Kövér Lászlóról és a megrémült ember rémképeiről

2015. december 15. 11:43

Stumpf András
Mandiner

Kövér László a Fidesz-kongresszuson tartott beszédével jól ellopta a show-t. Cseh-Bereményi dalt is idézett. De vajon jól értelmezte a dalszöveget, ami valójában egy megrémült ember rémképeiről szól?

kover_laszlo_1.jpg

Kövér László a Fidesz-kongresszuson tartott beszédével jól ellopta a show-t Orbán Viktortól és Lázár Jánostól, pedig utóbbi például elég tanulságos dolgokat mondott, Orbán pedig olyat tett beszédben, amit eddig soha − de erről majd máskor. A genderügy is hidegen hagy, cincálták már elegen, az Index pedig megmutatta azt is, hogy Kövér jól félreértette József Attilát. Vagy ha nem, akkor öngyilkosságra buzdít. (Szegény mindig beleszalad a témába, lásd még „köteles beszéd”.)

Nekem mégis egy másik mondat, egy idézet kattog a fejemben két napja:

„Énekeljük el napról-napra Cseh Tamás dalát: »És mondjátok meg a gyermekeinknek, minket a saját kultúránk illet«”.

Alább látható-hallható, a 444 videójának végén, 2:27-től. És felvetődik a kérdés: hogyan is értelmezi Kövér László e sorokat? És hogyan értelmezi őket maga a dalszöveg írója, Bereményi Géza, akit fel is hívtam ez ügyben.

 

Ahogy meghallottam ezt a mondatot, rögtön fájni kezdett. A majdnem pontosan idézett sort ugyanis jól ismerem. Kedvenc Cseh Tamás-lemezemen van, a Telihold dalain − az egyetlen Cseh Tamás-album, amely tizenéves koromban jelent meg, tehát real time gyakorolt rám hatást. Nagy hatást. Na, tehát. Azon a lemezen van a Kék páviánok című dal. A Kövér által idézett sor pedig abból származik.

Íme a dal:

 

Miről is szól ez itten? Nos, mindig úgy gondoltam-éreztem, hogy a nyomorunkról. Semmilyen pátoszos saját kultúránk melletti kiállás nincsen benne legalábbis. A hétköznapi embert ide-oda lökdöső különféle hatalmak annál inkább. Egyszer a kék páviánok jönnek, aztán a zöld rinocérosz, mindig bólogatni kell. Aztán az ember a végén megunja, hogy dróton rángatják erre meg arra, és kétségbeesésében próbál valamiféle saját kultúrához ragaszkodni. Nyíltan hányja magára a keresztet. Nagyjából már őrületében.

Ez elég jól kivehető Cseh Tamás előadásmódjából, de persze biztosak nem lehetünk benne. Őt meg már nem lehet felhívni, hogy megkérdezzük, mi volt a szándék. Bereményi Gézát viszont szerencsére fel lehet. Mert bár mindig Cseh Tamás-dalokként emlegetik ezeket a műveket, ahogy Kövér is tette, s olyan szempontból joggal, hogy más előadásában nem működnek azóta sem, a dalok szövegét mégsem Cseh Tamás írta, hanem Bereményi.

Felhívtam hát a dalszöveg íróját, hogy jól értelmezem-e a Kék páviánokat és azt, hogy Kövér rendesen mellément.

Bereményi ezt válaszolta: „Az író szándékát szétszedik, mindenki a saját értelmezését adja, ami természetes, de én inkább az ön értelmezésére hajlok. Az egész lemeznek az volt az alapszempontja, hogy egy megrémült helybeli ember rémképeit gyűjtjük rajta össze.”

A lemez egyébként tele van látnoki gondolatokkal, éppen a Kék páviánokban van ott a sor, hogy „Új szótár van, muzlim, vagy mi / Ana ha beg bah, így kell szeretni”. 1997-ben, csókolom!

Kemény.

Majdnem annyira, mintha meghallgathatnánk, hogyan énekli Kövér László nap mint nap a Kék páviánokat. Tudna-e önnönkultúravédelmes pátoszt csempészni bele prozódiai trükkökkel, előadásmóddal? Semmi sem lehetetlen. Lehet persze az is, hogy a házelnök pontosan érti és érzi a mű jelentését, s amolyan keserédes, ám nagyon pontos leírását adta általa annak, ahol az ország tart. Hogy ugyanis megőrültünk.

Rokonszenves is a kisemberi szempont beemelése a politikai közbeszédbe, rendkívül rokonszenves. Csak éppen nem túl hiteles olyanoktól, akik bár legyőzték a kétségkívül idegesítő kék páviánokat, s azokkal továbbra is utóvédharcokat folytatnak; de a fene vigye el, mégiscsak egyre jobban emlékeztetnek egy méretes, zöld rinocéroszra.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/95324