Az biztos, hogy vérre megy a harc, és az első számú célpont Európában Orbán Viktor. Őt valahogyan nagyon nem szeretik. Interjú.
Nem tettünk ördögvizsgát
2012. február 22. 07:22
„– Képesek az Orbán-kormány megbuktatására ezek a „vizsgáztatók”?
– Biztos vagyok abban, hogy léteznek Magyarországon olyanok is, akik hisznek egy forradalom elsöprő erejében, amivel meg lehet buktatni a számukra illegitim Fidesz-kormányt. Az viszont, hogy a választók többsége még mindig a Fideszt preferálja, nem zavarja őket. Mert ők ideológiai indíttatásból közelítik meg a problémát. Ha ezt a forgatókönyvet nézzük, akkor ez nagyon aggasztó. Azt jelenti, hogy a baloldal számára egy demokratikusan megválasztott kormány illegitim. És nem tudom, hogy az egész európai baloldal hajlandó lenne-e egyáltalán belemenni egy ilyen stratégiába. Az biztos, hogy vérre megy a harc, és az első számú célpont Európában Orbán Viktor. Őt valahogyan nagyon nem szeretik. Valószínűleg nem is akarják megérteni, hogy van az, hogy ennek ellenére a magyar szavazók többsége még mindig mellette áll. Ráadásul – pechükre – beindult a kurucosodás. Minél inkább támadják Magyarországot, annál inkább fölsorakoznak a Fidesz mellé az emberek. Január 2-án az Opera elé vonult – legyünk nagyvonalúak – hetvenezer ember. Január 21-én a békemenetben – legyünk mértéktartók – mondjuk, csak négyszázezer ember demonstrált a kormány mellett – azért itt van ám némi különbség. Az első tüntetést mégis nagydobra verte a nyugati sajtó, míg a másodikról mintha elfeledkeztek volna. Ennek ellenére mégsem tetszik bírálóinknak, hogy mi értjük e kettős mércét. A baloldalt részesítik mindenkor előnyben, nem a magyar népet.
– Ha pedig nem hallgatnak a békemenetről, akkor leantiszemitázzák a résztvevőit.
– Külön probléma, amikor valakire ráragasztják ezt a bélyeget, mert akkor még az illetőnek saját magának kell bebizonyítani ártatlanságát. Közben pedig az egész európai jogrendszer abból indul ki, hogy létezik a vélelmezett ártatlanság. Hiába kérjük, bizonyítsák is azt, amit állítanak, azt válaszolják: »Nem kell bizonyítani, mi ezt tudjuk.« Akkor mi most hol is vagyunk? Erdőben, dzsungelben vagy valamilyen mocsárban? Azt hiszem, mindenképpen valamilyen kellemetlen helyen. Ez egy egészségtelen állapot, és nem tudom, hogy hosszú távon – ami öt vagy hét évet jelent – mi történik az európai baloldallal? Lehet, hogy ha nem is az utolsókat rúgja, de olyan válság szélén áll, ahol csak ezekkel az ócska trükkökkel próbálja magát megmenteni.”
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/33350
FACEBOOK
RSS















Kommentek (47 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
A nyugati sajtó torz tükre..
De ne tévedjünk, ezt a tükröt a hazai ballib tartja......
Ot vagy hat ev nagyon sok, annyi ido alatt a hazai es az europai baloldal tonkretehetik Magyarorszagot. Semikeppen nem engedik, hogy nalunk polgari kormany mukodjon. Erovel is kepesek lennenek az Orban vezette magyar kormanyt levaltani. Fenyegeto elojel Charles Gati, Hillary Clinton es az Europai Unioban hazudozo liberalis (mogottuk termeszetesen az szdsz, lmp, DK es mszp) kepviselok megnyilvanulasai. Moralis es anyagi megsemmisitessel maris probalkoznak, egyetertesben a hazai baloldallal.Szep kilatasok.
Azt ugye ne feledjük, hogy abból, hogy (állítólag - mert mondjon már ilyet) "...léteznek Magyarországon olyanok is, akik hisznek egy forradalom elsöprő erejében, amivel meg lehet buktatni a számukra ILLEGITIM Fidesz-kormányt..." (kiemelés:Z.) szövegből az következik, hogy "a baloldal számára egy demokratikusan megválasztott kormány illegitim."
