2018: Orbán-buktatás

2017. március 19. 15:13
Komon Ákos
Politikai Vélemények

Amit ez a stratégia elérhet, hogy nem lesz Fidesz 2/3-ad, de még 50% sem!

„A Fideszt a jelenlegi választási rendszerben CSAK úgy lehet legyőzni, hogyha minden választó kerületben 1 jelölt indul a Fideszes képviselővel szemben. Erre remek példa volt Kész Zoltán esete Veszprém megyében. Tudták az emberek, hogy el lehet venni a Fidesz 2/3-ot és láss csodát nyert és elvettük! Az alábbi térkép matematikailag bizonyítja, hogy ez az 1-1 ellen mindenhol működhet. 18 olyan körzet volt, ami totálisan Fideszes (több, mint 50 százalék felet nyertek).

Ezekben a kerületekben is le lehet gyűrni a Fideszt, rajtunk szavazókon múlik. Pár ezer új szavazó szükséges hozzá választókerületenként. 

Első és legfontosabb NEM KELL közös lista!!! Egyszerűen a pártok egyezzenek meg, hogy melyik körzetben meg párt induljon, melyik emberével (az emberek tudni fogják, hogy minden ellenzéki az illető mögött van)!

(...)

Nézzük a számokat kibontva!

Jobbik: 21 (19+2) mandátum

Ebből 17 kerület volt, ahol a 14-es eredmények alapján abszolút 2. helyezet volt. (Abszolút = Összefogás + LMP se volt több, mint a Jobbik egyedül.)

DK: 7 mandátum

Jelenleg 4 mandátumuk van, nem tudtak frakciót alakítani (5 a szükséges). Gyurcsány pedig úgy tűnik kihagyhatatlan tényező.

LMP: 7 mandátum

Jelenleg 5 mandátumuk van. Nem tudni, hogy Schiffer távozása javított vagy rontott az LMP helyzetén.

PM: 6 mandátum

Jelenleg 1 mandátumuk van, nincs frakciójuk a parlamentben.  Szabó Tímea hivatalosan függetlenként van jelen a parlamentben.

Együtt: 7 mandátum

Jelenleg 3 mandátumuk van, nem tudtak frakciót alakítani. Erősebbre tesszük őket a PM-nél, hiszen Juhász Péternek látványosabb akciói vannak ellenzékiként.

Momentum: 12 mandátum (Budapesten csak)”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/109964

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés