Regisztráció | Elfelejtett jelszó


Rovatok
2017. január 11. 13:15

Frauke Petry AfD-elnök szerint a német evangélikusok nem küzdenek eléggé a kereszténység vívmányaiért, pártját, az AfD-t pedig ki akarják rekeszteni.

„A keresztény hit és a felvilágosodás vívmányai veszélyben vannak. Azt kívánom, bárcsak offenzívebben kelne ezek védelmére az egyház” – fogalmazott Frauke Petry, a német jobboldali populista AfD elnöke az Idea Spectrum nevű német evangélikus hírmagazinnak adott interjújában. Petry szerint mélyen szembemegy a kereszténységgel, hogy az evangélikusok bírálták egy nyugdíjazott lelkészüket azért, mert AfD-színekben jelöltette magát egy Rajna-Pfalz-tartományban lévő településen. Szerinte mind a német evangélikus, mind a német katolikus egyház ki akarja közösíteni az AfD-t.

Az interjúban Manfred Rekowski, a Rajna-vidéki evangélikusok vezetője felrója Petrynek, hogy a menekültek jogait a német érdekek mögé helyezi. Petry erre azzal válaszolt, hogy az egyház elvesztette a józan eszét, az irgalmasság és az idegenekkel szembeni tolerancia alapja ugyanis az, hogy működjön a jogállam, mondta az AfD elnöke.

„Nem beszélhetünk úgy integrációról, ha nem tisztáztuk előre, kiket akarunk egyáltalán integrálni” – fogalmazott a politikus, hozzátéve: különbséget kell tenni menedékkérők és valóban oltalmazandók között. Mint mondta, pártja befogadná Németországba a politikai üldözötteket, ideiglenesen befogadná a háborús menekülteket, az integrációra fogékony muszlimoknak pedig kezet nyújtana. Hiba lenne azonban úgy tenni, mintha nem okozna problémákat a bevándorlás, zárta Petry az interjút.

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/107883

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó