Andor László EU-biztos szerint méltányos döntést hozott az Európai Bizottság azzal, hogy a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek kifizetésének felfüggesztését javasolja.
Egyetért az Európai Bizottság (EB) szerdai döntésével Andor László EU-biztos, aki méltányosnak nevezte az uniós testület javaslatát. Az uniós biztos egy szerdai budapesti nyugdíjkonferenciát megelőzően újságíróknak elmondta, hogy az EB-ben a kohéziós pénzek felfüggesztéséről konszenzusos döntés született. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy méltányos, arányos, igazságos-e a döntés, ahogy azt korábban várta, igennel felelt.
Az Európai Bizottság szerdai ülésén döntött arról, hogy azt javasolják: jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. A testület javaslatát még az EU-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának is meg kell vitatnia, és jóvá kell hagynia.
FACEBOOK
RSS















Kommentek (39 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Nemes lélek ez az andor lászló EU-biztos hogy kapná be a fuszeklim....
Nem is azzal van a baj, hogy egyetért, hiszen tagállami érdeket nem képviselhet biztosként.
Hanem ez a "méltányos, igazságos, arányos" szöveg ...
Andol efftáls adja le az útlevelét a az új-moszkvai követségen!
gróf Zichy Ödön
Remélem ez az ember nem is szeretne hazajönni...
De jól olvastam, hogy nem is volt jelen amikor ott kellett volna lennie?
Ja igen azzal indokolta, hogy ahol helyette volt konferencia, már elöbb le volt fixálva...
Na erről ennyit. Szerinte ez magyarázat...
Az nem jó, ott kapitálpisták vannak.
Inkább Észak koreába.
Vedd tekintetbe, hogy OV a beszéden kívül vajmi keveset tett a tartós és fenntartható költségvetési hiány elérésére. Nem csak elmegy a falig, hanem újból és újból neki is szalad.
OV-nak most van tíz hónapja, hogy TETTEKKEL is visszaigazolja, képes mindarra, amit már tavaly tavasszal (Széll Kálmán-terv) megígért, ám amiből még nem sok látszik.
Csak a szómágia ömlik, de az aztán minden csapból: pl. a tegnap bejelentett gyógyszerkassza és a BKV-támogatás újabb lefaragása nem "kiigazítás"...
Ideje lenne a tiszta beszédnek és a világos tetteknek.
"A balliberálisok született hazaárulók."
Az Andor igazi hazafi az Orbánhoz képest. A Zorbán hétszer ekkora büntetést akart Magyarországnak 2006-ban.
http://www.figyelo.hu/uzlet/20..
Hát, igaza van Orbánnak, amikor nem hagy teret az Andor László féléknek.
Ez az andor ugyanilyan geczi mint a pártja.
Még szerencse, hogy van "magyar" képviselőnk is!:(((
Andor kérjen menedéket Brüsszelben!
Mi meg kérjünk népszavazást:
akarunk-e még cukrászdát nyitni Bécsben?
Lámpavasra velük!
Biztos nem kúrni ment Andor,
mert ő nem egy szexkalandor.
Ágyfáján nincs annyi rovás,
hányat összegyűjtött Kovács.
Gatyája, ha szépasszonynál
marad, neki nem imponál.
A kúrástól ő azt várja,
rámenjen ország gatyája!
"Beszámolt arról is: azért maradt távol az EB-ülésről, mert a szerdai, budapesti nyugdíj-konferencia időpontját már jóval korábban fixálták, állásfoglalását pedig írásban juttatta el a bizottsághoz." Tud valaki egy linket adni ehhez a nyugdíj-konferenciához, ami fontosabb volt, mint a EB ülés?
Elfelejted, hogy ennek a pofonnak az okozója 99%-ban nem OV ill. a FIDESZ-kormány, hanem a felelőtlen (vagy nagyon is tudatos..?) MSZP-SZDSZ rezsim volt.
nincs magyar képviselőnk. a biztost delegáljuk, de nem minket képvisel. sőt kifejezetten tilos neki tagállami érdeket képviselni.
"tagállami érdeket nem képviselhet biztosként."
Talán ha felesküszik az új tákolmányra, nemcsak a rákosistára... mint majd Simor Bandi! De nem akkor sem. Hisz akkor simán le kellene mondania. Vagy hogy van ez most fideszül?
illetve hát van, de nem az általunk delegált biztos az. hanem a kormányfő. azért ül ott a Tanács ülésein, hogy képviseljen minket és érvényesítse a tagállami érdeket. hogy nem megy naki, az más kérdés.
Hahaha! Ezt csak a "magyarok" veszik komolyan.
Dafke Mo ellen szavaznak.
most, hogy lassan látszanak a matolcsi gazdaságpolitika eredményei, nem leszünk rászorulva az eu támogatására. már sokkal jobban élünk, mint két éve.
ha meg sokat akadékoskodnak kapnak egy nagy kokit a főnöktől, oszt nézhetnek
A maoista ihltettségü Andor László, egy gyurcsány klón, ő nevezte ki, gyurcsány is azt mondta, hogy méltányos lezs a következő kormánynak kifizetni az általa felvett hielt,ez a komcsi is azt mondja méltányos az EÜ döntése, hogy nem sül le a pofájukról a bőr?
A maoista ihltettségü Andor László, egy gyurcsány klón, ő nevezte ki, gyurcsány is azt mondta, hogy méltányos lezs a következő kormánynak kifizetni az általa felvett hielt,ez a komcsi is azt mondja méltányos az EÜ döntése, hogy nem sül le a pofájukról a bőr?
"Egyetért az Európai Bizottság (EB) szerdai döntésével Andor László EU-biztos, aki méltányosnak nevezte az uniós testület javaslatát. Az uniós biztos egy szerdai budapesti nyugdíjkonferenciát megelőzően újságíróknak elmondta, hogy az EB-ben a kohéziós pénzek felfüggesztéséről konszenzusos döntés született. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy méltányos, arányos, igazságos-e a döntés, ahogy azt korábban várta, igennel felelt."
Ez is a vörösfasiszta terv része- nehogy félreértsük. Andor nem korrekt, megértő akar lenni hanem előkészíti a terepet , a pénzügyminiszterek tanácsának, hogy majd akkor lehessen az EU részéről hivatkozni- "hiszen a magyar biztos is jogosnak tartotta!"
A baloldalnak és a fönökeiknek a bankoknak- tökespekulánsoknak egy a fontos, a piszkos pénz. Amelyet akár nemzetek nyomorbadöntése árán is megszereznek.
Az ember ezeknek csak mint termelő- hasznot termelő eszközt jelent. Ha már nincs hasznuk akkor dögöléjön éhen.
Ezeknek a fizetett ügynökük Andor és az EU baloldali- zöld és liberális pártjai.
Soha ne legyen nyugta Andornak, mint hazaárulónak! Rongy szar ember.
Orbán elzárná az uniós pénzeket
Ezermilliárdos uniós támogatási forrásoktól fosztaná meg Magyarországot Orbán Viktor, legalábbis ezt szorgalmazta Strasbourgban néppárti képviselők előtt. Arról megfeledkezett, hogy a támogatásokat nem az általa hazugnak titulált kormány, hanem térségi fejlesztések, vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek kapják utólagos kifizetés, és igen szigorú ellenőrzés mellett. Az MSZP szerint Orbán egy nap alatt tönkretette a magyar EP-képviselők kétéves munkáját. A Fidesz magyarázatot ígért elnöke kijelentéseire.
FigyelőNet
2006. október 25. 18:09
Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának keddi tanácskozásán Orbán Viktor többek között azt mondta: a kommunizmus "saját országaiban intézményesítette a korrupciót, az erkölcsi relativizmust, a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a hamis adatokat szolgáltató kormányokat, a felelősséget nem ismerő politikusokat és a politikai hazugságokat", s ez a bővítés óta immár az EU problémájává is vált. Erre hivatkozva sürgette Orbán az uniós segítségnyújtás megtagadását a "hazug és csaló" kormányoktól.
A „segítségnyújtás megtagadása” 370 milliárd forint folyamatban lévő fejlesztés támogatásának leállítását, illetve a 2007-2013 közötti időszak 8000 milliárd forint nagyságú EU-s pénzek visszatartását jelentené, persze ha Orbán követelését elfogadná az unió, s Magyarországra vonatkoztatná, ahogy azt az elnök sugallja. 2004 és 2006 között ugyanis 670 milliárd forint támogatást biztosít az Európai Unió az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretében, melyből eddig 299 milliárd forintot folyósítottak 15 ezer hatályos szerződés keretében – tudta meg a FigyelőNet a fejlesztési ügynökségnél. A támogatásokat vállalkozások, önkormányzatok, civilszervezetek pályázat útján nyerték/nyerik el. A programoknál a pályázóknak 0-80 százalékos önrésszel kell rendelkezniük, attól függően, hogy ki a kedvezményezett és milyen jellegű fejlesztést hajt végre. Azok a vállalkozások, amelyek nyereségre számíthatnak a beruházás nyomán, nyílván magasabb önrésszel pályázhatnak, míg bizonyos kommunális önkormányzati fejlesztések, nonprofit civilkezdeményezések akár saját tőke nélkül is indulhatnak.
Utólagos kifizetés
Igen lényeges elem, hogy az Európai Unió előre nem ad pénzt, a fejlesztéseket, azok egy-egy külön elszámolható részeit utólag finanszírozza szigorú számlafegyelem, elszámolás, ellenőrzés mellett, hiszen nyomon kívánják követni, hogy mire fordítják az uniós polgárok adóbefizetéseit. Az uniós támogatások nem jelennek meg, nem folynak át a magyar központi költségvetésen, így azokat nem lehet felhasználni az államháztartási hiány csökkentésére, a folyó fizetési mérleg balanszírozására.
A jelentősebb összegű fejlesztésekről – környezetvédelemnél 25 millió, közlekedésnél 50 millió euró felett – Brüsszel engedélye is szükséges a támogatás folyósításához, nem elég az itthoni döntés.
A már megkötött majd’ 15 ezer szerződésből, és a folyamatban lévő több ezer fejlesztésből nem egyszerű kiragadni példákat, de említeni lehet az éppen engedélyeztetés miatt veszélyben lévő M0 körgyűrű 70 milliárd forintos beruházását. De 600 millió forintot ítéltek meg például Esztergomnak a belváros rendbehozatalára, a Herendi Porcelánmanufaktúra pedig 150 millióért újíthatja meg technológiáját.
Hangulatkeltés folyik
Szent-Iványi István, az SZDSZ EP-képviselője a FigyelőNetnek nyilatkozva úgy vélte, hogy Orbán kijelentése teljesen értelmetlen, hiszen az Európai Parlamenten keresztül már nincs jogi lehetőség a költségvetés befolyásolására, arra vonatkozó módosító indítványt már nem lehet benyújtani. Az Európai Tanács és az Európai Bizottság kezdeményezésére felfüggeszthető ugyan a támogatások folyósítása abban az esetben, ha a tagállam súlyosan megsérti vállalt kötelezettségeit, erről azonban Magyarország esetében nincs szó – mondta. Elég szomorú, hogy a néppárti képviselők ideexportálták a belpolitikai problémáikat és hangulatkeltéssel lejáratják az országot – véli Szent-Iványi. Orbán megnyilatkozása ellentétes az európai gyakorlattal, mely szerint az unióban minden képviselő saját hazája érdekében, és a támogatások elősegítésének figyelembevételével tevékenykedik – tette hozzá.
„Húsvéti jókívánság”
Olajos Péter MDF-es európai parlamenti képviselő lapunk kérdésére elmondta: Orbán kijelentése politikai túlzás, amolyan „húsvéti jókívánság” melyet nem lehet megvalósítani, hiszen az unióban szigorú követelmények vonatkoznak arra, hogy valamely tagállamtól megvonják a költségvetési támogatást. Olajos sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar politikusok mindkét oldalon igencsak elszakadtak a valóságtól, melynek következtében egyre vadabb dolgokat mondanak. „Európai uniós képviselőként úgy érzem, hogy az elmúlt egy hónap rengeteget rontott Magyarország imázsán, és a helyzet napról napra egyre rosszabb” – mondta.
Orbán ártott a legtöbbet
A kijelentésre reagálva Dobolyi Alexandra MSZP-s európai parlamenti képviselő úgy nyilatkozott, hogy még soha nem ártott az országnak annyit magyar politikus, mint Orbán Viktor. Dobolyi szerint Orbán a belpolitikát kihozza külföldre, s külföldön felszólal saját országa ellen. Mindenki számára világos, hogy az Európai Unió nem egy kormányt támogat, hanem egy országot, s minden olyan kezdeményezés, amely az ellen irányul, hogy az EU az adott országot támogassa, borzasztóan rosszat tesz nekünk – mondta. Dobolyi egyben a szocialista frakció nevében kikérte magának, hogy az Európai Parlamentben 2 éve Magyarország érdekében végzett munkát egy nap alatt lejárassa egy olyan ember, aki nem tud megbarátkozni a gondolattal, hogy nem ő a miniszterelnök.
Félreértett szavak
Lapunk megkeresésére Gál Kinga Fideszes EP-képviselő arról tájékoztatott, hogy Orbán Viktor szavait rosszul interpretálták, a beszédben nem pontosan ezek a szavak hangzottak el. A történtekkel kapcsolatban Gál nem kívánt részletesen nyilatkozni lapunknak, és a beszéd magyarázatára egy közleményt ígért, melyet csütörtökön az MTI-nek juttattak el.
A nyilatkozatban a Fidesz európai parlamenti képviselői tiltakoztak a beszéd olyan értelmezése ellen, mely azt a látszatot kelti, hogy Orbán Viktor az európai pénzügyi támogatások megvonását kérte. A valóság az, hogy mind Orbán Viktor, mind a FIDESZ európai parlamenti képviselőcsoportja ma is, mint ahogy az elmúlt két évben folyamatosan azért küzdött, hogy Magyarország minél nagyobb európai uniós fejlesztési támogatást kapjon, de kiállt az európai források átlátható és korrekt kezelésért is – áll a fideszes nyilatkozatban.
A demokratikus európai gyakorlatba nem fér bele a támogatások pártalapú elosztása, ezért is tiltakoztunk a kormány miniszterének, Lamperth Mónikának korábban nyilvánosságra került, a demokratikus normáknak ellentmondó tervei ellen – közölték a Fidesz EP-képviselői.
Simor és Andor urak sajnos elfelejtettek még lemondani, de hát nem is úriemberek..
20 évvel ezelőtt kellett volna leszámolni velük!
Örökre! Ha,akkor kap,mondjuk 50 ember súlyos
börtönbe töltött éveket,akkor lehet,hogy másképp
alakul minden! Lehet,hogy volt abban a bizonyos
" Rózadombi" paktumban valami?
Ha Brüsszel akkor 2006-ban így ráijeszt Magyarországra, akkor nem itt tartanánk a visszafizethetetlen adósságheggyel. De hát tudjuk Gyurcsány jól "feküdt" akkor nyugaton, most meg szophatunk helyette.
Ki erőszakolta rá Orbánra, hogy az " adódeformjával " szétvágja a költségvetést?
Orbán-Matolcsy évi 500 MILLIÁRDOT szórt ki az ablakon.
Itt az eredmény.
Az Apró klán kesztyűbábájától, mégis mi másra lehetett számítani...
ez nem így van. orbán lazán el tudta volna kerülni ezt a pofont.
az igaz, hogy ha a 2001-2009-es időszak nem olyan gazdaságpolitikával történik, amilyennel, akkor orbán tudná még húzni az időt és méginkább tönkretenni a gazdaságot. (értsd, az ő gazdaságpolitikája semmivel sem jobb, mint az említett időszaké, még az is lehet, hogy rosszabb).
én a magam részéről örülök, hogy orbánnak erre nincs lehetősége. egy kicsit mondjuk tartok tőle, hogy ő ezt nem veszi észre, de az utóbbi hetekben úgy tűnik, mégis észhez tért egy kicsi.
orbán egy többé-kevésbé konszolidált rendszert örökölt a bajnai-kormánytól, amiben pár lépést kellett volna lépni a fenntarthatóság felé. tény, hogy az államadósság borzalmasan magas volt, de az nem számítana annyit, ha a folyamatok azt mutatnák, hogy az csökkenni fog.
ehelyett orbán a népszerűségét féltve (haha..) elkezdett hátrafelé lépkedni, olyan döntéseket hozott a rövidtávú érdek, a megszorítások elkerülése céljából (megint haha..), amelyek hosszú távon esetenként iszonyú károkat okoznak. pl. manyup-államosítás.
előidézte a rohamos bizalomvesztést és kiszolgáltatottságot. és mi lett a megszorításmentes fellendülésből? pl. 27%-os áfa..
nemcsak a gazdasági realitásnak, önmagának is ellentmond..
Mit várjunk egy kommcsitól?
Hát ja. Egyedül az meglepett, hogy Kovácslaca is hibásnak ítélte Andor ezen húzását. Egyenválaszt vártam a szokásos "Ő mindentől független függetlenszakértő" szöveggel.
De mondta. Hogy nem képviselheti a saját hazájának érdekeit részrehajló módon.
Más kérdés, hogy mindegyik más EU-biztos a hazája érdekét képviseli.
:)
Mondanál erre példákat?
Majd te.
Tök mindegy, mit mond. Az a faszszopó Gyurcsány ültette a székbe, pont úgy is viselkedik a retek bolsija.
Azzal is egyetértene, ha a szovjetunió lerohanna bennünket.
"Ha Brüsszel akkor 2006-ban így ráijeszt Magyarországra, akkor nem itt tartanánk a visszafizethetetlen adósságheggyel."
valószínűleg igazad van.
az a szerencse, hogy az eu most ráijeszt orbánra, és nem hagyja neki csődbe vinni az országot.
Bejelentkezés