Ez hangsúlyozottan HAZUGSÁG. Különösen annak fényében, hogy a Fidesz egyfolytában ezt szajkózta, miután a közvéleménykutatásokből kiderült, hogy az akkori kormányerő minimális többsége lecsökkent. (Mert az illegitimitás mérésére a választás szolgál, nem más.)
Az "antiszemitázás" szintén szemenszedett hazugság, mert az "általános alany" - "...-nak","...ják" - csak a riportalannyal szokott találkozni, nekünk csak elég lenne, ha megmondaná, hogy milyen kontextusban, mire reagálva hallotta ezt a vádat? Azon kívül, hogy zseniális Szerző a szájába adta...
"Ez egy egészségtelen állapot, és nem tudom, hogy hosszú távon – ami öt vagy hét évet jelent – mi történik az európai baloldallal? Lehet, hogy ha nem is az utolsókat rúgja, de olyan válság szélén áll, ahol csak ezekkel az ócska trükkökkel próbálja magát megmenteni."
Ez a lényeg. A szocializmus bukásával a kelet európai típusú kommunista baloldal elvesztette azt a látszólagos bizonyítékot, hogy életképes, szalonképes. De amíg Európa más részein a baloldaliak egy nemzeti minimum elfogadásával elfogadottak maradtak, a magyar baloldal a liberálisokkal összefogva olyan nemzetellenes politikát folytatott, amely a 2010-es választások eredményéhez vezetett.
Az európai baloldal pontosan tudja, hogy magyar elvtársaik hozzáállásával otthon ők is eltűnnének a politika porondjáról, de ahelyett, hogy erre felhívnák a figyelmüket, elvtelenül támogatják őket. Az európai polgár pedig nem látja a magyar baloldal igazi természetét.
No a Dromedár elvtárs aztán most megaszonta! Hajrá Dromedár elvtárs , mi veled vagyunk!
A NEMZETKOZI MUNKA ÖSSZESZOVETKEZETT ELLENUNK! STOP
A LIBERALISOK HAZUDOZNAK STOP
ES A MORÁLIS GYILKOS BALOLDALIAK STOP
A TOLVAJOK STOP
ELORE A TOKES FORRADALOMERT! STOP
(A nagy Levin [forrás:Rejtő] távirata a magyar uralkodó osztály számára)
Hogy az "európai polgár" mit lát, abba ne menjünk bele, mert ÖN semmiképpen sem illetékes a kérdésben.
Ugyanis ahhoz, hogy ezt állíthassa magáról, ahhoz tudnia kellene, hogy mi is a "baloldaliság" lényege.
Ha erre a szokásos keresetlen szitoközön a válasz, akkor jobb lenne, ha lehajolna és kihúzná a dugót, hogy a gyors levegő-kiáramlás miatt ide-oda cikázó gumi-nemiszervből egy alaktalan cafat maradjon: az ostoba gonoszság üres burka.
Zokni
Esetleg ervek, ellenervek az ellen amit irtam? Nincsenek? Kosz szepen, mehetnek vissza a sontespult melle, de egy jotanacs:kevertet ma mar ne igyanak tobbet.(:
Jóllehet az un. európai parlamentben az un. baloldal képviseli az OV ellenes frontot, ez nem bal-jobb harc.
Az un. baloldal a nemzetközi nagytőke (pénzügyi "elit") kiszolgálója.
A tőke pedig, teljesen ideológiamentesen - nem szereti, ha a profitocskájából egy szemernyit is el akarnak venni.
OV ezért van útban! OV ezért nem demokrata - szerintük. Nem úgy, mint Gyurcsány volt. (Tényleg azt hiszik, hogy ilyen gyorsan felejtünk?)
Tudod, hogy mi a válaszuk:
»Nem kell bizonyítani, mi ezt tudjuk.«
Hát Gyurikám nem bonyolítottad túl a dolgot, a baloldal a hibás oszt kész!
Olcsóbb lenne helyetted is egy papagájt küldeni az EP-be...
Persze van aki emlékszik néppárti társad, Nelli, szavaira amitől azonnal borul az egybites elméleted...
"Ugyanis ahhoz, hogy ezt állíthassa magáról, ahhoz tudnia kellene, hogy mi is a "baloldaliság" lényege."
Százmillió ember kiirtására gondolsz?
Dromedár elvtárs! Milyen elvtárs maga, hogy érveket akar? Maga normális? ...hát eztet tanulta a MACILACIN elvtárs? Még hogy érveket amikor a nemzetközi helyzet fokozódik, maga NOOOORMÁLIS? Dromedár elvtárs Maga nem rés, hanem bástya!!!! Vegye már észre magát, s a kabáthajtókáján meg belül viselje azt a kibaszott vörös csillagot elvtárs mert még lebukik!
