Regisztráció | Elfelejtett jelszó


Újra egyetemet foglal a HaHa
2012. február 22. 18:41

A Hallgatói Hálózat szerdán elfoglalta az ELTE BTK egyik termét, mivel szerintük a kormány tagadó álláspontot alakított ki követeléseikkel szemben. A bölcsészkar dékánja távozásra szólította fel a demonstráló hallgatókat.

Szerdán újabb fórumot tart a Hallgatói Hálózat - számol be a hvg.hu. A portál értesülései alapján a diákcsoportosulásnak az ELTE BTK épületében nem adtak át egyetlen termet sem, ezért az egyetemisták elfoglaltak egy helységet.

A demonstrálók egyike az Eduline tudósítójának elmondta: „Mivel az ELTE BTK dékánja nem engedélyezte a hallgatói fórum megtartását az ELTE Gólyavárában, elfoglaljuk a kommunikáció tanszék egyik előadóját”. A HaHa a fórumot a „kormány tagadó álláspontja” miatt hívta össze.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkari dékánja távozásra szólította fel a teremfoglalókat. Dezső Tamás állítólag a következőket mondta a demonstrálóknak: „ez a terem jóval kisebb, mint ahányan itt vannak. Itt nem lesz West-Balkán, úgyhogy arra kérem önöket, távozzanak”. A rendőrök az épület előtt vannak ám az épületbe - erről a szervezők tájékoztatták az Eduline.hu-t.

 

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/33388

Kommentek (63 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Ifjú forradalmárai a hazának!
Szabadságharcotok melengeti lelkemet. Aki magyar az veletek van!
Hajrá magyarok!

Válaszok:
Feyszáll | 2012. február 22. 22:15
Talibán | 2012. február 22. 22:44

Csak tapossátok halálra egymást. Éljen a természetes szelekció.

Válaszok:
JackHárpi | 2012. február 22. 19:02

"Az egyetemisták tanuljanak, ne politizáljanak." - J.V. Sztalin

Válaszok:
emhem | 2012. február 22. 20:32
galimano | 2012. február 22. 22:05

Szánalmas pojácák. Bújjatok Gyurcsány és az MSZP seggébe, akkor sem lesztek sokan. :-)

Válaszok:
Szorgos Lajhár | 2012. február 23. 14:41

Köcsög hazaáruló vagy!

Válaszok:
Bdam | 2012. február 22. 19:52

"A rendőrök az épület előtt vannak ám az épületbe"

Hogy mikre nem képesek rendőreink..

A Képen Andika látható a szócsővel?

Kálmán Olga majd előjön a 150.000-es létszámmal.

Válaszok:
emhem | 2012. február 22. 19:11
Feyszáll | 2012. február 22. 22:16

mármint a kim-re gondoltál, nem?

Vannak annyian, mint a Csajágaröcsöge-Ökrösitótfülpös Megyei III rangadón?

Aztaaaaa! Mik vannak? Majd megunják és hazamennek!!

Nagyon kemények, elfoglaltak egy egész termet. Nem lennék most a kormány helyében. :p

Tessék szépen dolgozni, nem a szájat jártatni, miközben másokon élősködtök.

Olvasgassatok Kölcseyt, pl. a Husztot.

Válaszok:
emhem | 2012. február 22. 20:36

Mindnyájan tudjuk, kik is ezek az ún. "egyetemisták", és kik állnak mögöttük. Álhippik, álforradalmárok, egy kis libsi háttérszéllel. Felfújt lufi, nem érdemel több szót.

ezt most irónia volt, vagy beismerő vallomás?

Válaszok:
Senye Péter | 2012. február 23. 14:30

egyik kedvenc versem a huszt. itt a mandineren is sokaknak javasolnám olvasásra. különösen a következő két sorát:

"És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?"

Szégyelljétek magatokat gyerekek, che guevara hű forradalmi követői vagytok. Az ellen bezzeg nem emelitek fel a hangotokat, hogy a földön fekvő hazátokat rugdossa az eu.

