Regisztráció | Elfelejtett jelszó


Elfogadta a parlament az uniós paktumot
Olvasson többet a témában! fiskális paktum, belföld, külföld, EU, Országgyűlés, Fidesz, MSZP, LMP, Jobbik.
2012. február 20. 20:30

Támogatta a parlament hétfőn az uniós fiskális paktumhoz való csatlakozást. Orbán Viktor az elkövetkező egy hónapban kétszer is Németországba látogat. Az Országgyűlés többsége elutasította az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslat tárgysorozatba vételét. Elismert egyház lehet az iszlám.

Martonyi János külügyminiszter előterjesztésének elfogadásával támogatta az Országgyűlés, hogy Magyarország csatlakozzon az új uniós fiskális paktumhoz. A 2013. január 1-jén életbe lépő szerződést – amelynek tartalmáról január végén állapodtak meg az európai uniós állam- és kormányfők – az Európai Tanács március 1-jén és 2-án esedékes ülésén írják alá a csatlakozó tagállamok vezetői. A kormánypártok és az MSZP képviselői igennel voksoltak a Jobbik kérésére név szerinti szavazáson, az LMP-s politikusok tartózkodtak, a jobbikosok pedig nemet mondtak a határozati javaslatra. A parlament így 304 igen szavazattal, 42 nem ellenében és 15 tartózkodás mellett fogadta el az indítványt.

A szerződés szerint az aláírók – a tizenhét euróövezeti ország és a vállalásokhoz csatlakozó más EU-tagállamok – államháztartásuk szerkezeti hiányát a GDP-hez képest legfeljebb 0,5 százalékon tartják. Kivételt képeznek azok az országok, amelyek a GDP 60 százalékánál jóval kisebb belső államadóssági rátával rendelkeznek, mert esetükben a strukturális hiány az 1 százalékot is elérheti. Az aláíró országoknak a megállapodás szerint alkotmányukba vagy más törvényükbe kell foglalniuk a költségvetési fegyelemre vonatkozó utalást. Ez utóbbit az Európai Bíróság lesz hivatott ellenőrizni akár már egy tagállam kérésére is, és ha valamely ország tartósan nem teljesíti vállalt kötelezettségét, pénzbírsággal sújtható.

Az Országgyűlés többsége elutasította az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslat tárgysorozatba vételét. Az indítvány tárgyalását az ellenzéki pártok támogatták, a kormánypárti képviselők többsége azonban ellenezte. Tizenkilenc fideszes és öt kereszténydemokrata politikus (köztük Balog Zoltán, Bencsik János, Gulyás Gergely és Hoffmann Rózsa) ugyanakkor igennel szavazott, 28 kormánypárti politikus (mások mellett Halász János államtitkár és Wittner Mária) pedig tartózkodott. Az LMP képviselői tiltakozásul fideszes kötődésű közéleti személyiségek és kormánypárti országgyűlési képviselők egykori fedőnevét mutatták fel tábláikon.

Az Országgyűlés egyhangúlag - 359 igen szavazattal - határozatot fogadott el a Magyar Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság közötti, a baráti együttműködésről és az európai partnerségről szóló szerződés aláírásának 20. évfordulója alkalmából. A szavazást az ülésteremből követte figyelemmel Németország budapesti nagykövete is. Expozéjában Balla Mihály, a külügyi bizottság fideszes elnöke azt mondta: Magyarország Németország megbízható partnere volt és marad. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy Németország döntő szerepet játszott abban, hogy Magyarország euroatlanti integrációja sikeres lehetett. Orbán Viktor az elkövetkező egy hónapban kétszer is Németországba, Frankfurtba és Münchenbe látogat.

A Magyar Iszlám Közösségből és a Magyarországi Muszlimok Egyházából álló Magyarországi Iszlám Tanácsot egyházként ismerheti el az Országgyűlés, miután a képviselők elfogadták a fideszes Demeter Zoltán módosító indítványát.

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/33295

Kommentek (67 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Stip-stop: Én is elismert egyház akarok lenni.

Válaszok:
diotoro10 | 2012. február 20. 20:41

"Ne azt figyeljék amit mondok, hanem amit teszek"
- Orbán Viktor

Egyetlen párt van amelyik következetesen kiáll azokért amit 2010-ben megígért: a Jobbik, bennük most sem csalódtam.

"Az Országgyűlés többsége elutasította az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslat tárgysorozatba vételét."

vörösiszap...

Válaszok:
butapesti | 2012. február 20. 23:39

Orbán is a történelem szemétdombján végzi, ahol lehet még kapirgáló kiskakas. Hátha előkaparja a 30 ezüstjét...

