Ha győzne az ellenzék, hatalmas támogatással jönne vissza a Fidesz

2018. február 13. 16:37

Farkas Attila Márton
24.hu

Orbánékat nem egy külhatalom rakta a nemzet nyakára, hanem a magyar választópolgárok szavazták meg, nem is egyszer.

„Orbánékat nem egy külhatalom rakta a nemzet nyakára, hanem a magyar választópolgárok szavazták meg, nem is egyszer, és a magyar társadalmat szemlélve nem látok forradalmi helyzetet, legfeljebb érezni valami csöndes elégedetlenséget, morgolódást, ami meg kérdéses, mekkora tömeget érint. Mi történne tehát, ha netán az elégedetlenség elérné azt a mértéket, hogy győzne az ellenzék, és az ideiglenes parlament és kabinet lebontaná a NER-t, és egy éven belül kiírná az új választásokat? A társadalom java része nagy valószínűséggel úgy fogná fel a helyzetet, hogy a korábbi stabilitást hirtelen válság követi, amit ők maguk szavaztak meg. A pártok nem tudnak sem együtt, sem külön kormányozni, és zűrzavar van az országban. Mit jelent az a magyar választók többségének, hogy »visszaállítani az alkotmányosságot«? Mit jelentene, hogy előre hozott választást tartanak, ami sose volt? Ideiglenes parlament?

Úgy vélem, a választópolgárok óriási többséggel szavaznák vissza a Fideszt, ami aztán restaurálná a NER-t, méghozzá minden korábbinál nagyobb legitimitással. Az ellenzék pedig hiteltelenebb lenne, mint valaha. Mit lehet hát tenni, te defetista károgó? – kérdezhetik sokan és joggal. Hát, választásokkal jelenleg nem sokat. De nyugi, mert ez a lehetőség már 2010 óta nem adott. Máshogyan viszont nagyon is sokat. Elsőként is jobbágyozás vagy parasztozás helyett megérteni a magyar társadalmat. Például megkérdezni azokat, akik nem régi jobboldali »törzsi« szavazók, de újabban a Fideszre szavaznak, hogy miért teszik. Akik pedig nem szavaznak, miért nem. Mivel elégedettek és mivel nem. És lehetőleg személyesen, ismerősöktől, szomszédoktól, falubeliektől, nem méregdrága és félrevezető közvélemény-kutató cégek révén. Esetleg feléleszteni a szociográfia hajdan virágzó és a közéletre is nagy hatást tett műfaját. Emellett feldolgozni végre a harmadik magyar köztársaságnak nevezett fiaskót, és vele az EU-ban és a rendszerváltásban való csalódást.

De nem olyan primkó módon, mint a Momentum, hogy az öregek húzzanak a fenébe, mert tönkretették az országot, most mi jövünk, fiatalok, engedjenek már oda minket, bár még öööö… nem tudjuk, mit is fogunk tenni, gondolni. Hanem, hogy mit is jelentett a társadalomnak a privatizáció, az utcai gengszterizmus, a bizonytalanság, a nyugati intézmények és szokások erőltetett, szolgai átvétele, és hozzá a gyarmatias neoliberális ideológia, és ez hogyan ágyazott meg annak a folyamatnak, aminek a vége a NER lett. És végre megérteni, hogy ez, ami most van, akkor is bekövetkezett volna, ha Orbán meg se születik, a Fidesz pedig meg se alakul, mert a társadalmi folyamatok termelik ki a politikusokat és nem fordítva. De mindenek előtt hosszú távon építkezni. Belefolyni helyi ügyekbe, lehetőleg úgy, hogy ez ne abban merüljön ki, hogy milyen disznóságot követett el már megint a fideszes polgármester, hanem önképzőköröket, klubokat létrehozni, programokat szervezni, esetleg környezetvédelemmel és a szegényekkel törődni. Azokkal, akikkel senki se törődik.

S mindenekelőtt megfogalmazni, mit gondol az ellenzék a világról: nemzetről, Európáról, szomszéd országokhoz való viszonyról, globalizációról és a többiről. Alternatívát kidolgozni és identitást teremteni. Ehhez, mondjuk, hinni is kéne valamiben.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/125105