Az Ön feladata továbbra is: Nyalni!
Nyald a selymet elvtárs!
Na, akkor nézd vissza, hogy miket hordott össze Szanyi kapitány! A többit nem is említem.
Mondom,mint tegnap,a "jobbak"("főokosok")kivárnak,a végén írnak.Ez taktika,hogy számuk ezáltal többnek lássék.
A hazai liberálisok (akik furcsaány igénybevételével lényegében az uralmuk alá hajtották az mszp-t) a nyugatiak kollaboránsai. Lényegében a legváltozatosabb módszerekkel olyan kiszolgáltatott állapotba hozták az országot, amely a magyar történelemben példátlan: még kajából sem önellátó, ehhez még el is adósították az államot és a lakosságot (ráadásul valutában.)
A két világnézet összekapcsolása,neolib-szocialista (önmagában működőképes lehet a neoliberalizmus de nincs vagy alig van szoc. ellátás, a szociáldemokrata, de a tőkét az állam korlátozza) katasztrofális eredménnyel járt.
Ebben a helyzetben a végromlás legutolsó állapotában minden szent tehenet sértve lehetett csak megállítani és reményeink szerint visszafordítani az ország lecsúszását.
A bankok által okozott károk egy részét rá kellett terhelni a bankokra, a közszolgáltatások eladása nyomán kiáramló hatalmas pénzek egy részét itt kell tartani, ha lehet a közszolgáltatásokat vissza kell venni (mind monopólium, aránytalanul szívják az állam és a lakosság pénzét) és igen el kell kezdeni a hazai ipar és mezőgazdaság helyzetbe hozását, hogy az emberek dolgozhassanak, a gazdaság szerkezete egészségesebb legyen. (Szűkíteni kell a szociális szférát is ahol lehet és olyan helyzetet kell termteni, hogy nagyságrendekkel jobban megérje dolgozni, mint az állam pénzén élni.)
Ez persze érdekeket sért. A kiáramló pénz szűkítése ott hiányzik, a hazai ipar és mezőgazdaság versenytársat jelent nekik (nem véletlenül tették azt tönkre), vagyis a stagnáló, sőt szűkülő (hazai és nemzetközi) fizetőképes keresletből mi is akarunk részesedni (értelemszerűen ami a miénk az nem másé). Az ország érdekében tenni hajlandó nemzeti közösség megteremtésének szándéka mint eszköz, ugyancsak üldözendő, hiszen ez az ország megerősödését és az ő lehetőségeik szűkítését jelenti.
Ennek fényében tehát a támadások érthetőek. (Elsősorban anyagi, másodsorban (ugyancsak ezzel összefüggésben ideológiai okai vannak).
Mi viszont ha nem akarunk folyamatosan és egyre inkább elszegényedni, akkor dolgoznunk kell, termelni (csereértéket előállítani és azt eladni) és ahol lehet legalább önellátásra törekedni. A közös kasszát lehetőleg óvni kell, a bevételeket növelni.
Kenyérharc ez a javából és nincs más utunk. Az alternatíva az általános szegénység (a mainál is nagyobb).
Nem, te szarból lettél, de mivé leszel?
Hát, mondjuk a baloldalra akár Európában, akár Magyarországon minden ekézés ráfér, ennyiben nincs is semmi bajon Schöpflin cikkével, de valamit írhatott volna arról, hogy mégis miért pont OV lett az első számú célpont?
Nem lehet, hogy ezt-azt azért ő is elcseszett? Nem lehet, hogy egy megújulást hitelesebben tudna fölmutatni, ha néhány emberét lecserélné, akik ezért az elcseszésért elsődlegesen felelősek?
Nem lehet, hogy OV alatt is "következmények nélküli ország" maradtunk?
Olvassa a kórság. Mióta lenne a nevezett személy, de még mondhat többet is: "a" baloldal?
Mintha én azt mondanám, hogy minden jobboldali hazudik, mert itt Szerző azt teszi...(Hiszen nem beszélt a "baloldallal"...)
"Korábban az volt az antiszemita, aki gyűlölte a zsidókat, most az az antiszemita, akit a zsidók gyűlölnek." (David Irving)
"Az európai polgár pedig nem látja a magyar baloldal igazi természetét."
--------------------------------------------
Az "európai polgár" (Van ilyen? Én csak német, francia, stb. polgárokat látok) többsége félre van vezetve. Szerencsére a lábkörmük is fontosabb számukra, mint Magyarország.
A magyar baloldal pedig nem fog megrohadni, mert már teljesen megrohadt.
Pontosan erről van szó, csak szép szavakkal körítve, illetve vastag dumafelhőkbe burkolva.
ejnye no, ilyen ronda nacionalista hozzállást egy balos trolltól...
Itt van a magyarellenes rovargyűjtemény!
http://i.imgur.com/8cnqw.jpg
Nézd vissza azt a közvetítést, ahol Navracsics szerepelt, és ahol a zöld frakció osztrák tagja azt mondta, hogy a békemeneten antiszemita jelszavak hangzottak el.
Na, halljuk, mi a baloldaliság lényege?
Igaza van abban amit irt, csak eppen azt felejti el, hogy azt is megakadalyoztak, hogy onellatoak legyunk, az is tilos az EU szerzodesek ertelmben. Mit gondol miert van csak egyetlen cukorgyarunk peldaul? Mert az EU-s szakertok fizettek a cukorrepatermeloknek, hogy kiirtsak a foldjeiket, detto a szolonel (itt nem sikerult ugy ahogy szerettek volna) de a zoldsegek es gyumolcsoknel mar igen. Tonkretettek az iparunkat - mar irtam, hogy a mi varosunkban minden gyar ebek harmincadjara kerult, a szeszgyar a mukodik(-: - de a tobbi nem, pedig orszagos sot nemely nemzetkozileg is nagyon fontos volt..
Ha hozzá teszed azt, hogy a nyugati blokk baloldali vezetői és mozgalmai ezt fel sem fogják és fel sem fogták, mivel nem élték meg. Náluk a XX. századi munkásmozgalmaiból szerves fejlődés következtében fejlödtek ki a baloldali szociáldemokrata és kommunista pártjai, melyeknek sem elméletében, de főleg gyakorlatában nem találhatok meg a szovjet typusú bolsevista eszmék azon formái ami a birodalomban és főleg a II. VH után, aholis felosztva europát és a hatalmi zonákat és fennhatóságot, mig nyugaton ment tvább a normál menet addig a keleteuropai országokban s főleg magyarországon a moszkovita helytartokat helyezték a hatalomba, akik nem magyarországon szocializálodva egy teljesen idegen kulturáát ami számukra természetes erőltettek a nemzetben és ezt személyeken keresztül biztosították, és a hozájuk csatlakozott kiszolgálokon.
Nem véletlen, hogy első dolguk volt a magyar baloldal megsemmisitése volt, mivel az nemzeti alapon és tagozodásban szervezödött. Ezáltal biztosították a totális hatalmukat. Ha végignézi a 19-es Kun Bélák által importált Tanácsköztársaság résztvevőit akiket szintén a szovjetek delegáltak, majd bukásuk után nyugati és szovjet emigrációban kényszerültek személyesen, vagy családi rokoni kapcsolatok révén tértek vissza és a mai napig ott találhatok a politikai és gazdasági életben nem csak hazánkban hanem a nyugati "emigrációban" is, aki nagy része az 56 os forradalom, majd a 70 es években távozott, és mára ujraszervezödött a mai "demokratikus" berendezkedéshez alkalmazkodva, de mivel hálózat szerüen müködtek mindig, amit egyszerüen a múltbéli "zsarolási" potenciáljukkal tartanak egyben dinasztiákon keresztül. Ezért beszélhetünk, nagyapák, apák, fiuk, unokák hálózatából, amiből képtelenek kilépni. Ezzért van az, hogy egészen fiatal emberek is képesek olyan megnyílvánulásra ami teljesen döbbenetes és sokszor érthetettlen.
Ez a baloldal a rendszerváltoztattás után aktivizálta magát nyugaton és mivel az ottani szervezetek és embereknek halvány gözük nem volt a kommunizmus és diktatura igazi müködési mechanizmusáról ezért férevezethetök volta és ma is azok. Ennek a megnyilvánulását láttuk hazánk elleni unios támadásban is. Nem vették észre, hogy a moszkovita kommunisták és hálózataik hasznos idiótaként használják őket céljuk eléréséhez, jelen esetben a politikai és gazdasági hatalmuk visszaszerzésében.