Válaszok:
emhem | 2012. február 22. 20:45

az eu teljesen jogosan ítélte el magyarországot.
ami ellen fel kéne emelni a hangot, az a kormányunk.

Válaszok:
ElQurMinator | 2012. február 22. 22:33
DFK | 2012. február 23. 06:23

a hallgatók hallgassanak

ha pedig nem tudnak, akkor ne alakuljanak hálózattá.

pláne nem 'hallgatói'-vá...

Válaszok:
emhem | 2012. február 22. 21:38

Ingyen diplomát nekik,majd a magyar állam intézze el nekik a zöld kártyát,vegyen nekik házat az USA területén,és a magyar nép háláját kifejezendő,havi háromezer dollár járadékot fizessen nekik halálukig,mert a mi egyetemeinken ehettek,ihattak,hugyozhattak,meg szarhattak! Lófasz a seggükbe!

Illetve ahogyan egy tanárom fogalmazott: lehet tüntetni is, de előtte teljesíteni kellene. A diák azért van az egyetemen, hogy elsajátítsa a tananyagot, nyelvet/nyelveket tanuljon, TDK-t írjon stb. De valakik mindig elcsábítják őket.

Ezek a kis köcsögök foglaltak annakidején metrókat?

Miattuk több tizezren nem tudtak munkából hazamenni.

Bazmeg, majd belehugyoztam a konnektorba... :D

Micsoda vérszegény kis poszogóbogár.

Hogyne, tudjuk jól hogy gondolkodnak az anarchista ultraszélsőséges balliberális "gondolkodók". Érthető a szoros egységfront a "hálózatokkal".

Válaszok:
emhem | 2012. február 22. 23:16

Aki fiatal, az lázad - ez természetes. De aki most fiatal - és magyar! -, az azért emelje fel a hangját, hogy segítse ezt az ezer oldalról támadt, vérző, szenvedő és ezerszer megtiport országot. A nemzetet! A brüsszeli gonosztevők ellen emeljétek fel a szavatokat, és az itthon markukba röhögő (és a mostani helyzetet előidéző) szemetek ellen, akik ráadásul most is arcátlanul a hazát árulják.
Nem Orbán és nem Hoffmann a ti ellenségetek, vegyétek már észre, tökfilkók. Azok a sanda és szar alakok uszítanak titeket rájuk, akik a független magyarság vesztét akarják.
A negyvennyolcas fiatalok nem Kossuthnak címezték a 12 pontot, hanem Bécsbe, Metternichnek! Bécs most Brüsszelben van, ébredjetek!

Válaszok:
emhem | 2012. február 23. 00:25
Szorgos Lajhár | 2012. február 23. 15:22

Nemzetiszocialisták is bukásuk hajnalán a gyerekeket vetették be utolsóként. Köszönjük MSZP-DK-LMP!

A Milla ifitagozata a HaHA és nagyon élni akar.. )

Nálatok milyen az idő? Pisil még a Manneken Pis?

nemtom, miről beszélsz.
az anarchia, a szélsőséges politizálás és a liberalizmus három elég eltérő fogalom, nem tudom, hogy sikerült egymás mellé raknod a jelzőket.
egyébként meg nem vagyok balliberális. jobbliberális vagyok.

meg jössz itt az összeesküvés-elméleteiddel, mikor csak annyiról van szó, hogy orbán nem képes fenntartható költségvetést összehozni.
és emlékszel még, hogy miért pateroltuk ki az imf-et és az eu-t? hogy miért kellett az egész unortodox gazdaságpolitika? nem, nem azért, mert mi szuverének vagyunk. azért, mert így megszorítások nélkül lehet beindítani a gazdaságot.
kérdem én: megérte? szárnyra kapott a gazdaság? nem. elkerültük a megszorításokat? nem. viszont cserébe nem fogtuk meg az állami túlköltekezést és összevesztünk a külföldi pénzügyi befektetőkkel és beruházókkal is. ettől pedig sebezhetőbbek vagyunk, mint valaha.