Végre, csatlakozunk a haldokló Európához.:)
Újabb győzelem a gazdasági-függetlenségi harcmezőn! A Vikor által emlegetett különleges magyar észjárás újabb sziporkázó megnyilvánulása. Hehe.

Még történelmi is lehetsz, csak pénz kérdése, meg legyél vagy 16-18 éves...

Válaszok:
teuton | 2012. február 20. 21:02
teuton | 2012. február 20. 21:23

Jó a döntés!
Maradjunk!

Utána figyelni kell a szavakkal és a tettekkel!

Ezt javaslom a kormánynak!
Talán ők is látják, hogy a forradalomnak vége, tehát marad az unios törvények betartása!

Hm!

A JOBBIK a nemzet lelke, szíve, teste és lelkiismerete.
Lehetséges, hogy ilyen mocskos politikai közegben még mindig lehet őszintének lenni?
Vajon ez a lelkiismeretesség elegendő ahhoz, hogy győzedelmes társadalmat építsünk ilyen romlott európai államok közepette?
Lehetséges, hogy ez a "paktum" egyike azon eszközöknek amelyek elvezetnek a nemzet egyesítéséhez?

Válaszok:
peninsulavaldes | 2012. február 20. 20:48
tommo | 2012. február 20. 20:53
jag3 | 2012. február 20. 21:39

A taktika világos: amíg csak kicsit is a nemzeti érdekeket képviselőkormány van hatalmon, az eurót sosem vezetjük be.

peninsulavaldes 2012. február 20. 20:48

Az első mondatot meg se láttam!!
Mindig lehet őszintének lenni, sőt hosszútávon az éri meg.

A Fidesz együtt szavazott a szocikal és Fletóékkal. Meglátszik, hogy egy alomból jöttek. A Fidesz az MSZP is az MSZMP kreatúrja...

Jól jellemzi a Mandiner szerkesztés feddhetetlen elveken alapuló gyakorlatát, hogy ennek a napi szavazásokról szóló összefoglalónak a címébe az uniós paktum elfogadása került be, és nem a kommunista bűnösök melletti rendkívül gerinces fideszes kiállásról tudosít szép nagy piros betűkkel. Vérnarancs?

Válaszok:
rakosi | 2012. február 20. 21:34

Ha az uniós paktumról és a kommunistákról szóló törvény szvazásait vesszük figyelembe, akkor ezen gondolatmenet mentén jelenleg az LMP és a Jobbik Magyaroroszág lelke.

Úgy látszik, hogy a harcos antikommunizmus sportágban a Fidesz csak a "No Contact" szakágban szeret indulni. Szégyen ez az egész. Wittner Mária tartózkodik? Ezt így akkor most hogy?

nah megvan. Nem csúcsminőségben, de megtaláltam.

http://www.youtube.com/watch?v..

4:30-tól a lényeg, de az egész kíválóan tükrözi a mostani helyzetet.

tevevanegypupu 2012. február 20. 20:57

Mi az, hogy elismert egyhaz lehet az iszlam? Majd egymilliardnyian vannak a vilagban es Magyarorszag nem akarta elismerni azt ami nalunk mukodik? Bezzeg haromfele zsidot annal lelkesebben. Marha jo.(:

Válaszok:
Feyszáll | 2012. február 20. 23:34
tevevanegypupu 2012. február 20. 20:57

Mi az, hogy elismert egyhaz lehet az iszlam? Majd egymilliardnyian vannak a vilagban es Magyarorszag nem akarta elismerni azt ami nalunk mukodik? Bezzeg haromfele zsidot annal lelkesebben. Marha jo.(:

Minden ember a történelem része. A kor nem számít: ugyan már elmúltam 18, de még nem vagyok 16. Hogy nem stimmel?

Bocs, de vallás esetén ez hit kérdése.

A földmoratórium ügyében se kép se hang, jó lenne már valami konkrétumot brekegni, mert jön a privatizációhoz hasonló "külföldi befektetői hullám", és elviszi alólunk azt amin állunk, a földet.

Bár nincs kétségem a fenti paktumhoz történő csatalakozás után, hogy mi fog történni - haza árulás a szó szoros értelmében -, de miért nem vállalják fel nyíltan, hogy a lejárat előtt pár hónappal sem tesznek semmit.

Válaszok:
Oblomov | 2012. február 20. 21:18
jag3 | 2012. február 20. 21:38

"Orbán Viktor az elkövetkező egy hónapban kétszer is Németországba, Frankfurtba és Münchenbe látogat."

Miamanó! Berlinben nem fogadják?

Hát, a légteret is elvesztettük már ... úgy polgárilag.

