A jelenlegi frakciólétszám megfeleződésével számolnak a kormánypártok 2014-ben. A Fidesz már készül a választásokra, valószínűleg az egyciklusos képviselőknek kell búcsúzniuk a parlamenttől – írja a NOL.
A 2014 utáni 200 fős parlamentről, és a majdani frakcióról egyeztetett kedden Orbán Viktor a Fidesz elnökségével és Semjén Zsolttal – írja a NOL. Az, hogy ki indulhat egyéniben, illetve ki kap listás helyet 2014-ben, egyelőre nem végleges, de már alakul a kép. Lázár János frakcióvezető már tavaly nyár óta folytatott személyes megbeszéléseket a kormánypárti képviselőkkel terveikről. A NOL szerint Semjén Zsolt valószínűleg elől szerepel majd a listán, az ismertebb KDNP-s politikusok pedig nyerhető egyéni körzetekben lehetnek majd jelöltek. Az ugyanakkor még kérdés, hogy 2014 után is lesz-e önálló frakciója a pártnak.
A kormánypártok 2014-ben a jelenlegi 263 képviselőjük megfeleződésével számolnak a kisebb parlament miatt. Fideszes források ezzel kapcsolatban a NOL-nak azt mondták, hogy valószínűleg az egyciklusos képviselők lesznek azok, akiknek búcsúzniuk kell. Számukra több alternatíva is mutatkozik, ezek egyike lehet a járási hivatalok vezetői posztja. Mint ismert, az egri frakcióülésen a képviselők amellett kardoskodtak, hogy a járások vezetői politikusok legyen, ne pedig szakemberek, ahogy azt a közigazgatási tárca szeretné.
Nem könnyíti meg a döntést az sem, hogy az országgyűlési törvény valószínűleg kimondja a képviselőség és a polgármesterség összeférhetetlenségét, így a honatyák egy részének döntenie kell a tisztségek között. A NOL úgy tudja, hogy a fideszes „nagy nevek” már nyilatkoztak arról, vállalják-e a választókerületi elnöki posztot, amely egyben a képviselő-jelöltséget is jelent. Lázár János inkább a képviselőség felé hajlik, szintén így döntött Rogán Antal is. Pokorni Zoltán még vacillál a kérdésben, míg Kósa Lajos állítólag a debreceni polgármesterség mellett dönthet.
FACEBOOK
RSS















Kommentek (12 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
??!!
Ébresztő!
Két éve, hogy kampány helyett kormányozni kellene!
Visszatér a megélhetési korrupció-szólt a cikk tegnap.
Helyesbitve:
Visszatér a megélhetési politikus.
Akarom mondani,a rendszerváltás óta el se tűnt...
Rogán Tóninak (korábban Szíjjártó szerepkörét vitte, ezt azért ne felejtsük el megemlíteni a teljesség kedvéért, hogy valódi képet kaphassunk a személyiségéről) hirtelen már nem annyira fontos a polgármesterség. Elhivatott, a szűkebb környezetéért tenni akaró politikus...
"Visszatér a megélhetési korrupció-szólt a cikk tegnap.
Helyesbitve:
Visszatér a megélhetési politikus."
S néha lop is! Lásd : Sarkad!
A repedt sarkad, kurva?
Bérenc balllib tollforgatók, most hegyezdhetitek a pennátokat, legalább megtudjuk mit szeretnétek!
Nagyszerü, pont időben lesz kész a lista azokról akik kizuhannak. Így marad még 2 évük összegründolni agy kövér életjéradékra valót. Csak a kezüket figyelni! Mind a kettőt: az egyik mindenki más zsebében fog kotorászni, a másik meg tömi a sajátjába cuccot.
A KDNP-t hogy mérik mainapság a Nézőpont közvéleményMutatók? :)
"Mint ismert, az egri frakcióülésen a képviselők amellett kardoskodtak, hogy a járások vezetői politikusok legyen, ne pedig szakemberek, ahogy azt a közigazgatási tárca szeretné."
A szakértelem meg le van sz...va.
Gusztustalanok vagytok fiúk-lányok!
Csak nem megijedtetek, hogy valami normális munkát kell keresni??
Túl sok ebben az országban a jövőbelátó.
Nol. Atv, népszaga, klubi. stb
"....A jelenlegi frakciólétszám megfeleződésével számolnak a kormánypártok 2014-ben...."
Elég optimista forgatókönyv.
Mondhatni hurráoptimista....igaz, ebből lehet engedni, fityiszkéim.:DDD
Az a Fidesz képviselő, aki a népszabival egyeztet, jobb ha kipottyan. Mellesleg nagyobb a valószínűsége, hogy ez épp annyira igaz, mint a diktatúra tombolásáról szóló hírek!
Bejelentkezés