Andor László nyíltan megy szembe a demokratikus értékekkel

2018. március 13. 15:24

Rétvári Bence
Facebook

Andor László, aki a Népszavában terjedelmes írásban követelte a vörös csillag legalizálását.

„Karácsony Gergely (de inkább Soros György) hétvégén meghirdetett árnyékkormányában Andor László is szerepet kapott. Az az Andor László, aki a Népszavában terjedelmes írásban követelte a vörös csillag legalizálását. Így fogalmazott: „E pillanatban azonban azt kell tisztán látni, hogy a vörös csillag nem önkényuralmi jelkép.” 

Csak a rend kedvéért : Magyarországon a kommunisták a vörös csillag nevében követték el embertelen bűneiket. A vörös csillag nevében végeztek ki ezreket, börtönöztek be és kínoztak meg tízezreket, ítéltek el politikai alapon százezreket, hurcoltak el a Gulágra 800 ezer embert és a sort sajnos még hosszan lehetne folytatni. 

A magyar kommunista diktatúra áldozatainak emlékét sérti meg Andor László: a sortüzek, az elnyomás és a kitelepítések áldozatait. Az 1956-os forradalom napjaiban a forradalmárok egyik első lépése volt, hogy eltávolítsák az épületekről a vörös csillagokat. A rendszerváltáskor pedig a címerből is száműzték a véres jelképet.

A vörös csillagot minden demokrata elutasítja, és ugyanúgy kezeli, mint a horogkeresztet. Aki erről nem így gondolkodik, aki kettős mércét vall áldozat és áldozat között, az nem demokrata.

Andor László nem csak a múlt, de a régmúlt embere; nemhogy 2010., de 1990. előttre repít vissza. Ő azt a korszakot képviseli, amikor még a parlament tetején is vörös csillag világított. Nem bízhatjuk az országot olyan feketeövesekre, akik képesek a vörös csillag legalizálásáért harcot hirdetni!

A rend kedvéért annyit még érdemes megjegyezni, hogy az árnyékkormány hirdetés leginkább csak egy kampányfogás volt az MSZP részéről, hogy ezzel elszívjon egy kis kommunikációs teret fő vetélytársától, a Jobbiktól. Az viszont kiderült, hogy az MSZP továbbra is 2010. előtti időutazásra hívja a magyar választókat, és az egészségügyben a vizitdíj a legfőbb programpont, hiszen a fizetős egészségügy szülő atyja pályázna a miniszterségre. A lista teljesen bevándorlás kompatibilis, hogy Soros György minden javaslata úgy csússzon rajta át, mint kés a vajon.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/126530