Véletlenül napközben odakattintva, az elmúlt napokban megnéztem az állami tévé SZÖVETSÉG nevű műsorának pár adását, ill azok ismétlését. Ebben katolikus családok vetélkednek: bibliai kérdésekre kell válaszolni (ki volt Ézsau testvére, meg egyéb fontosságok); - a jó válaszok egy mozaikképet tesznek láthatóvá.

Három adást néztem végig, a másodiktól kezdve márcsak a kíváncsiság kedvéért. Megfejtették a mozaikképeket és eléjük tárult a főkép:

1) El Greco: Angyali üdvözlet
2) Csontváry: Zarándoklat a cédrusokhoz Libanonban
3) A pannonhalmi főapátság épülete

Sem a győztes család, de a vesztes sem ismerte fel egyik képet sem.
Sem El Greco-ról, se Csontváry-ról nem hallottak, utóbbinak még a nevét sem ismerték. Egyik családból senki sem, a szülők sem.
Továbbá nem ismerték fel a Főapátság épületét.


Katolikus családok; Magyarország, 2012. Azok, akik ráadásul a médianyilvánosság elé mertek állni.

Ezeket támogatja, taníttatja közpénzből egy ország, amelyik Európa közepén ezer éve intelligens és kulturaalkotó népnek tartja magát.

Válaszok:
butapesti | 2012. február 20. 23:43

Egyedül a Fidesz ellenezte állambiztonsági múlt átláthatóvá tételét. Még a Szocialisták is támogatták!
Akkor melyik pártnak van itt takargatnivalója?
A hálózat vajon akkor kit is támogat?
Talán kínos lenne, ha kiderülne, hogy egy hivatalban levő miniszter a KGB legfőbb magyar rezidense?

Nem is lesz, kis naiv.

A földmoratórium is csak "lipservice". Valójában a földmoratórium ellentétes a Fidesz szavazóbázisának érdekével (ui: a fidesz megörökölte a kárpótoltakat, azokból lett kisföldbirtokosokat, akik miben érdekeltek, na miben? hát a földspekulációban: szokás szerint azzal kell vádolni az ellenfelet, amiben a legsárosabb a fidesz)

Válaszok:
Dendrobatidae | 2012. február 20. 21:50
Laibach | 2012. február 20. 23:05

"A JOBBIK a nemzet lelke, szíve, teste és lelkiismerete"

Igen, nagyon jól látod: a lényeges rész ami a Jobbikból hiányzik az az agy. Ezért szorul Bogár-átültetésre.

Tényleg már-már szeretetre méltó az a bugyuta naivitás, amivel a mezei Fidesz-fan rendelkezik.
Itt nálunk az összes nagyobb birtokkal rendelkező gazda fideszes. Az ő legnagyobb érdekük, hogy felszabadítsák a földpiacot, mert akkor a vagyonuk a sokszorosát fogja érni. És természeteen az egész fidesz vezérkar is már kisgömböc-módra bevásárolt földekből az ország egész területén.

De majd ezt is az EU-ar meg az IMF-er kenik, aztán a kopasz seggű fideszrajongók rázhatják az öklüket az imperialistákra, a vezérkar meg számolhatja a bevételt, amennyivel nőtt a magánbirtokaik értéke.

Mindenkinek megvan a helye ebben a rendszerben.:)

" Az Országgyűlés többsége elutasította az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslat tárgysorozatba vételét. "

Basszátok meg a kétharmadot!
Fideszes besúgók, spiclik, provokátorok!

Válaszok:
butapesti | 2012. február 20. 23:40

itt az ügynöklistás szavazás + felszólalások:
http://www.youtube.com/watch?f..!

+ez talán az első normális lmps javaslat, de azért megjegyzem a mandi azt már nem említette h leszavazták azt jobbikos javaslatot is miszerint csökkentenék a komcsik luxusnyugdíjait

Válaszok:
valattila1 | 2012. február 21. 08:15

"..szokás szerint azzal kell vádolni az ellenfelet, amiben a legsárosabb a Fidesz.."

Azért az ellenfél térfelén is akadnak "nagy magyar földvédők" gondoljunk csak Benedek Fülöpre.

Abban igazad van, hogy a Fidesz sem fog keresztbe tenni a külföldiek földvásárlása előtt, mert bort isznak és vizet prédikálnak, meg ugye anno a göteborgi szerződéssel kik is nyitottak utat a külföldiek földvásárlásai és földspekulációi előtt?

Viszont pont az egyszerű kárpótolt kis birtokosok azok akik foggal körömmel ragaszkodnak a földjükhöz és ők azok akik átlátnak a szitán.

Válaszok:
jag3 | 2012. február 21. 00:09

A Magyar Iszlám Közösség nem azonos az iszlámmal.

Válaszok:
Senki Alfonz | 2012. február 20. 23:39

"Az Országgyűlés többsége elutasította az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslat tárgysorozatba vételét."
-----------------------------------------------
Ez a mostani banda is nyakig benne volt..

Válaszok:
bucó | 2012. február 21. 07:16

Csak képviseli azt!!

Bár az "obulus" kommentelőt elvből is utálom, de most igaza van.

qss.Ez semmit sem jelent, te sem ismernéd fel. Te még egy Munkácsy-t sem ismersz!

Válaszok:
teuton | 2012. február 21. 00:29

Mostantól hosszú ideig nagyon nem lesz elegáns komcsizni és besúgózni a fideszfanoknak, sőt...
Hacsak nem hához mennek a lópisztolyért.

Válaszok:
Feyszáll | 2012. február 20. 23:58

Mér, már nem szeretitek?

De szeretnék, de szeretnék Kun Bélával beszélni
De még jobban, de még jobban szobájába bemenni
Megmondanám Kun Bélának magának
Lányokat is lányokat is sorozzanak bakának

De Kun Béla, de Kun Béla azt írta a levélbe
Nem való a, nem való a puska a lány kezébe
Mert a lányra hatvanhárom szoknya kell
Szoknya mellé vörös baka csókja kell

Huszár sapkát, piros sapkát csapok Zsuzsi fejébe
Könnyű puskát, könnyű puskát adok gyenge kezébe
Kunn Béla meg nyerget küld majd lovára,
Mint a szellő, mint a szellő vágtatunk a tarnának.

Lehet. Nem tudom. Nem ismerek egy földkárpótoltat sem.

Maga találva érzi és nagyon szégyelli magát.
Jól teszi. Ez az értelem pislákoló jele.

Nahát. Ez nem jellemző a templomfaltól-templomfalig bigott ostobákra.

Tehát: Ön volt az egyik családfő.

Most azt nem értem, hogy Orbán ezzel a JOBBIKot akarta-e erősíteni Magyarországon? Mert az fog bekövetkzni.
Embertömegek fognak legközelebb voksolni a JOBBIKra, mint egyetlen, igaz, magyarságvédő mozgalomra (ugyanis a JOBBIK csak kényszerből párt, valójában mozgalom).
Ez be fog következni.
A "kétharmad", ha nem még több, a JOBBIK köré fog csoportosulni.
Azért a magyar mégiscsak inkább a becsületességet választja, ha választania kell.

Válaszok:
smogger | 2012. február 21. 06:29

kommunista mind...nem fogadta el azt a törvényt, ami értelmében a fél házat eltávolította volna...hurrá...leves

Te féleszű! A Jobbiknak soha nem lesz kétharmada, sőt még egyszerű többsége sem.Azért a magyarság jó része nem szélsőséges, nem radikális, és nem melldöngető mélymagyar.A csládjában akad cigány, zsidó,komcsi, és más a Jobbik által "nem szalonképes" hozzátartozó, így a többség kérdése albukott. Arról nem is beszélve, hogy egy mozgalom vagy egy párt nem építhet a féktelen gyűlöletre és az önállóságra, miután előbbi nem vezet sehová, utóbbinak meg semmiféle gazdasági lehetősége nincs.No meg agy és szürkeállomány nélkül egy párt képtelen a vezetésre, és a Jobbik óriási deficitben van szellemi téren.

Válaszok:
Felebarát | 2012. február 21. 06:32

hát...erősödik...ha a városokat meg tudja győzni, lesz keresni valója, addig nem...

"A kormánypártok és az MSZP képviselői igennel voksoltak.."
Az újabb hazaárulásra.

Mocskos MSZP-FIDESZDSZ banda.

Válaszok:
Felebarát | 2012. február 21. 06:40
smogger | 2012. február 21. 06:46

az ország népe kifejtette óhaját egy népszavazás keretében..szóval az ország nagy része hazaáruló :D ügyes vagy te :D

Válaszok:
bucó | 2012. február 21. 09:37
bucó | 2012. február 21. 09:39

Te agyatlan!
Erről a nép szavazott!Hazaárulásról ugatsz te félhülye? Váltsd le a népet náci faszkalap.

Válaszok:
bucó | 2012. február 21. 09:12

"A kormánypártok és az MSZP képviselői igennel voksoltak.."
Az újabb hazaárulásra.

Mocskos MSZP-FIDESZDSZ banda.