Nekünk annyi előnyünk van, hogy hatvan évet átéltünk és tapasztaltunk, és ismerjük a mai"demokraták", multját és jelenét is.
Egyszerű a képlet: a baloldal valamennyi morzsát juttat a szegényeknek, a jobboldal szerint 47 ezer elég a megélhetéshez. Az unió (és a tőke)tudja, hogy ha túl sok a szegény, akkor nőnek az indulatok és "forradalmi" helyzet alakulhat ki. Az usában is sokba kerülnek a szegények, az olcsó olaj az autókba stb. nem véletlen, lenne ott mit fosztogatni adott esetben. A nagytőke érdeke főleg a mértéktartó baloldal támogatása.
Nem szerencsés a középosztály erősítését kántálni, amikor százezrek nyomorognak. orbán nemcsak öntelt, de buta is, gazdaság és társadalompolitikája csapnivaló, mérhetetlen károkat okoz, minél hosszabb ideig regnál, annál többet.
Onnan nyugatról semmit sem tudnak. Mert olyan vicces dolog cheguevarás pólóban mászkálni, fiatalként anarchokommunistának, szélsőbalosnak lenni.
A Halló, halló c . sorozatban is milyen viccesek voltak a kommunista ellenállók.
Nyugaton nem volt Recsk, nem tűntek el a barátaink egyik napról a másikra hirtelen, hogy még megkérdezni se lehessen, mi történt velük. Sztalin és Lenin nagyon jó fejek onnan nézve.
Manapság itt is egyre viccesebb időszaknak tűnnek az '50-es évek a nosztalgia-összeállításoknak köszönhetően. Az emberek akkor is éltek, zenéltek, táncoltak, szerelmesek voltak, ettek is néha, szóval nem volt itt semmi baj. Nem volt AVH, fekete autó, padláslesöprés, Recsk, körmösbauel, semmi.
Nincs középosztály és nincs polgárság. Engem csak az különböztet meg a szomszéd prolitól, hogy jóval többet keresek nála.
Hiányzik a létemnek az a biztonsága, ami eddig legalábbis, megvolt Nyugat-Európában. Hogy ha akarom, pihenni akanék, akkor a megtakarításaim tőkejövedelméből elmehetek a családommal egy egyéves földkörüli útra, vagy ha kirúgnak, akkor nem kényszerülök elfogadni az első legszarabb munkát, hanem akár fél évet is ráérek keresgetni.
Ami nincs, azt nem lehet erősíteni.
"Nincs középosztály és nincs polgárság."
Így igaz és a folytatás is.
Nem tudom, hogy ez (a zsidózó bekiabálás felvetése) a baloldal antiszemitázásos általánosításra elegendő lenne, s azt pláne nem tudom, hogy nem hangzott volna el tényleg ilyen kijelentés a tüntetésen...
Talán nem kellett volna annyira azonosulni azzal a "békemenettel", hogy képesek legyenek, hogy a sajtóklienseikkel megszerveztessék.
Látom Jack válaszolt már, de bevallom, ha nekem IS címezte, akkor zavarba ejt, hogy ellenérveket kér tőlem.
Mikor "az európai baloldal tönkretehetik Magyarországot...nem engedik, hogy nálunk polgári kormány működjön. Erivel is képesek lennének... leváltani...Fenyegeti előjel ...hazudozó liberális (mögöttük természetesen az SZDSZ, Lmp, DK es MSZP)... Morális es anyagi megsemmisítéssel maris próbálkoznak, egyetértésben a hazai baloldallal...." - ezeket írja. S nem tudni, mire alapozza, hiszen Európának más sem kell, mint egy polgári kormány. Csak nem kispolgári, amolyan házmesteri, ami felé tendál ez a mostani is...
Na!!!Ez az genya!!Méltó vagy a tiszteletbeli panel proletár titulusra.
Ismét büdös vagy, - 2006-ban illegitim lett a kormány abban a pillanatban, hogy Böszme elismerte hazudtak, csalással nyertek választást.
Cifrázhatod ezt mint róka a b@szást, csak azért nem lett belőle polgárháború, mert a Fidesz nem vitte a népet utcára.
Kezdem úgy érezni, hogy nagy hiba volt.
"az első számú célpont Európában Orbán Viktor. Őt valahogyan nagyon nem szeretik."
Nem ok nélkül, és ezzel nincsenek egyedül.
„Hiába kérjük, bizonyítsák is azt, amit állítanak, azt válaszolják: »Nem kell bizonyítani, mi ezt tudjuk.«”
Ez is a bigott, már-már vallásos Magyarország-ellenességükből fakad.
Aki azt hiszi, hogy Magyarország ellen nem tudatos és megfontolt támadás folyik, az téved. Ebbe az akcióba szerintem fizet ügynököket (vagy fanatikus magyargyűlölőket) is bevetnek. Tudom, hogy paranoiásan hangzik, de alább magyarázom.
Ismeretlen volt számomra Lunacek neve, ezért googliztam rá, ami bedobta a következő oldalt, amire kattintottam
http://esbalogh.typepad.com/hu.. - ahol, mint a címe mutatja Bayert és a társait próbálja lefasisztázni a blog szerzője. Bayert tényleg nem szeretem (nagypofájú ripacsnak tartom),de az írás ezen mondatai kifejezetten megütköztettek:
„Certainly many anti-European Union slogans could be seen on the videos and, although I didn't see any specifically anti-Semitic ones, there is no question that the people who came up with the idea for the "Peace March" are well known anti-Semites, including Zsolt Bayer.”
Magyarul: A jan. 21-i tüntetésen sok eu-ellenes szlogen volt, bár ő tipikus zsidó elleneset nem látott, a békement ötletgazdái vitát felül jól ismert antiszemiták, Bayert is beleértve.
Ez a vitán felüli antiszemitizmus kicsit bepöccentet, és azonos ideológiai alapon. Semmi durvaság, csak ennyi. Természetesen azonnal törölték a véleményem. Pedig a hozzászólók még hiányoltják is a magyar véleményeket.
Majd tavasszal kap a liberális oldal egy megrendítő csapást: A görögök előrehozott választását a lepaktáló középpártok elvesztik és jön a szélső jobb, meg bal, akik nem ismerik el az alkut. Ezzel elindul az utolsó láncreakció!
Juszticica, ez a tipikus balos megoldás: elvenni a büdös burzsujtól, és elosztogatni nagylelkűen azok között, akik nem dolgoztak meg érte. Más farkával persze könnyű verni a csalánt, más javait könnyű osztogatni. Amúgy tudod, melyik kormány alatt született az a szlogen, hogy "nincs ingyenebéd"? Érdekes ez a hirtelen támadt nagy szociális érzékenység a balodalon. Mondhatni amíg kormányon voltak, tojtak a szegényekre, most meg pajzsként használják őket a Zorbán ellen. Undorító.
Az antiszemitizmus ezeknél olyan, mint a kártyában a jolly joker - bármikor bevethető, és mindent üt.
huhh, az utolsó rész értelmetlenre sikeredett:)
E helyett: "Ez a vitán felüli antiszemitizmus kicsit bepöccentet, és azonos ideológiai alapon.";
ez értendő:
Ez a „vitán felüli antiszemitizmus” kicsit bepöccentett, és azt írtam be, hogy ha ők vitán felülinek tartják a békemenet szervezőinek antiszemitizmusát, akkor diskuráljanak egymás között, azonos ideológiai alapon. Természetesen azonnal törölték a véleményem. Pedig a hozzászólók még hiányolták is a magyar véleményeket.
Csak ennyire futja hárpia?
Maga már csak tudja ki volt elvtárs ki nem. Mint függetlenített párttitkár, munkásőrparancsnok. De látom szorítja a fejét a munkásőrsapka és csillagokat, (vörös csillagokat) lát. Gyurcsány elvtárs és az összes Apró- szentek nem fogják megdicsérni, hogy kilépett az illegalításból.
Nem.
...a többi néma csend.
Ön hazudik, mondhatnám, de hát nem tudja, azért teszi...
A legitimitás nem a bevallott, - nem bevallott hazugság függvénye, mert akkor Orbán Viktor már rég elmehetett volna ügyvédi táskát cipelni... Hanem a választásoké.
Ráadásul a választási csalást nem ismerte be senki, Gy. csak arra utalt, hogy elege van abból a gyakorlatból, hogy ha valamilyen szabályt áthágnak, akkor jönnek a jogászok, "oszt' jó napot"...
Természetesen ellenkezőleg, a Fidesz a népet az utcára vitte tüntetni, a kordonbontással meg a térre szarni..., hogy esetleg a folymatos akciózással megbuktathassa a kormányt.
A polgárháborús kivánságaival meg menjen ki a udvarra, zárkózzon be a budijukba és OTT üvöltözzön bele a pöcegödörbe!
Ha lehet.
Bejelentkezés