Ami most zajlik, az nem migráció, hanem háborús jellegű invázió

2018. február 14. 13:32

Gianni Annioni
Magyar Nemzet

Kaotikus időszakot élünk, amelyben újraírják a régi szabályokat. Interjú.

A magyarok többsége filmek sugallta közhelyek alapján gondolkodik az olaszokról. Mennyi közük van ezeknek a valódi Olaszországhoz?

Az a nagy Olaszország, amely a lazaságával, életszeretetével lett híres, amelyet a nagyhangú, elegáns latin szeretőkkel azonosítottak, akik szemüvegben kikönyökölnek a kávézókból az andalító zeneszóra, és minden nőhöz van egy kedves szavuk, valóban létezett. A matriarchális család a mediterráneum fontos tényezője. Hasonló a helyzet a portugáloknál és a spanyoloknál is, akiket unokatestvéreinknek szoktunk nevezni. A tradíció fenntartásához egyébként egészséges vitakultúra is szükséges. Ezt barátságos beszélgetésként kell elképzelni, amelynek a végén kinyitunk egy palack francia és egy olasz bort – persze az olasz jobb.

A mai Európában a klasszikus »mamma« modellje kicsit régimódinak tűnik. Olaszországban tartja magát?

A matriarchális Olaszország sajnos haldoklik. Kaotikus időszakot élünk, amelyben újraírják a régi szabályokat. Nem hiszünk már ezekben az értékekben. Nekem személy szerint furcsa kicsit, de lehet, hogy most kell a felfordulás ahhoz, hogy utána újra egyensúlyba tudjon kerülni a világ. Olaszországban identitásvesztés figyelhető meg. Az emberek ellustulnak, és helyet adnak az idegeneknek, ami önmagában nem lenne gond, a baj csak az, hogy az idegenek máshogy állnak azokhoz a témákhoz, amelyek egy olasznak vérbeli ügyeket jelentenek. Mondok egy példát. Amikor elmegyek a kávézóba, ahová gyerekkorom óta járok, ma már olyan ember szolgál ki, aki nem ismeri a kultúránkat. Nem tudja, min nőttünk fel, mik voltak a szokásaink, milyen vicceket meséltünk a pultnál, és olyan kávét készít, amelynek se lelkileg, se a kiszolgálás tekintetében semmi köze ahhoz, amit az olaszoktól megszoktunk. Neki ez automatizmus. A globalizáció nagy veszélye, hogy minden csak a pénz körül forog, közben elvész a lélek. Egy idegen kekeckedőnek fogja gondolni azt az olaszt, aki ezt számonkéri rajta, és csak annyit mond: ha nem tetszik, menj máshová.

Mennyi a része az identitásvesztésben a migrációnak?

Meggyőződésem, hogy ami most zajlik, az nem migráció, hanem háborús jellegű invázió. A kettő teljesen különböző. Nálunk is volt belső migráció, amikor az északon élők adtak munkát a délolaszoknak, és volt egy tengerentúli migráció is, ami egészen mást jelentett. Akkor a legszebb ruhánkban álltunk sorba, hogy befogadjanak minket, szóval mindent megtettünk ezért. El kellett fogadnunk az ottani szabályokat ahhoz, hogy utána szabadon élhessünk saját identitásunk szerint. Így tettem én is, amikor Magyarországra jöttem. Egy erős kultúrában nehéz elfogadni a változtatásokat. Ma már egyébként sincs olyan, hogy harminchat évig dolgozol egy cégnél. A gyors változásokhoz kell igazodni, hosszú távú célok helyett projektekben gondolkodunk. Ezzel együtt kell élni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/125163