"Az LMP képviselői tiltakozásul fideszes kötődésű közéleti személyiségek és kormánypárti országgyűlési képviselők egykori fedőnevét mutatták fel tábláikon."

Nem csak hazát árulnak, bárkit elárulnak, besúgnak. MSZMP salak a Fidesz is.

Nem akarom elhinni, hogy nem veszik tárgysorozatba! Azaz ez még nem az elfogadás lett volna, hanem hogy tárgyaljanak róla! És a "nagyok" hozzá sem szóltak!
Mocskos, aljas banda! Ezek után ki hiszi el, hohy nem érintettek???

Válaszok:
Felebarát | 2012. február 21. 08:21

eddig ez kérdés volt számodra?

Válaszok:
valattila1 | 2012. február 21. 08:28

Természetesen nem testületileg kell megítélni, hanem egyesével. Viszont az, hogy az elutasítás mellett szavazott vsz sok olyan is, aki nem érintett, beszédes. Az MSzP-ne egyáltalán nem lepődtem meg. A FIDESZZ-szel szemben még mindig vannak "illúzióim". Hátha, egyszer.

Válaszok:
Felebarát | 2012. február 21. 08:31

várj, ki utasított most el mit?...ha az állambiztonsági múltra gondolsz, azt az mszp most perpillanat támogatta

Válaszok:
valattila1 | 2012. február 21. 08:34

Akkor meg főleg meglepődtem :) Nem védik a mundért?

Válaszok:
Felebarát | 2012. február 21. 08:40
Felebarát | 2012. február 21. 08:47

most akkor sapka, vagy füstszűrős cigaretta a probléma...

vagy tudták, hogy a kormánypárt nem fogja megszavazni , és igy meg jól mutat...vagy már tesznek rá...hátha kapnak egy piros pontot :D

Ez a dolgok "rendje".

amúgy meg szomorodjon el a kormánypárt, hogy még a látszatott sem adja meg, hogy nincs köztük kommunista :D

Várom a Minaretek elszaporodását Budapesten!

Válaszok:
Secnir | 2012. február 21. 09:43

Ha jól emlékszem pár hónapja az agyhalottak még a paktum elutasításának tapsoltak . :)))

Mondjuk lényegtelen, hiszen az IMF-et is egyik héten "elkergette" a fidesz és annak kellett tapsikoltak, pár hónappal később meg a tök ellenkezőjének, akkor már a "mi bankunk" volt.
Természetesen ezt is lelkes tapsikolás kísérte !!!

Nem lehet könnyű fidesz zombinak lenni, hisz' elég csak egyszer a heteket összekeverni, és már jöhet a magyarázkodási cunami.:)))

Válaszok:
Soma | 2012. február 21. 08:55
Felebarát | 2012. február 21. 09:04

Szerintem téged már a ballib oldalon is rühellnek.
Neked már bögrét sem utalnak ki, ha van egy csöpp eszük.
Fárasztó hülyeségeid vannak.

Válaszok:
global001 | 2012. február 21. 15:10

meg is zavarodtak egy páran...azt upsz mellényomtak... ilyenkor mennyit is kell beszolgáltatni?...

Hazaárulásban érintett vagy?

".. az ország népe kifejtette óhaját egy népszavazás keretében .. "

Szerintem az "ország népe" nem a kirablására szavazott.
Azt hazudták neki, hogy jólét lesz, meg a politikai mocsok eltűnik az országból, (Mert az eju szép, meg jó, meg nem engedi, meg egy csomó egyébb marhaság.)

".. az ország népe kifejtette óhaját egy népszavazás keretében .. "

Szerintem az "ország népe" nem a saját kirablására szavazott.
Azt hazudták neki, hogy jólét lesz, meg a politikai mocsok eltűnik az országból. (Mert az eju szép, meg jó, meg nem engedi, meg egy csomó egyéb marhaság.)

(jav.)

van néhány. országszerte is ittmaradt (tudod, török hódoltság voltunk uszkve 150 évig) pár.
szépek is, és néhányat használnak is, kb annyira van szükség, ami van.

19 fideszesnek tiszta (van annak láttatja a nemmel- az állambiztonsági múltja

ja és sokaknak nem volt 20 év elég ahhoz hogy kb mint csurka aszondja ...hogy hát izé ez van csókolom

Nem a paktum itt a lényeg, elárultátok a szavazóitokat, egyetlen feleőst sem látunk a vádlottak padján, a vörösök ugyan úgy ülnek a posztokon mint eddig. Csak duma,mi lesz a földtörvénnyel, a beígért reformokkal, Ángyán József lemondása sem volt véletlen!

Mér' nem igaz amit leírtam ???
Cáfold meg !!!! :)))


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó