonszenvező erők nagyobb számban lépnek pástra számos országban, ugyanakkor nemzetvédő, protekcionista elveik megsebezhetik a magyar gazdaságot, különösen az uniós pénzek megcsappanására számítva. A miniszterelnök sejti, hogy a többéves konjunktúra után komoly kihívás elé nézhet, s talpig nemzeti színben, milliárdokat spájzba rakva készül a körkörös védelemre, a régiek mellé új bűnbakok felmutatására. Íme, kedves MSZP, ennek másfajta értelmezése, kibontása legyen a következő lecke.” 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/131494