Hőzöngve győzni sem érdemes

2018. február 21. 13:22

A csizmacsattogás, bakancsdübörgés és sarkantyúpengetés zűrzavarában a glanc teszi a polgárt, a szellem reményének hordozóját.

2018. február 21. 13:22
Gágyor Péter
Mandiner

A Prágai Tavasz eltiprását követően különös jelszó terjedt el országszerte. „Ne veszítsük el a glancot!” Feltételezhető, hogy nem a kinyírásra ítélt, bukott, de lelkükben „emberarcú szocialista” politikusok terjesztették el, hanem a maradék polgári kurázsi. A remény és büszkeség jele lehetett volna ez a visszatért, brutális viselkedésű sztálinisták ellenében. Természetesen nem vált országosan általánossá a glanc szomjazása. Fragmentumaiban megmaradt ugyan, összesúgva, apró elszólásokban dajkálva a reményt.

A fragmentumok azonban olykor értékesebbek lehetnek a politikai reformideológiáknál, még a halva született, emberarcú (?) szocializmus kiirtott dubeki jelszavánál is. A felületükön megőrzik a társadalmi morál csillanásait a pufajka-sötét homályban, ahogy egykoron a mérnök nyakkendője, kalapja is megőrzött valamit az ötvenes évek elejének overallegyenruhák és micisapkák elszürkült kényszerdivatjában. Valamit, ami a társadalmi morál sajnálatos eróziójára, illetve a morál hiányára utalt.

Ne veszítsük el a glancot! – mondatja ki a félelem, amikor még csak az elején járunk a hivatalos választási kampánynak, ami alig titkolva már évek óta tart és kéretlenül morajlik.

Mert ez az említett glanc mindig több mint az üres csillogás. A szellem fénye ez az emberek közti párbeszédben.

A szellem ragyogása, midőn egy felböffenő sértegetésre, aljasnak is minősíthető célzásra az ellenoldal pontosan megfogalmazott, értelmesen hangsúlyozott mondatban válaszol. Ilyenkor felfénylik a valódi fölény. Minden ordítás, tűzokádás, a kamerákba kacsintó szemdüllesztés, a nyaki erek kidagadása, a gutaütés fenyegetése nélkül, mégis csak megjelenik a szellem fölénye. Teszi ezt egyszerűen, csak az alany, állítmány tárgy és a többi szükséges bővítmény alkalmazásával.

Az ilyen válaszokban, kommentárokban valóban hitelesebben és hatásosabban terem meg a szellem játéka. Az irónia is sikeresebb az ilyen kontextusban, mintha két káromkodás közé kényszerítenék akár ácsszekercével és gerenda kapoccsal. Két káromkodás, két vulgáris szó-ömleny amúgy is elnyomja, felszámolja az odaszögezett esetleges iróniát, az eleve ártatlan álöltözetébe bújtatott szellem zsonglőrködését. Ráadásul ebben a vértolulásos állapotban a szellem nem is áll ki a porondra, nem produkálja képességeit. Ilyenkor a szellem megdermed, szilencium következik a gondolatok színes világában.

Marad tehát a földbedöngölés ősi (ősemberi) módszere, az agyoncsépelt közhely-poénok, a hátsó udvarok orrcsavaró, fojtogató ganajdomb- és hulladékszaga, a szerves bomlástermékek jelzői alkalmazása, azok bőséges áramlása. A hangképzés hátracsúszik a torokba (mélyebbre nem tud), de a hangerő és a nyálpermet már régen nem idézi fel a megfigyelőben a fogmosás után bájosan gargarizáló TV-macit. Inkább a sebesült zsákmányállatok végső hörgéseire emlékeztet.

Ennyire alig elviselhetően nehéz volna a harc az igazságainkért? Ennyire, hogy hónapokig vagy akár évekig arra kényszerülünk, hogy kibújjunk bőrünkből? Arcot váltunk, mint a labdarúgó közönség hőbörgő nehézfiúi, akik már régen nem a sportteljesítménynek szurkolnak. Mennyi időre van/lesz szükségük, hogy újra civilizálódjanak, hogy iparosok, bolti eladók, munkások, értelmiségiek lehessenek? Hogy focistaként ne suk-süköljenek (Kádár idejében ez divat volt), használjanak esetleg inkább zsebkendőt a sportos orrváladék kicsapatása helyett (a milliomos csúcs profik tehetségesebbje képes még a VB-döntő gyepén is vagy négyméternyire pontosan célba lőni vele). Mindenek ellenére közmegegyezésünk alapján tudjuk, hogy ezek az undorító szokások végül is a mindennapi életünkben egyértelműen elfogadhatatlanok. Nem viselnénk el ezeket a civilizálatlan jeleket sem az áruház pénztárosától, sem a háziorvosunktól.

A kampányokban sem kellene elfogadnunk ezt a glancmentes stílust.

Nem áll jó ez az atavisztikus modor, sem a politikusoknak, sem a nekik szurkoló vagy őket értékelő sajtó munkatársainak, sem a villamosmegállókban, lépcsőházakban politizáló polgároknak.

Lehet, hogy az igazság kimondása valóban összetett feladat, lehet, hogy a kampányhangulat sodrásában könnyen meginog az emberek egyensúlyérzéke; és ilyenkor az ősi közhelyek, a közmondások alibijét használják kissé tán restelkedve (vagy büszkén korszerű fegyvernemnek megideologizálva), mely szerint nem a ruha teszi az embert.

Viszont a csizmacsattogás, bakancsdübörgés és sarkantyúpengetés zűrzavarában mégis a glanc teszi a polgárt, a szellem reményének hordozóját. Mert hőzöngve még győzni sem volna érdemes.

 

Nyitókép: Politikusok, Thaly Kálmán, Magyar Elek a parlamentnél, 1908-ban (Fortepan)

Kapcsolódó cikkek

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2018. február 22. 17:39
A kardcsörtetés, sarkantyú pengés,bokacsattogtatás minden szálon kapcsolódik a LÓ-hoz. Nos az Ördöglovason kívül paloták lépcsőin nem járkált "jármű" csak Sándor Móric grófnak adatott ez meg. Kaszinóba, étterembe, stb gyalogosan jártak e "centaur-"ok. No még a bordélyba is. Egyes hölgyek el voltak ragadtatva néha, és nézték a mellény alatt nem lószőr van? A lovagok így, ilyen zörejekkel mutatták meg a bennük rejlő nemes állatot.Nos a polgároknak csak egy foghegyről odavetett "CIBILL_kuSCH!!!!!!járt ki, vagy egy kesztyűvel verték arcul minden vélt és valós sérelem miatt. Kivéve Krúdy Gyulát. Ő egy kis fikás hadnagyocska gyíklesőjét megfogta és a térdén kétrét hajtotta- tönkrezúzva "tiszti kardbojt " becsületét (portepée)
Pelso j.
2018. február 21. 20:42
Nahát, még mindig a százszor lejáratott, megcsúfolt, politikai termékké lealázott polgárra hivatkozni, mint a a szellem reményének hordozójára, - ehhez pofa kell.
annamanna
2018. február 21. 16:10
"a glanc teszi a polgárt" Szerintem meg a becsülettel végzett munka. És az üvölt, aki nem dolgozik. Így aztán megmarad az energiája.
szandi-mandi
2018. február 21. 15:53
Glancos megbújás volt 40 évig, egyeseknek a glancosan viselt Recsk is megvolt, hiszen az úr a pokolban is úr. Glancos 56 novomber 4-e stb. Újkori glancos bukás is volt pl. Antall idejében (lényegében a taxisblokádtól kezdődött a hátrálás). A szemkilövetést is glancosan fogalmaztuk meg, nehogy sértésnek vegyék az újdemokraták. Én ugyan glancpárti vagyok, de azt látom, hogy nagyon nem hatékony módszer. Egyéni menekülőútnak még elmegy, de nemzeti programnak kevésbé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik