Regisztráció | Elfelejtett jelszó


Cameron: Veszélyben van Nagy-Britannia
2012. február 20. 16:51

Minden lehetséges eszközzel küzdeni fogok azért, hogy az Egyesült Királyság egységben maradjon – nyilatkozta David Cameron brit miniszterelnök, miután csütörtökön Edinburgh-ban találkozott Alex Salmond skót kormányfővel.

David Cameron Edinburgh-ben találkozott Alex Salmond skót miniszterelnökkel, aki azt tervezi, hogy 2014 szeptemberében népszavazás dönt 300 év után Skócia függetlenségéről. A Kitekintő tudósítása szerint Cameron a skót függetlenedési törekvések kapcsán úgy fogalmazott: „közös otthonunk van veszélyben és mindenkinek, akinek ez fontos, fel kell érte emelnie a szavát”. A brit kormányfő leszögezte, Skócia nagyobb biztonságot és gazdagságot élvezhet Nagy-Britannia részeként, de amennyiben társadalmi igény van rá, a politikusoknak mindenképp meg kell hallgatni a nép véleményét. „Sohase állítottam, hogy Skócia nem tudna önállóan létezni. Én azt állítom, hogy erősebbek, szolidárisabbak és gazdagabbak vagyunk együtt” – mondta Cameron.

Alex Salmond álláspontja szerint Skócia rendelkezik Európa árapály- és tengeri szélenergiájának 25-25 százalékával, az északi-tengeri olajkészletek kizárólagos kiaknázásának jogát megszerezve pedig 20 éven belül egy 30 milliárd font értékű energiaalappal rendelkezhetnének – írja a Kitekintő.

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/33285

Kommentek (56 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Na igy legalább Anglia is megtudja, mi az ha a kisebbség akar valamit, főként ha a kisebbségnél van a természeti kincs.

Meggondolják ezt még a skótok erősen. Eddig a közösből jóval többet kaptak arányaiban, mint amennyi egyenlősdi esetén (fejkvóta) járt volna.

Hú bassza meg!

Ez kemény egy angol nácitól!

Skócia kérte a függetlenségét! Ezek már az ottani polgárok véleményét sem veszik figyelembe?

Igaz nálunk sem!

Mennek a falnak!

Válaszok:
trespass | 2012. február 20. 18:13

Anglia == USA 53. állama beékelve az EUba. Nem véletlenül fúrnak mindent.

Válaszok:
HattoryHanzo | 2012. február 20. 17:59

Azért előnyei is lennének. Például soha többet nem tudna Angliában Munkáspárti, de egyáltalán baloldali kormány hatalomra kerülni.

És melyik a 51-es, 52-es, te nagyon értelmes, mert 50 állam van az USA-ban tokkal-vonóval?

Válaszok:
bolá | 2012. február 20. 18:11
L066H | 2012. február 20. 18:44
schnee | 2012. február 20. 19:08

A Goldman-Sachs. Kitesz két államot.

Miért ne vennék? Cameron megmondta, hogy írják ki minél elöbb a népszavazást, mert ez a limbó nem jó senkinek. Azt meg nem kell várni, hogy tapsoljon is hozzá.

Válaszok:
next | 2012. február 20. 18:17

Olvasta ezt a bejegyzést?
Miért aggódik az angol náci?

Szabadság, függetlenség!

Döntsék el ezt a skótok és ne egy náci angol.

Egyébként tényleg nem értem a faszit!

Válaszok:
trespass | 2012. február 20. 18:29

Gyurcsány példa képe is hazudott, Tony Bleeeeeer!

Válaszok:
tmonk | 2012. február 20. 18:48

Ez a nácizás olyan fransziás népbetegség?
Mit nem értesz? Ha Dunántúl le akarna válni M.o.-ról én elvárnám, hogy a min.e. próbálja meg elkerülni ennek megtörténtét.
Cameron nem akar a skótok helyett dönteni, csak azt akarja, hogy döntsenek már vagy így, vagy úgy.

Válaszok:
next | 2012. február 20. 18:49
tmonk | 2012. február 20. 18:50
Akitlosz | 2012. február 21. 06:16

51. Hawai
52. Izrael

Válaszok:
HattoryHanzo | 2012. február 20. 18:53

De neked miért kellett bebégetni ide? :)

Hm!

Ki váll kiről?

Ez a baja a nácinak is! A népszavazás valószínűleg OK lesz!

Akkor miért is aggódik?
Angliáért, az angol uralomért?

Legyenek függetlenek, ha úgy akarják?

Magának mi a baja ezzel?

Ezt egy magyar nácitól kérdezem, aki képviseli az angol náci gondolatait!

Hm!

Válaszok:
trespass | 2012. február 20. 19:10

De itt nem Yorkshire akar elszakadni, talán Horvátország jobb párhuzam, bár ők már elszakadtak :)

Skócia nem akar muzulmán lenni!!!

Hawaii benne van az 50-ben, szuper tájékozott honfitársam.

http://hu.wikipedia.org/wiki/A..

Hivatalosan 50 állam van + Puerto Rico + Izrael :)

EGyébként elírás volt 50 akart az lenni

Válaszok:
MoriczF. | 2012. február 20. 19:25

Tisztelt next!
Eddig udvariasan próbáltam elmagyarázni az angol álláspontot, amit jól kivehetően maga nem ért. Az, hogy lenácizza az angol min.e.-öt nem elegáns, de az hogy engem is, azt rossz néven veszem.
Maga nem csak buta, hanem egy neveletlen bunkó is!

Hm!

Válaszok:
next | 2012. február 20. 19:14
MoriczF. | 2012. február 20. 19:16

Erre mit mondjak?

Maga angol?
Maga ott él?
Mi köze hozzá?

Én az erdélyi magyaroknak is mindig ezt mondom!

Akkor egy hullámhosszon vagyok az angol nácival?

Válaszok:
MoriczF. | 2012. február 20. 19:30
trespass | 2012. február 20. 19:42

Küldjél neki banánfát, annak örül a kis majom!!!

Szép magyar változat.:)

+ vietnám,+libia+irak+meg a fél világ...ja, kina meg bekebelezi lassan az usát!

Válaszok:
MoriczF. | 2012. február 20. 19:26

+ kuvait, hogy a nagyokat el ne felejtsem.

Akkor egy hullámhosszon vagyok az angol nácival?
-----
Magyarország 2/3-a náci, csak még nem tudják...valamikor neked is be kell látnod, köcsög náci!!

Válaszok:
next | 2012. február 20. 19:38

Most nagyot tévedett!

Vona bármit is mond!
Maga nyalja tövig!

Én majd Párizsból röhögök magán nácikám és most irigykedhet!

Maga majd a fán fog lógni!

"Erre mit mondjak?"
Semmit.
"Maga angol?"
Nem.
"Maga ott él?"
Már nem.
"Mi köze hozzá?"
Semmi. Mint ahogy magának sem. Ha csak Európa szempontjából nem nézem.
" Akkor egy hullámhosszon vagyok az angol nácival?"
Nem, maga egy teljesen önálló hullámhosszon ontja a butaságot és ahogy elnézem ezen a frekvencián nincs is konkurenciája.

Válaszok:
next | 2012. február 20. 19:45
next | 2012. február 20. 19:46

Akkor válaszolt minden kérdésemre, de az erdélyi magyarnak mi a fasz köze van hozzánk?

Válaszok:
trespass | 2012. február 20. 22:49

Egyébként francia állampolgár is vagyok.

Tehát mi is van?

Válaszok:
masina | 2012. február 20. 21:44
trespass | 2012. február 20. 22:51
trespass | 2012. február 20. 22:52

jó meglátás, bár volt egy kis koppány-vajk párharc a veszprémi földek körül. szép is a történelem :-)

the revenge of william wallace

Már csak Észak-Írországot kell megszavaztatni, hová akarnak tartozni.

Még hogy a nemzetállamoknak nincs jövője!

Válaszok:
next | 2012. február 20. 21:30

Most, hogy itt van!

Szóljon már ehhez a linkhez, ha már kérte az ellenzék hozzászólását egy másik témához!

Válaszol?

http://mandiner.hu/cikk/201202..

Válaszok:
Rikki Harcos | 2012. február 20. 22:33

Az van, hogy huzz a kurva francia anyádba.

Masina!

Maga milyen eredeti állampolgár?
Én Budapesten születtem!

Maga faszfej?

Valahol nem itt?

Akkor a maga baja, de ne legyen az enyém, ha kérhetem!
ű
Húzzon a laci faszára, ahol született!
Oda pontosan!

Hm!

Nem nálunk itt és ne Trianonozzon, mert megkérdezem majd az életkorát!

Tehát húzzon vissza a román picsájába!

Ok?

Érti?

Hm!

Ezer ilyen koncertre elmegyek és már meg is van a 22.000 milliárd.

Mit várt?

Válaszok:
next | 2012. február 20. 22:45

Tudja harcos, hogy sok kicsi sokra megy!
Maga, ha elment volna, akkor ll Junior számítása szerint már 22 milla!
Ez se semmi!
A költségeket felejtsük el, de a költségcsökkentésben részt vállalt volna!

Milyen forradalmár maga?

22 milliárd?

Az sok pénz?
Én csak a milliókban vagyok benne, igaz a MANYUP 3000 milliárdja egy év alatt elment!

Akkor ez a néhány 10 millió semmi?

Éljen a megtakarítás?
Hm!

Válaszok:
nyugi | 2012. február 20. 22:49

Mint magyar érdeklödve figyeli mi történik nálunk és reménykedik, hogy az éppen regnáló kurzus nem baszik ki vele, örül ha mi örülünk, szomorú ha mi szomorkodunk, nem szertné, hogy mi beleugassunk az ő életébe és ő nem akar beleszólni a mienkbe. Kb. ennyi.

Válaszok:
next | 2012. február 20. 22:53
hajjaj | 2012. február 20. 22:57

Nehéz eldönteni, hogy melyikőtök hülyébb, a huttinger vagy te...

Én meg brit.
És nincs semmi.

Btw, az állampolgársághoz kötelező a francia arroganciát is fölvenni?

Válaszok:
next | 2012. február 20. 22:55

Mielőtt bármivel megvádolna!

Én a jobbik javaslata szerint olyan 10 szavazattal érnék fel az ő kárukra!

Én itt élek Zuglóban! Fizetek nem kevés adót!

Tudok magyarul írni!

Egyéb kérdés?

Hm!

Válaszok:
hajjaj | 2012. február 20. 23:01

Leszarom a briteket!
Érti?


Hol született?

Ezen hazában?
Vagy valahol a megtűrt vidéken?

Válaszok:
trespass | 2012. február 20. 23:23

Nincs "ő élete " és " mi életünk" ! 1956-ban ezrivel vitték el az erdélyi magyarokat mert a " mi életünk" az "ők élete " is volt. Egész Erdélyben nincs annyi erdélyi aki megtagadná magyarságát mint amennyi " magyar"csak ezen a fórumon megtagadja testvéreinket !

Válaszok:
next | 2012. február 20. 23:07
trespass | 2012. február 20. 23:30

Magyarul írni ?
Igen

next 2012. január 19. 12:02

* 1
* 2

@zele

Nem a sajtó hívta így!
Az összes kormánytag, aki érdekelt volt ebben, vagy a szóvívők így nevezték.
Utána jött a másik keresztelés!

Mennyi fojt be?

Semennyivel több, mint előtte. A chips adónál beszedték a chips forgalmazóktól.

A hamburgeres cégek semmivel sem fizetnek többet, mint a hamburger adó elnevezése előtt!

Én kérdezem, hogy miért nem kellett a sok szarra több adót kivetni?


Mennyi "fojt" be ?

Madzsar ?

Hm!

Most jött el az idő, hogy a kifényezett bocskorát vegye fel!

Legyen büszke rá, de mi, vagy én leszarom, mint a többiét is!

Hm!

Válaszok:
hajjaj | 2012. február 20. 23:09

Ugye te "kifojtál" a kurva ribanc anyádból ?

Hm!

Én nem vádoltam magát semmivel, csak a hozzászólásai alapján minősítem.
Zuglót pedig jobban ismerem mint maga valaha is fogja, mivel ott nőttem föl. Amúgy mi az a megtűrt vidék?
Azért ezt a magyarul írást ne erőltesse, azt hiszem ez nekem egy picit még jobban megy.
Mi baja van a britekkel? Aki Franciaországban szocialzálódik kötelezően angolgyűlölő lesz?

Egyrészt nem tudok sok fórumozóról aki megtagadná az erdélyi magyarokat.
Másrészt pedig van "ő élete" és "mi életünk", mivel sajnos nem egy országban élünk. Erről sem ők, sem mi nem tehetünk, viszont el kell fogadnunk.

Skóciat kivülről szítják, hogy függetlenedjenek, mert akkor nagy-Britannia nem tud kilépni az EU-nól.

Válaszok:
butapesti | 2012. február 20. 23:59
Rikki Harcos | 2012. február 21. 00:03

De a júnijónak nemcsak itt jó a széttagoltság, hanem mindenhol. Ha teszem fel az osztrákok holnapután elmennének tárgyalni arról, hogy ők csatlakoznának Németországhoz, elvégre épp úgy németek, nos akkor Brüsszelben kitörne a pánik. Ha meg egy népszavazással -mind a két oldalon- megerősítenék az egyesülést akkor zokognának, hogy micsoda fasizmus tört Európára.
Ugyebár az "Egységes Európára"..

Válaszok:
Akitlosz | 2012. február 21. 06:20

Miért?

Válaszok:
butapesti | 2012. február 21. 00:15

Akad egy kis bibi. Skócia nem Anglia része. Egy másik nép országa, amelyet az angolok erőszakkal elfoglaltak.

Az angolok hódító betolakodók a szigetországban, és elnyomják az őshonos skótokat, velszieket, íreket.

Hajrá skótok!

Válaszok:
trespass | 2012. február 21. 08:05

Ez bizony így van.

Ausztria azért, és csak azért létezik, mert sok ország félne egy nagyobb, erősebb Németországtól.

Azért ennek nézz utána kicsit jobban, meg Ausztria történetének is. A történelem nem a XX. századdal kezdődik.


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó