Orbánék szövetségese Orbánék szövetségesét támadja

2018. március 13. 12:24

Vörös Szabolcs
Heti Válasz

Nincs irigylésre méltó helyzetben a felvidéki Magyar Közösség Pártja.

„Nincs irigylésre méltó helyzetben a felvidéki Magyar Közösség Pártja. Nyolc éve ők az Orbán-kormány szövetségesei Szlovákiában, viszont ugyancsak 2010 óta képtelenek bejutni a pozsonyi parlamentbe. Az egyik legnagyobb nehézséget az okozza számukra, hogy a 2012 óta újra hatalomban lévő Robert Ficóval a magyar kormány a vártnál barátibb viszonyt alakított ki, de mivel a felvidéki magyarság helyzete nem javult látványosan, ezért kénytelenek Ficót – vagyis budapesti szövetségesük szövetségesét – ostorozni.

Nincs ez másképp a jelenlegi szlovák belpolitikai válság közepette sem, hiszen a szlovák miniszterelnök röhejes sorosozásán muszáj átlátniuk. Csakhogy amikor a Budapesten ugyanez a lemez forog, akkor már egy magyar nemzetiségi politikus józan nyilatkozata is furcsán hat az Orbán Viktor és Fico Soros-ellenes sorsközösségét kiemelő kormányzati kommunikációs gőzhengerben.

Pedig Menyhárt József MKP-elnök Facebook-bejegyzésében nem tett mást, mint üdvözölte a hétfői tisztáldozatot, Robert Kaliňák belügyminiszter lemondását.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/126518