Válaszok:
Feyszáll | 2012. február 22. 23:32
ElQurMinator | 2012. február 23. 08:02

anarchia, a szélsőséges politizálás és a liberalizmus

Mellérakhatod a komonistát is.

Moral insanityknál belefér egymás mellett, előtt vagy után simán.

Válaszok:
emhem | 2012. február 22. 23:58

ha már ilyen határozott véleményed van, megoszthatnád velünk: egész pontosan mi a bajod a liberalizmussal?

Válaszok:
Feyszáll | 2012. február 23. 14:59

"és az itthon markukba röhögő (és a mostani helyzetet előidéző) szemetek ellen, akik ráadásul most is arcátlanul a hazát árulják. "

orbánra gondolsz, nem?
brüsszel nem bécs, nem moszkva, nem trianon, nem.
ezt a pofont orbán viszonylag kis erőfeszítéssel elkerülhette volna. igen, nem egyedül idézte elő azt, amiért ez járt, de aktív résztvevője volt a folyamatoknak. elvégre majdnem két éve kormányon van, ezt nem kéne elfelejteni. de pláne azt nem, hogy előtte bajnai kormánya nagyjából eltakarította a gyurcsányi romokat (itt most ne a hiány méretére gondoljunk, mert az másodlagos. a folyamatok számítanak, ami biztosítja, hogy a hiány csökkenő pályára kerül), komoly erőfeszítéseket tett a túlköltekezés megállítására, és egy fenntartható költségvetést hagyott maga után.
orbán meg ahelyett, hogy folytatta volna a költségvetés épeszűvé tételét, elkezdett költekezni, most meg csodálkozik, hogy az eu megbünteti a szabályszegésért..

oh, and here's a fun fact:
ha kilépünk az eu-ból, ugyanúgy nem kapjuk meg azokat a pénzeket, amiket most befagyasztottak (mért is kapnánk..)

Válaszok:
DFK | 2012. február 23. 06:27

Nem azért foglalták el épp szerdán, mert böjtölni akartak, amit az egyetem vezetősége nem engedélyezett?

Akkor, amikor éppen teljesítjük a hiány-kritériumot?
beteg vagy.

Válaszok:
emhem | 2012. február 23. 15:34

Az, hogy BG fenntartható költségvetést hagyott maga után, az finom szólva is hazugság.

Válaszok:
emhem | 2012. február 23. 15:48

Igen, a balliberálisok jellemzője, hogy általában még skizofrének is, mert jobboldalinak láttatják magukat, miközben ököllel ütik a jobboldalt és szintiszta balliberális eszméket hirdetnek. Miért jut egyből az eszembe a 18-19. századtól begyorsuló szabadkőműves eszme, amikor a köztársaság,demokrácia, hálózat kifejezéseket hallom??

Pedig az általam odarakott fogalmak eléggé egymás mellé illenek, elég csak Che Guevara rendszerét megvizsgálni. A liberalizmus az nem más, mint anarchiára való törekvés.

Az is relatív a szememben, hogy nem tudtak fenntartható költségvetést összehozni, Gyurcsány meg Bajnai örültek volna, ha egy gazdasági és pénzügyi káosz után össze tudnának hozni egy -576 milliárdos hiányú költségvetést.

Válaszok:
emhem | 2012. február 23. 15:59
emhem | 2012. február 23. 16:00

Drága fiatal magyar testvéreim!
A haza jobbik fele veletek van! Ne hagyjátok most magatokat, hogy később ne kelljen a hazát elhagynotok!
Aki magyar veletek van! Hajrá fiatal magyar testvéreim! Hajrá magyarok!

Válaszok:
ocko | 2012. február 23. 10:21

Értem én, hogy kell a figyelem, pukkasszák a polgárt. De kezd uncsi lenni a teremfoglalás. Ciki lenne ha kiderülne, hogy az LMP-be több fantázia szorult mint a diákokba. De hajrá!

Válaszok:
peninsulavaldes | 2012. február 23. 09:23
JackHárpi | 2012. február 23. 09:34
zakar zoltán 2012. február 23. 09:19

...és felolvasták(szótagolva)a liberalizmus ÁBC-jét...

peninsulavaldes 2012. február 23. 09:23

Nem hajrá! Amit csinálnak az nagyon pocsék. Teremfoglalás, székfoglalás.. mint valami tábori sorversenyben lennének..

Válaszok:
tarackos | 2012. február 23. 09:29

Az is pocsék amit a HÖK csinál. Nem a teremfoglaláshoz hajráztam...;)

Válaszok:
peninsulavaldes | 2012. február 23. 09:31
peninsulavaldes 2012. február 23. 09:31

Te biztos sokkal jobb lennél tarackos! Benned lenne kurázsi, téglaakarás, vérfoglaló szelídség:))

Válaszok:
tarackos | 2012. február 23. 09:56

Aki magyar veletek van! Hajrá magyarok! Hajrá hallgatók!

Válaszok:
Szorgos Lajhár | 2012. február 23. 14:48

Biztosan nem lennék jobb, teljesen alkalmatlan vagyok az ilyen melóra...;)

Válaszok:
peninsulavaldes | 2012. február 23. 10:11
peninsulavaldes 2012. február 23. 10:11

ne szerényekedj, lehet, hogy képességeid korlátozottak, de az akarás benned van.)

Válaszok:
nyugi | 2012. február 23. 15:08

Gondolom ezek azok az egyetemisták akik egy közepes szintü középiskola közepes szintü érettségijével egyetemisták. Az átkosban még az osztályfőnök visszaadta az ilyeneknek a jelentkezési lapot! Gondolom,reál szakos nincs köztük akiknek toppon kell lenni matekból,fizikából és gyakorlatból is meg kell felelni nem csak félévenként szóbelizni.

Ezk sohasem hagyják el a hazát,komédia /kommuniáció-média/ szakos sehová nem kell még itthon sem! Ha mégis elmegy mosogató lehet belőle,utána meg kenheti a mekiben a mustárt.

Arra gondoltam, hogy az ő iránymutatását talán elfogadják.

Szorgos Lajhár 2012. február 23. 14:41

Ezek az elkényeztetett hüjegyerekek - helyesebben szólva a führereiket mozgatók - nagyon szeretnék, hogy a rektor/dékán a jarddal távolíttassa el őket az épületből. Mindjárt lennének mártírok meg lehetne Brüsszelben stb. az immár nyílt erőszakot alkalmazó diktatúráról pofázni. (Nem mintha egyébként nem érdemelnének meg a hahások egy kiadós verést.)

Szorgos Lajhár 2012. február 23. 14:48

Süssél nekik pogácsát és vidd el nekik.

Az, hogy izmus és mint olyan, hazug.

Na, a két marha megint itt van.

Válaszok:
smogger | 2012. február 23. 15:09

Pontosabban: veled egy.

Válaszok:
nyugi | 2012. február 23. 15:11

Te is itt vagy, harmadikként?

Szorgos Lajhár 2012. február 23. 15:22

Metternich nagy államférfi volt. Ezek az eu-s szarháziak még istállótrágyázók/mosónők sem lehettek volna nála.

nem az számít, hogy el tudjuk-e trükközni a számítási módszert, hanem hogy tartósan csökkenő pályára áll-e az államadósság. ez utóbbiban a strukturális hiány számít, az pedig 6% körül lett tavaly.

gondolj bele: ha mondjuk gyurcsány nyúlja le a manyup-pénzt 2007-ben, akkor neki van rózsás hiányszáma, lazán 3% alatt (egy évig). akkor orbán tavalyi teljesítménye 6-7%-os hiányt eredményez.

mi lenne a különbség a mai helyzetünkben a kettő között? semmi. ugyanannyi lenne az államháztartási hiány, ugyanolyanok lennének az állami költekezések, a gazdasági folyamatok. csak nem tavaly lett volna gyönyörűséges a hiány alakulása papíron, hanem 2007-ben. és akkor most nem is nézne ki úgy, mintha épp fenntartható lenne a gazdaságpolitika.

na ezért nézik a strukturális hiányt a mindenestül számolt hiány helyett.

minden fontosabb gazdaságkutató intézet 4% körülire becsülte a várható hiánynövekedést, amit a tartalékokkal, és a bajnai-kormány egyes kockázati tényezők kezelésére tett javaslataival lazán be lehetett volna tolni a 3,8%-os hiánycél alá.

akkor most ki a dilettáns? az orbán-matolcsy "közgazdász" duó, vagy a nemzetközi cégek, a nemzeti bank, a pszáf és a többiek?

(a probléma az, hogy a szükséges további intézkedéseket csak a széll kálmán tervben sikerült megfogalmazniuk, végrehajtani meg azóta sem.)

hát persze tőlem azt hívsz balliberálisnak, akit akarsz.

én támogatom a tandíjat, a piacgazdaságot, a magánnyugdíjat, és általában az öngondoskodást, és az ebből fakadó adócsökkentést (mert az nem megy, ha nincs fedezet rá).
ezek egyáltalán nem baloldali, hanem jobboldali vonások. (az, hogy az mszp néha mögéjük áll, az inkább az mszp-ről mond el valamit)


és én vagyok a skizofrén?
mondd, te mire szavaztál 2008-ban? tandíjra? vagy most sem értesz vele egyet, és ki is vagy akadva a felsőoktatási törvényre?
mi a véleményed a hitelminősítőkről? az euróárfolyamról? de amikor gyurcsányt szidta orbán csapata ilyen alapon, akkor bőszen bólogattál, mi?
ja, és az imf? most akkor ő a főellenség, aki át akarja venni az ország irányítását, de mi nem hagyjuk magunkat, megállunk a lábunkon? vagy mégis szükségünk van rájuk, mert "ő a mi bankunk"?
tizennegyedik havi nyugdíj? és a fidesz a jobboldali párt? ne viccelődjünk már..
megvédjük a magánnyugdíjpénztárakat? nem lesz új alkotmány?

mondd, melyik változathoz bólogattál, mert orbánék ezt is, az ellenkezőjüket is mondták..

ja, és ez meg:
"Gyurcsány meg Bajnai örültek volna, ha egy gazdasági és pénzügyi káosz után össze tudnának hozni egy -576 milliárdos hiányú költségvetést."

ők is lenyúlhatták volna a manyup-pénzt, akkor nekik is sikerült volna. és akkor most orbánnak 6% fölött lenne a hiánya, és tökugyanott lennénk (ld. hozzászólásom hárommal följebb).
akkor ez most sikeres? a 6-7%?

Válaszok:
kjkj945 | 2012. február 23. 16:14

-... hiány az + jelent.
Én tartozom neked - 1 millával. Mikor kapom meg?

Válaszok:
emhem | 2012. február 23. 17:17

köszönöm szépen, bár meglepne, ha matekból a segítségedre szorulnék.
nem is értem, hogy mért gondolod, hogy nem értettem?

a gyurcsány-kormány alatt is volt 6%-os hiány. abból is lehetett volna szufficitet csinálni a manyup-pénz lenyúlásával (illetve 3%-os hiányt, ezek ugyanis attól függnek, hogy számoljuk: a hiánycél-teljesítés szempontjából nem lehet az egész összeggel számolni, ezért is lett tavaly 3% körüli a hiány, míg a teljes összeg valóban "negatív hiányt" eredményez).


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó