Szupervállalkozók

Mi kell a vállalkozóknak?

2015. július 15. 15:35

Magyarországnak gazdasági növekedésre és új munkahelyekre van szüksége, különben folytatódik az agyelszívás. A magyar kormányok szavakban mindig elkötelezettek a vállalkozások támogatása mellett, de a hazai valóság mintha mindig akadálypályát képezne a vállalkozó szelleműek előtt. Mi kell valójában a vállalkozóknak? Milyen pozitív és negatív példákat találunk a nagyvilágban? Kik azok a „szupervállalkozók”? Ezekre keresi a válaszokat a Danube Institute új kiadványa.

Superentrepreneurs – and how your country can get them (Szupervállalkozók – és hogyan szerezheti meg őket az országod) címmel jelent meg a Danube Institute gondozásában Tino Sanandaji és Nima Sanandaji tanulmányának magyarországi kiadása, Orbán Krisztián (Oriens) üzletember előszavával.
 
Tino Sanandaji a stockholmi Research Institute of Industrial Economics kutatója, míg a műszaki doktorátussal rendelkező Nima Sanandaji reformpolitikákról és integrációról szóló könyvek és tanulmányok szerzője. A tanulmány eredeti változata a londoni Centre for Policy Studies-nál jelent meg.
 
Kik is azok a szupervállalkozók? Azok a férfiak és nők, akik legalább egymilliárd dolláros vagyonra tettek szert, akik a második világháború óta létrejött legnagyobb új vállalatok felét alapították s akik mára a világ leggazdagabb emberei közé emelkedtek fel. A Sanandaji-szerzőpáros a szupervállalkozók kiindulását, felemelkedését, tevékenységüket és hatásukat elemzik tanulmányukban. 
 
Orbán Krisztián a tanulmány előszavában arról ír: a magyar kormányzatok a gazdasági növekedés és munkahelyteremtés céljából sokféle mechanizmust kitaláltak már a vállalkozások támogatásár – és nem is veszett minden pénz kárba –; de nem indult be az a vállalkozási hullám, ami valódi növekedést hozott volna a gazdaságban és a munkahelyek terén. Sőt, Orbán Krisztián szerint éppen olyan vállalkozások tudtak a legjobban fejlődni és versenyképessé válni, amelyek nem vettek igénybe állami támogatást.
 
Orbán úgy látja: megfelelő megoldás lehetne az, ha különleges innovációs zónákat állítanának fel, amelyekben a kormány a szabályozás, az adósság és az oktatás terén megfelelő körülményeket biztosítana az innovatív, exportképes vállalkozásoknak. „Egy ilyen zóna, vagy ilyen zónák néhány évig pilot projektekként működnének, hogy demonstrálják: nem állami adományok, hanem az általános üzleti környezet az innováció termékeny talaja. Természetesen nincs garancia, hogy ez a megközelítés a megfelelő eredményt hozná. De teljes biztonsággal állítható, hogy jobb stratégia lenne, mint a korábbi hiba megismétlése, és az innováció állami adományokkal történő serkentése” – írja Orbán Krisztián.
 
Hol tevékenykednek a szupervállalkozók?
 
A tanulmányt író Sanandaji-páros szerint a gyorsan feltörekvő szupervállalkozók jelenléte néhány országban hangsúlyos: a listát Hong Kong vezeti, itt egymillió lakosra jut három szupervállalkozó. A kelet-ázsiai nagyvárost Izrael, az Egyesült Államok, Svájc és Szingapúr követi a rangsorban. Az ugyan igaz, hogy Dél- és Kelet-Európában magas az egyéni vállalkozók száma, de ahogy a szerzők többször is hangsúlyozzák, ez még nem jelenti azt, hogy ezek a vállalkozói tömegek valódi, innovatív termékeket vagy szolgáltatásokat hoznának létre. Azokban az országokban találjuk a legtöbb egyéni vállalkozót, ahol a legalacsonyabb a szupervállalkozások aránya.
 
Az USA-ban négyszer olyan erős a vállalkozói kedv, mint Nyugat-Európában. Az Egyesült Államok 100 legnagyobb, tőzsdére bevezetett cégei közül 31-et alapítottak vállalkozók a világháború óta, ezek együttesen 4 millió munkahelyet teremtettek. A 100 legnagyobb európai cég közül csak hetet jegyeztek be az 1945 utáni időszakban. Az USA-ban ráadásul jóval alacsonyabb a munkanélküliség, mint más jelentős országokban. Az erős amerikai vállalkozói szellemre magyarázatul szolgálhat az adó- és szabályozási rendszer különbsége is: az Egyesült Államokban alacsonyabbak az adók és a vállalkozás számára kedvezőbb a szabályozási környezet. 
 
Sanandajiék szerint erősen összefügg a vállalkozások nagy száma az alacsony mértékű adókkal. Ugyanígy a szabadabb jogszabályi környezet is segíti a vállalkozások gyarapodását. Úgy találták: a vállalkozásokat serkentő nemzeti és nemzetközi programok, mint például az Európai Unió Lisszaboni Stratégiája, jellemzően kudarcot vallottak. A szupervállalkozók fontos jellemzője az is, hogy magasan képzettek, ezért az erős oktatás is előfeltétele a virágzó vállalkozói szférának.
 
A tanulmány szerint az egyéni vállalkozások nagy száma és az innovatív vállalkozások is fontos elemei a gazdaságnak, de a két fogalmat ne keverjük össze. Ugyan sok sikeres vállalkozó indult el a mikrovállalkozások világából, de nem mindegyik önálló vállalkozó képes valódi innovációra, új termékek és szolgáltatások kifejlesztésére. Idézik Joseph Schumpeter osztrák származású közgazdászt, aki a The Theory of Economic Development című könyvében a vállalkozót az újítónak, a változás eszközének látta, akinek a gazdaságban betöltött szerepe, hogy a társadalmat ez egyik egyensúlyi helyzetből – azaz stabil, ám stagnáló állapotából – kibillentse, és egy másik egyensúlyi helyzetet hozzon létre. S ilyen vállalkozókból manapság, az ezredforduló körüli és utáni nagy átalakulások során nincs hiány a világban. A milliárdos vállalkozók által alapított amerikai cégek közé tartoznak a következők: Microsoft, Apple, Intel, Google, Yahoo, Bloomberg, PayPal, AOL, Facebook, eBay, Amazon, és így tovább. A kategória európai cégei között említhető az IKEA, az Aldi, a Zara, az Armani, a Benetton, a Red Bull, a Swatch Group és a Virgin. Ugyanakkor amíg a közelmúltig szinte minden milliárdos a nyugati világból került ki, addig napjainkban a többségük nem az Egyesült Államok vagy Európa területén bukkan fel.
 
Akik értéket és munkahelyeket teremtenek
 
Alapból elmondható, hogy a tőkés piacgazdaság leggazdagabb szereplői a jelek szerint meglepően nagy százalékban új érték létrehozásával keresik meg vagyonukat, nem pedig öröklés vagy törvénytelen haszonszerzés révén. És ahogy a tanulmány írja: már Adam Smith is rájött, hogy a magánvagyon hajszolása minden normálisan működő piacgazdaságban mások számára is hasznot hajt, hiszen senki sem gazdagodhat meg anélkül, hogy közben ne teremtene értéket mások számára is. Legalábbis egy jogállamban, ahol a magánjog kellő védelmet élvez, mindenkinek értéket kell előállítania, aki gazdag akar lenni.
 
Ezt a tételt tanulmány szerint a Forbes-féle adatok is alátámasztják. A 31 legnagyobb, vállalkozók által alapított amerikai cég a 7 legnagyobb európai és 11 legnagyobb japán céggel együttesen 6 millió embernek ad munkát. Sanandajiék ugyanakkor nem feledkeznek meg a kelet-európai, posztkommunista világról sem. Kitérnek arra, hogy felénk előfordul az a milliárdos-típus, aki nyilvánvalóan az állami tulajdonú vállalatok privatizációjából gazdagodott meg a kommunizmus bukását követően. Ahogy a szerzők írják: ilyen vagyonok kialakulásában a korrupció és a politikai kapcsolatok is mindig szerephez jutnak. Az efféle milliárdosok közül sokan semmit sem adtak hozzá a gazdasági növekedéshez, legnagyobb jóindulattal is csak „átvették” a közforrások egy részének „kezelését”. A többiek soraiban ugyanúgy találhatók kreatív indíttatású vállalkozók, mint közönséges járadékvadászok.
 
Ahol a jog uralkodik
 
A szupervállalkozások létrejöttének és felvirágzásának előfeltételei közé tartozik a megfelelő jogi környezet. Négy hagyományos jogi modellt különböztetnek meg a szerzők: az angol, a francia, a német és a skandináv modellt, amelyek különböző országcsoportokra is hatottak (Magyarország esetében a német modell a meghatározó). A kutatások alapján szembetűnő, hogy az angol jogi hagyományokat követő országokban a szupervállalkozások szerepe több mint kétszer olyan jelentős, mint a német jogrendű nemzetek esetében, skandináv összehasonlításban pedig az angolos jogi berendezkedésű országok már háromszoros valódi vállalkozói aktivitást mutatnak. A legkisebb részvételi arány a francia jogi hagyományokkal rendelkező országokban tapasztalható: kevesebb, mint egyötöde az angol jogi rendszerű nemzeteknél mért értéknek – olvasható a tanulmányban.
 
Sanandajiék szerint sok közgazdász vélekedik úgy, hogy a gazdasági teljesítmények országok és korok közötti eltérésének magyarázatát a tulajdonhoz fűződő jogok változó erősségében kell keresni. Ahol erős a jog uralma s stabilak az intézmények, jobban tudnak működni és kibontakozni a vállalkozások. Ellenben egy gyenge intézményi környezetben a társaságok többnyire a tulajdonos, legfeljebb a családi kapcsolatok tőkeerejére kénytelenek hagyatkozni, ami megint csak nem ösztönzi a növekedést. A bankoktól, a kockázati tőkétől, a részvénykibocsátásoktól remélt befektetés elmaradozik, ha a befektető tulajdonjogát nem védik megfelelő garanciák. Ahol gyengék az intézmények, többnyire nem az igazán tehetségesek, hanem a már eleve gazdagok tudnak új céget alapítani. Ez pedig nemcsak igazságtalan, de kimondottan ront a gazdaság hatékonyságán – írják a szerzők. 
 
Ahol alacsonyak az adók
 
Akiben ott buzog a vállalkozói szellem, az bizony előbb vagy utóbb szeretné viszontlátni a kockáztatásainak a megtérülését, az anyagi nyereséget. Ezért is fontos az adóztatás kérdése: az adóztatás mindig gátat szab egy cég növekedésének, tőkevonzó és tehetségtoborzó képességének. Az adó ugyan nevezhető szükséges rossznak, de az bizonyos, hogy az adócsökkentés kedvező hatással van a vállalkozói kedvre. A szerzők szerint minél adóérzékenyebb a gazdaság, annál alacsonyabban tanácsos tartani az adókulcsok szintjét. A vagyonnövekedési adó csökkentése a gazdasági növekedés serkentésének lényegre törő eszköze lehet.
 
Ezzel ellentétben a magas adókulcsok csökkentik a szupervállalkozók színre lépésének esélyeit és növelik annak valószínűségét, hogy a szupervállalkozók kivándorolnak majd, miután meggazdagodtak – vagy akár azt megelőzően is. Ezzel pedig a közszféra elesik azoktól az adójövedelmektől, amelyeket ők fizettek volna be az államháztartásba, sőt egyéb társadalmilag hasznos tevékenységükből (jótékonyság, közszolgálat) sem fog részesülni, vagy legalábbis nem olyan mértékben, mintha otthon tudta volna őket tartani. A tanulmány szerint a milliárdosoknak valamivel több mint 10%-a jelenleg nem a hazájában él. Az elvándorlók közel háromnegyede választott magának új otthont olyan országban, ahol alacsonyabb a vagyonnövekedési adó mértéke.
 
Amikor ideális a szabályozás
 
A gazdaság és az üzleti környezet szabályozására szükség van, de nem mindegy, milyen minőségű és hogyan hat a vállalkozásokra a szabályozás. A szabályozás eltérései nemcsak a fejlett országok és a harmadik világ között lehetnek jelentősek, de a fejlett országok között is. Kanadában két munkanap alatt be lehet indítani egy új vállalkozást, míg Franciaországban és Olaszországban akár két hónapig is elhúzódhat a folyamat.
 
Alapvető tény: minél korruptabb egy ország, annál erősebb a szabályozás, és minél erősebb a szabályozás, annál kiterjedtebb az informális gazdasági szektor. A nehezebb szabályozási terhek akadályozzák a szupervállalkozók megjelenését. Ahol könnyebb és olcsóbb új céget alapítani, mint például Kanadában és Ausztráliában, nem fordul elő gyakrabban fogyasztóra nézve veszélyes termék, és nem korlátozottabb a piaci verseny
sem, mint például Franciaországban vagy Olaszországban.
 
Ahol ösztönös a jótékonyság
 
A szerzők arra is felhívják a figyelmet: ha egy vállalkozás tényleg tartósan sikeres lesz, akkor a filantrópiára, jótékonyságra is elkezd költeni. Az Egyesült Államokban történelmi hagyománya van a magánadakozásnak, s a leggazdagabb multimilliárdosok máig aktívan kiveszik a részüket a jótékonykodásból. Sanandajiék szerint nem kizárt, hogy a kapitalista kultúra velejárója a jótékonyság erkölcsi parancsa az angolszász országokban, elsősorban a kiváltságos szerencsések körében. Már Tocqueville is észrevette, hogy a protestáns értékek – szorgalom, takarékosság, jótékonyság, emberiesség – milyen nagy szerepet játszanak az Egyesült Államok gazdasági fejlődésében.
 
A tanulmány idézi Bill Gates és Warren Buffett személyes döntéseit. Bill Gates már közel 30 milliárd dollárt ajánlott fel saját vagyonából, lemondva ezzel a világ leggazdagabb embere címről. Ígéretet tett maradék vagyona, mintegy 60 milliárd dollár eladományozására is. Három gyermekének fejenként csak 10 millió dollárt hagyott meg. Warren Buffett, az omahai milliárdos ugyancsak vagyonának szinte teljes egészét ajánlotta fel jótékonysági célra. Gyermekei számára annak csak egy töredékét tartotta vissza alapítvány formájában. Mint mondta: „Elég pénzt akarok nekik hagyni, hogy úgy érezhessék, bármit megtehetnek, de annyit nem, hogy úgy érezzék, semmit sem kell tenniük”. Felidézik John D. Rockefellert, a történelem leggazdagabb amerikai polgárát is, aki halála előtt vagyonának 95%-át visszaadta a társadalomnak. Európában ezzel szemben jóval kevesebb az adományozók és az adományok aránya.
 
Ha korlátokba ütközik az állami támogatás
 
Az Európai Unió 2000-ben fogadta el az Lisszaboni Stratégiát azzal a céllal, hogy az EU-t „a világ legversenyképesebb, legdinamikusabb tudás-alapú gazdasággá tegye a világon, amely képes több és jobb munkahely, erősebb társadalmi kohézió mellett fenntartható gazdasági növekedést produkálni”. A stratégia kudarcot vallott. A szerzők szerint az EU tagállamai nem voltak hajlandók felismerni, mekkora szerepet játszik a gazdaságpolitika a vállalkozói és innovációs hajlandóság alakulásában. Miközben a stratégia fennhangon üdvözölte a valódi vállalkozást és az innovációt, sem az adó-, sem a jogszabályi terhek enyhítését nem szorgalmazta igazán.
 
A vállalkozások kormányzati támogatása kapcsán problémás az is, hogy maguk a politikai döntéshozók sem tisztázzák, milyen vállalkozásokat is szeretnének valójában támogatni – a saját megélhetésükért dolgozó egyéni vállalkozókat vagy a valóban innovatív vállalkozásokat?
 
Miben utaznak a szupervállalkozók?
 
A tanulmány szerint a szupervállalkozók szinte minden ágazatban jelen vannak az egészségügytől az energián és élelmiszeriparon keresztül a technológiáig. De nagy részük a számítástechnikára és annak különböző kapcsolódó területeire koncentrál. Ugyanakkor a pénzügyi szolgáltatások területén is sok szupervállalkozó tevékenykedik.
 
Sanandajiék elemzése szerint a szupervállalkozók jellemzően jól iskolázottak és kivételes szellemi adottságokkal rendelkeznek. Az Egyesült Államokban az össznépesség arányában ötször annyi szupervállalkozónak van PhD-je, sőt kimagaslóan nagy számban végeztek Ivy League- vagy más elitegyetemen. A szerzők hangsúlyozzák: a valódi vállalkozás tudás-intenzív foglalatosság. Az innováció, a kreativitás, a vezetői képességek és az új szervezeti keretek kiépítése mind intellektuális rátermettséget feltételeznek. A közkeletű vélekedés, miszerint az igazi vállalkozáshoz nem kell tanultság vagy szakképzettség, nem több mint legenda, amit részben az egyetemet idő előtt abbahagyó vállalkozók viszonylag magas részaránya éltet.
 
A sikeres vállalkozás hét fő tanulsága
 
Tino Sanandaji és Nima Sanandaji végezetül a több mint ezer szupervállalkozó élettörténetét vizsgálva a sikeres vállalkozás alábbi hét fő tulajdonságát fogalmazzák meg:
 
1. Vállalkozni nehéz, kockázatos és kemény dolog. Ha a következő Google-t próbáljuk megteremteni, ez nagy valószínűséggel nem fog sikerülni.
 
2. A vállalkozás többnyire tudás-intenzív. Nem véletlen, hogy a Google alapítói az a Larry Page és Sergey Brin voltak, akik akadémiai kutatások keretében vizsgálták az internet matematikai törvényszerűségeit.
 
3. A vállalkozás számjáték. Ha egyetlen céget alapít valaki egyetlen üzleti célra, az sokkal nagyobb valószínűséggel nem lesz sikeres, mint az a szomszédja, aki élete során több különböző elképzelést is megpróbál valóra váltani.
 
4. A vállalkozás egyre inkább szakosodott, infrastruktúra-függő tevékenység. Ha jó az eredeti elképzelés és kockázati tőkét is sikerül bevonni, sokkal nagyobb esélye lesz a sikernek.
 
5. A vállalkozás nem minden szektorban kecsegtet egyforma sikerrel. Szinte bármilyen üzleti ötletből lehet milliárdos vagyont csinálni, de erre sokkal jobbak az esélyek egy új, dinamikusan növekedő szektorban, mint azt a biotechnológia és a számítástechnika területén láttuk az eltelt évtizedben.
 
6. A vállalkozás legtöbbször ágazati munkatapasztalatokat feltételez. Steve Jobs az Atari alkalmazottja volt, mielőtt megalapította volna az Apple-t; Paul Allen, a Microsoft társalapítója programozóként dolgozott a Honeywellnél.
 
7. A vállalkozáshoz lépésváltás is kell. Edison nem pusztán saját munkájának köszönhetően jegyeztetett be több mint ezer szabadalmat az Egyesült Államokban: ő hozta létre az ország első ipari kutató-laboratóriumát is.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/88309