Most nem félnek?

2017. december 18. 16:59

Rostás Szabolcs
Krónika

Annak idején az Orbán-kormány sokak szemében például azért jelentett veszélyt a demokráciára, mert úgymond korlátozza az igazságszolgáltatást.

„Érdekes módon számos magyar politikus és publicista, aki anno az Orbán-kormánytól féltette a demokráciát és a jogállamiságot, most nem lát kivetnivalót a Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu vezette, a parlamentben pedig az RMDSZ támogatta kormánykoalíciónak az igazságszolgáltatás menetét befolyásoló intézkedésein. Úgy vélik, nincs igazuk a jobbközép román ellenzéki politikusoknak és a tüntetőknek, amikor azt harsogják, hogy a PSD–ALDE–RMDSZ alkotta parlamenti többség fékezni kívánja a korrupcióellenes harcot, gyengítve a vádhatóságok hatáskörét.

Most, amikor a Btk. küszöbönálló módosításával a koalíció nyilvánvalóan korlátozni igyekszik az ügyészségek tevékenységét, a bírák és közvádlók pedig – a romániai rendszerváltás óta rendhagyó módon – utcára vonulva készülnek tiltakozni ezellen, sokan arra hivatkozva üdvözlik ezeket a lépéseket, hogy meg kell akadályozni egy ún. ügyészállam kiépülését.

Nem tudom, érthető-e. Annak idején az Orbán-kormány sokak szemében például azért jelentett veszélyt a demokráciára, mert úgymond korlátozza az igazságszolgáltatást, ugyanezek a demokraták azonban most fikarcnyit sem tartanak attól, hogy a bukaresti hatalom a »mélyen párhuzamos állam« elleni hadjárat során esetleg aláássa a jogállamiságot. Mondanánk, bár most legyen igazuk, ha már akkor nem volt, viszont nem értjük, most miért nem félnek, ha korábban annyira.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/122463