Az emigráció mint aszkézis

2018. január 17. 14:23

Forgács Ádám
Mandiner

A nyughatatlanság rendszerfüggetlen. Az emberi természet magva.

Eljött az ideje, hogy megvizsgáljam a külföldön eltöltött tanulóidőmet, amely inkább hasonlítható aszkézishez, mint a világ felhőtlen felfedezéséhez.

Amszterdami szobámban ülve hol a ködre, hol Kundera A lét elviselhetetlen könnyűségébe pillantva tudatosítom, hogy bármilyen jó egyetemre is járok, itt a legtöbbet magamról és az emberi természetről tanulok. Milyen más célból költözne el bárki is  ilyen messzire, elhagyva természetes környezetét, kényszerűen elfogadva, hogy számára az otthon, az otthoniak számára pedig ő csak egy halvány emlékké fakul?

Itt van például Milan Kundera említett regénye. 1975-ben maga az író is elhagyta hazáját, és ezt a művét kilenc évvel később, már az emigrációban írta. A lét alapvető kérdései mellett, a könyv egyik központi témája a kivándorlás.

Mind a két eshetőséget ismerjük: a kint maradás vagy hazatérés dilemmáját, amely valószínűleg mindenkiben felmerül, aki megtette az első lépést. Kundera kivándorolt és kint maradt, sőt emberfeletti erőről tanúskodva megtagadta származását, a mai napig azt követelve, hogy műveit a francia irodalom részeként tartsák számon. Mi késztette erre az írót? Elsősorban az akkori Csehszlovákia kommunista rendszerének kegyetlensége, amely teljesen korlátozta a szellemi (és személyi) szabadságot. Egy alkotó ember számára, aki a maga kiemelkedő intellektusával

nem tűrhette ezt a mérhetetlen korlátozottságot, logikus választás volt az emigráció.

Az ösztönző maga az élhetetlen rendszer volt, a cél a jobb élet. De mi ösztönöz minket, jó körülmények közt élő, tehetséges fiatalokat, hogy kivándoroljunk egy általunk nem ismert, a kivándorlás után ritkán szeretett nyugati országba?

A rendszer és a jobb élet reménye. Szeretnénk versenyképesebbek lenni, vezető szerepbe kerülni, sok pénzt hazavinni és a lehető legjobban élni. Ugyanaz a rendszer ez, mint amelyben természetes a 60 órás munkahét és szinte elkerülhetetlen a kiégés. Ugyanaz a rendszer ez, amelyben a külföldi diploma, munkatapasztalat többre predesztinál.

Miért?

Nem (csak) azért, mert több és jobb minőségű tudáshoz jutunk az egyetemen. Hanem azért is, mert itt, a semmi és a minden közepén olyan dolgokat tárunk fel önmagunkban, amelyek felfedezése otthon, kényelemben, a barátok és szülők által kialakított társadalmi védőhálón belül elképzelhetetlen lenne. A nyugati évfolyamtársaid feléd sugárzott ignoranciája és a te honvágyad elegye úgysem hagyja, hogy valóban megismerd az ottani kultúrát. Ellenkezőleg, előítéleteket gyártasz, és csak az hatja át a gondolataidat, hogy milyen volt, milyen lehet és milyen lesz otthon. Azon tűnődsz, hogy vajon

miért néznek rád úgy, ahogy (vagy éppen sehogy) azon nemzetek gyermekei, amelyekre otthon, a hazádban mindenki felnéz.

Felmerül benned, hogy ez kinek a hibája, rájössz, hogy ilyen a világ. Elgondolkozol azon, hogy ki vagy és mit keresel itt, nem csak ebben a nyugati országban, hanem egyáltalán a Földön.

Ez pedig nem a holland, angol vagy a francia oktatási rendszer eredménye, hanem az aszkézisé. Azé a tényé, hogy nincsenek körülötted azok, akik normális esetben feledtetnék vagy feloldanák benned ezeket a kételyeket.

Mégis, mindenkinek az életében kell, hogy legyen egy ilyen időszak. Nem jó ugyan, de hasznos. Lehet, hogy éppen ez az aszkézis a kulcsa annak, miért ér többet otthon egy külföldi diplomás, mint egy hazai társa. Persze az is lehet, hogy csak a munkáltatói gőg és a nyugat iránti viszonzatlan csodálat teszi, vagy az, hogy tényleg jobb az oktatás. Visszakanyarodva Kunderához és hozzánk,

mind a jobb élet reményeben hagytuk el hazánkat,

azonban két szögesen ellentétes rendszer kényszerített bennünket erre: a kommunizmus és a kapitalizmus. Mégis, mindkettő ugyanoda vezet, név szerint az aszkézis és az emigráció szükségességéhez.

Ez viszont nem jelenthet mást, mint hogy ez a nyughatatlanság rendszerfüggetlen. Az emberi természet magva. 

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/123742