
Csaknem százmillió forintot nyert Mészáros Tamás, az ATV egyik riportere a pécsi kulturális főváros eseménysorozat kapcsán – állítja a Magyar Narancs. A portál beszámolója szerint a jelentős haszon ellenére a szerződések teljesítésére igencsak hiányosan került sor. Mészáros Tamás a narancs.hu-nak azt nyilatkozta: nem a minisztériumnak köszönheti a megbízást.
2010-ben Pécs volt Európa egyik kulturális fővárosa. Az eseménysorozathoz kapcsolódó költségeket elsősorban az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) és a pécsi önkormányzat állta, de a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből is kiegészítették azt. A pontos költségek eddig nem voltak nyilvánosak, azokhoz közérdekű adatkérelem keretében jutott hozzá Somlyódy Nóra újságíró. Az ilyen módon napvilágra került visszaélésekről az atlatszo.hu, illetve a Magyar Narancs Online számolt be.
Az illetékesek a televíziós kampányra összesen 182 millió forintot fordítottak, ennek közel egyharmadát az ATV, míg valamivel többet a HírTV tehette el. A harmadik jelentősebb bevételt az RTL Klub szerezte. A Magyar Narancs megjegyezi, a médiamixet jóval a választások előtt, 2009 őszén véglegesítették. A portál azt is kiemeli: az ATV riporterének, Mészáros Tamásnak cégével – a Közszereplők Európai Akadémiája Kft.-vel (KEA) – két szerződést is kötött az állam, összesen közel százmillió forint értékben. Az egyik az EKF dokumentálásáról szólt, és a Sensation Event Kft.-vel köttetett, a másik a programok népszerűsítése miatt jött létre, ezzel a Berg Média kommunikációs ügynökség bízta meg a KEA-t.
A dokumentációs projekt összege 39 850 000 forint volt, és tizenöt hónapra szólt – írja a Magyar Narancs, majd megjegyzi: az anyag a mai napig nem készült el. A Sensation (KEA) a negyvenmilliós megrendelésért cserébe rövidfilmeket, standfotókat, mélyinterjúkat és egy hatvanperces dokumentumfilmet ígért. A Hungarofest által elfogadott ajánlatot és az „archívumot” megvizsgálva a portál kiderítette: a cég a tételeket többszörösen túlárazta, majd változatos jogcímeken a szerződést további 17 millió forinttal bővítette. A KEA ezen felül munkáit nem a szerződésben foglaltaknak megfelelőlen teljesítette.
Mészáros cége a dokumentációs és archiválási szerződésen túl további nettó 54,4 millió forintot kapott „Pécs EKF ATV közvetítés” címen. E szerint egy teljes kulturális műsort finanszíroztak EKF-pénzből, amely heti egy pécsi interjúalany megszólaltatását foglalta magában az aránylag alacsony nézettségű csatornán. A cég a minimális gyártási költségek miatt hatalmas hasznot számolhatott fel.
Hogy miért éppen Mészáros cége jutott hozzá a magas bevétellel járó projektekhez, a Narancs így magyarázza: vagy Hiller István, vagy pedig Csák Ferenc nyomására született a megbízás. A lap megjegyzi, Hiller távozása előtt húszmillió forintot adott az ATV-nek miniszteri keretéből, szintén EKF-tudósítás ürügyén. Mészáros Tamás a narancs.hu-nak azt nyilatkozta: nem a minisztériumnak köszönheti a megbízást, ugyanis mindkét feladatra Kőrössy Zoltán kérte fel. Mészáros hozzátette: a dokumentációs projektben az áraik jelentősen a piaci ár alatt maradtak, a kulturális műsort pedig más tévécsatorna nem vállalta volna el.
FACEBOOK
RSS













Kommentek (138 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Ezért szeretem a narancsot. Abból nem párpropaganda folyik, abból tájékozódni lehet és nem csak egyik v. másik oldal disznóságairól
Hogy miért nem vagyok meglepve?
Mindig is tudtam, hogy nem véletlenül siránkozik az ATV-n.
Micsoda lehetőségek állhattak volna még előtte, ha marad az mszpszdsz!
Eeez igen, ez az igazi botrány!!
Hehe!
A kis ártatlan Antónia meg tovább Zorbánozik!
Nocsak, nocsak.
A teljesen pártatlan lopós mészáros? Tényleg ő lehetett?
"Az ATV elvitte a pénz közel egyharmadát, míg a HírTV ennél valamivel többet markolt."
jah, mikor még a szocik és a fidesz aktuális súlyuknak megfelelően osztozkodtak a megcsapolt közpénzeken...
hú bakker, lehet, hogy ezt is vissza kell pengetni?
eddig is mártír volt a klubrádió meg mártírgyanús az atv, mészáros et hörgött és vonaglott véres szájjal, eztán mi lesz, hova fogja még ezt fokozni? oda a sajtószabaccság és kib..ott diktatúra van, naná! és milyen drága, mióta nincs ingyen megbízás, ellenőrzött teljesítés nélkül!
jelentkezzen már valaki a szabad piacról, akinek bármekkora összeget bárki anélkül kifizetett volna, hogy ellenőrizte volna a megbízás teljesülését, az elvégzett munka minőségét!
nem lehet akármilyen építmény az atv stúdió, ha nem szakad a fejére a födém, amikor kiejti a száján a "piac" szót!
Ez az a lap, amelyik 2010-ben nyíltan az MSZP-re való szavazásra buzdított. Ilyenre még a Néplapok se nagyon vetemedtek.
ő az a mészáros akinek a lánya a start, akinek valami rádiós ügye is volt, aki a sajtóklubban osztja az észt és erkölcsöt?
természetesen, ki más volna?
ne mááá
tényleg?
megzavart, hogy az atv riportere.
Miért, most nem az aktuális súlyuknak megfelelően osztoznak? Tudsz valamit?
"ellenőrizte volna a megbízás teljesülését"
Az elmúlt évtizedek agitprop tevékenysége volt a megbízás. Teljesült.
Na, ehhez mit szól a Hillary? :)
Lesz már valaha olyan nap, amikor nem szerepel legalább egy ilyen hír a médiumokban, amelyből arról értesítenek minket, a gutaütést elősegítve, hogy valaki valahol az országban mekkora óriási összeget lopott-kapott a közvagyonunkból az elmúlt időszakokban, a rendszerváltás óta?
Lesz olyan nap, olyan hét? Eljön valaha?
Meg sem tudna szólalni!
Akkora sokk érné, mint amikor átnevezték az Ovális szobát, Orális szobára!
lehet, hogy kálmán olgánál is van valami, ha van neki is valami társasága? vagy bánó netán?
Majd elmagyarázza neki a Mészáros, hogy nem ő lopta a 100 milliót, hanem tőle lopták el :)
Hát ha ez igaz, akkor az Mészárosnak kétségkívül igen kellemetlen lesz. A lányáról viszont nincs szó egyelőre.
Azért azt merem remélni, hogy most meg nem az ATV teljes letámadása jön - a cikk szerint a HírTV még több stexet kapott. Ki kell vizsgálni és fizetniük kell, ha nem volt OK a teljesítés.
Azt viszont látom, hogy a drága Bolgár úr szövegének meghamisítását csak nem sikerült közölnie a Mandinernek, pedig az eredeti hamis hírt milyen lelkesen közölték. Hiába, a prioritások.
Na kérlek Mészáros, két Orbán-Fidesz basztatás közt hétfő este mosakodhatsz egy kicsit.
Ne szarj be, Avar és Bolgár biztos segítenek sikálni magad.
Tessék utánajárni, elszámoltatni, becsukni ha lopott! Utána jöhet az rtl, elszámoltat, büntet ha sumákolt.Végül, de nem kimaradva jöhet a hír tv. Ha kiderül hogy loptak megnézni mennyit és az összegtől függően ejnye-bejnye vállveregetéssel, ha kirívóan sok, akkor esetleg kinevezés/kitüntetés jutalommal.
Nemcsak ők.
http://www.miep.hu/fuggetlense..
"Mészáros Tamásnak cégével – a Közszereplők Európai Akadémiája Kft.-vel "
LOL :-)))
tett ilyet? mutasd már meg, hogy hol!
Na ne máááár !
Tényleg van olyan aki képes ilyen csúnya dolgot csinálni? Pláne a becsületes és igazmondó ellenzéki sajtó munkatársa?
Mert ha még vmi koszos jobber hírásó csinálna ilyen piszokságot, nohiszen akkor, irgumburgonya.
Majd azért fogok én guglizni, mert te úgy acsarkodsz itt, hogy közben kiderül, nem is követed a híreket. Hülye.
Ki állítja meg az esőt? - Miért nem szavazok az MSZP-re?
Ádám Zoltán a Magyar Narancs 2010. március 11-i számában az MSZP-re szavazás mellett érvelt.
Lófasz.
"A szerk. ezért a Magyar Szocialista Pártot választja."
Ja és leszophatod magad, crapi. Mégis gugliztam neked...
Kíváncsi leszek ezek után Mészáros magyarázkodására. Szerintetek a mindig objektív ATV beszámol majd erről?
Nos íme, ezért ért véget a demokrácia a zorbán jöttével. Érdek, pénz a többi smafu, így van ez az összes nyafogó esetében.
ui.:
Köszi, hogy kitettétek a cikket fiúk! Vendégeim vagytok egy sörre! :)
"Azt viszont látom, hogy a drága Bolgár úr szövegének meghamisítását csak nem sikerült közölnie a Mandinernek" Ennek egyszerű oka van kedves nick1: azért, mert NEM volt hamisítás. Egy szál sem. Gyugyó azt mondta, amit mondott, nem volt semmi "összevágás", "manipuláció".
Nagyon "szerény" az elvtárs.DDD
Nesze:)))
"2012.01.27. 12:07
Nyilvánosság Klub: az ATV Híradója a leginkább közszolgálati
Míg a Hír TV Híradójában és a közszolgálati rádióban és televízióban egyetlen alkalommal sem fogalmaztak meg kritikát a miniszterelnökkel kapcsolatban, a legtöbbet ezekről az ATV tudósított- állapítja meg a szervezet felmérése.
A közszolgálati rádió és televízió, és a Hír TV Híradójában egyetlen alkalommal sem fogalmazódott meg kritika vagy negatív vélemény a miniszterelnökkel kapcsolatban - áll a Nyilvánosság Klub monitor csoportja 2011. november 7. - december 16. közötti hírműsorokról készített elemzésében, összesen 234 hírműsorról és 3.538 híregységről.
Már hogyne vetemednének...
2002-ben a Gondola indított egy mozgalmat, hogy minden lap "vallja meg" ki mellett áll...
ettől még lehet tájékozódni a Narancsból
És?
Objektivitásról beszéltél?
"Orbán Viktorról a közszolgálati rádió és televízió, valamint a Hír TV Híradójában egyetlen alkalommal sem fogalmazódott meg kritika, vagy negatív vélemény, míg a közrádióban és a köztelevízióban megjelenéseinek felét a Hír TV-ben és a Lánchíd Rádióban pedig 83 százalékát kifejezett elismerés, dicséret kísérte.
A közmédiumok hírműsorai és a Lánchíd Rádió Orbánnal összefüggésben kudarcról egyetlen alkalommal sem tettek említést.
Az ATV esti Híradója az esetek 16 százalékában Orbán sikeréről, 30 százalékában pedig valamilyen kudarcáról számolt be. "
Nyilvánosság Klub :D
az ATV Híradója a leginkább közszolgálati :D
A Nyilvánosság Klub meg a legobjektívebb ítész? Ugye ezt Te sem hiszed?
Nincs ÉS!
orbánt nem lehet vitatni és kész:)
Ő a főnök, oszt kuss legyen:)
"Közszereplők Európai Akadémiája Kft." :DDD
Miről beszélsz gyökér,olvasd már el a lap tetejét!
Mit tett zsebre ez a rohadék!Amúgy valószínübb,hogy leadta a sápot a hetek biboldó bandának,meg az MSZP-nek is .
Erre varjál gombot basszki
Mi a baj velük?
Nem olyanok, mint a Nézőpont, aki a fidesztől kapja a lóvét, nyugi.
Jól van kisköcsög!
Menjen börtönbe a Hír-tv-vel együtt.
De a Hír-tv többet kapjon, mivel többet lopott.
Oké?
Itt van a Médiatörvény támadásainak a valódi háttere, nem a sajtószabadság a fontos hanem a kjapcsolati tőke és a haszon.Jó lenne ha már nem Mészáros Tamást és Bolgár Györgyöt és barátait kellene néznünk, hallgatnunk ill, nem ők lennének a tájékozódási demokráciát védő "nagymegmondók". De, :"egyszer minden elmúlik" még ők is.
Ja,csak az ATV híradóját közszolgálatinak nevezi. Na ne fárasszon már ez a független, szakmai szervezet. Te meg mindent, mindenkinek elhiszel?
A HírTV szállított is filmanyagot, kiválló minőségben. Ellentétben Méhszarossal és az ATV-vel. Erről szól a cikk. Látom, az értelmező olvasás nem volt az erősséged.
"Mi a baj velük?"
A nyk-ot az szdsz holdudvar alapította annak idején a sajtó kézbentartására és irányítására. A személyi átfedés a szadesz tagság és a nyk tagság közt gyakorlatilag százszázalékos volt. Dehát ezt te is jól tudod, ugye?
Nem.
Például orbán, matolcsy, szivárgó triónak semmit.
Persze, csak nem azt szállította, amiben megállapodtak, hanem vmi olcsó szart.
Olvasd már el mégegyszer.
(vagy többször)
A Nyilvánosság Klubnak meg az ATV-nek viszont mindent elhiszel?
"Sajnos" nem nézem a Hír-tv-t, de ha közölnének egy orbánról szóló negatív hírt, akkor rögtön szóljál már nekem, jó!
Én tudom, hogy "kiváló" vezető, de szerintem még ő is hibázhat:)
Nem.
Több helyről kell tájékozódni és összerakni egy egészet.
De mindenesetre nekem az az objektivitás, ha jót is és rosszat is elmondanak.
Ennek általában nem fele meg a jobboldali média.
Rosszarcú! Drága Bolgár úr szövegét NEM hamisították meg. Teljes egészében olvastam. A hozzá fűzött szánalmas hazug magyarázkodását is.
Hát bazmeg.
Ádám Zoltán írásai
Rendezés:
Dátum szerint
Dátum szerint
Publicisztika
Rekontra - Miért szavazok az MSZP-re?
A többpárti demokrácia egyik nagy előnye, hogy az ember, ha kedve tartja, négyévente megbotránkoztathatja a környezetét a választási preferenciáival. Az alábbiakban erre teszek kísérletet, előre megfontolt, de korántsem aljas szándékból. Ellenkezőleg: célom a demokratikus vita előmozdítása, legjobb tudásom szerint, ha a jelenlegi diskurzus alapkontextusához képest némiképp meghökkentő álláspontot is képviselve. Elő a farbával: alapvetően két okból szavazok az MSZP-re. Egyrészt, mert morálisan ezt tartom helyesnek, másrészt, mert baloldali liberálisként aligha van más érdemi választásom.
http://magyarnarancs.hu/szerzo..
A baloldali média viszont megfelel?
Na, fuss neki még1x, tényleg nem tudsz olvasni.
Nem mellesleg, röhej, hogy a neoprotestáns szektás atv az összes ateista ballib gyűlhelye...
"A Fitch Ratings Olaszországot, Spanyolországot, Belgiumot, Szlovéniát és Ciprust is leminősítette."
http://www.napi.hu/nemzetkozi_..
hehe...Ki lophatta el a pisztolyt? – töprengett a festőművész.
Hogy nem sül le a pofájáról a bőr. Odaül az észt osztani minden hétfőn az ATV-n. Van ennek szomszédja? Hogy néz a szemükbe?
A neoprotestanizmus annyira őszinte az ATV-nél mint a sínre kötözött ember mosolya. Ez is a befolyásolás eszköze, egyszerűbb szavakkal a néphülyítés része. Kb annyira igaz mint a Kálmán Olga tárgyszerűsége.
Így van!
Pedig Olga nagy lavórban mosdatta a koszos szerecsent.
Nézd meg ezt a híradást. Van benne jó is, meg rossz is. Ilyeneknek kellene lenni mindenhol.
http://atv.hu/belfold/20120127..
orbánod viszont a makulátlan ember a sok ingatlan ügyével és persze a "ne mi nyerjük a legtöbbet" szövegével.
Mobil interneten vagyok most, az meg nem kimondottan videó nézésére van kitalálva egyenlőre. Lassú mint egy álmos, terhes teknős.
Értem, viszont azon a linken nincs videó.
Csak tudnám minek ez a púder?
Röhejnek röhej, de:
Az idei Magyarországi Zsidókért díjat vasárnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetőitől Jancsó Miklós filmrendező, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Navon Ágnes és Navon Smuel, a szarvasi zsidó ifjúsági tábor imatermének és konyhájának vezetője vette át.
http://www.stop.hu/image/?id=2..
Németh Sándor, valamelyik szadeszes önkivületben, mellette Jancsó és TGM a hitgyüli szeánszon.
http://2.bp.blogspot.com/_DCOI..
Dögöljön meg a szomszéd ficcsrétingsze is. :)
Igazad van. Azt hittem, hogy videó, ezért rá se kattintottam a linkre. Most látom, hogy csak "szöveg".
:D
Elképesztő, hogy meg van rökönyödve a jobboldal, ha olyat lát, hogy valaki megdolgozik a pénzéért!
Tolvaj.
Nevet változtattál? Eddig büdös bicnicc voltál.
Majd azt figyeld, hogyan fognak együtt izzadni drágabolgárúrral és Avarral.
Kész komédia ez a 21. századi "arany csapat".
A sok szerencsétlen balfácán nyugdíjas exávós- és exmunkásőr-özvegy meg aggódva adakozik a klubrádiónak. Ujságíróik meg pofátlanul zsebrevágnak milliókat munka nélkül, aztán nyújtják a kalapjukat, meg sírnak, hogy nincs pénz.....
"""Az illetékesek a televíziós kampányra összesen 182 millió forintot fordítottak, ennek közel egyharmadát az ATV, míg valamivel többet a HírTV tehette el."""
Beszéljünk erről a részről is:
valamivel többet a HírTV tehette el.
Szerintem a Magyar Narancs antiszemita, és diktatúrát épít.
Nem a tévék pénzéről szól ez a cikk. Úgy tűnik ott ügyeltek az arányokra. A gond itt Mészáros magáncégével van. A részére megfizetett százmillió nem az a pénz, amit a tévék kaptak.
Igaz, de valakinek kellett az eseményt népszerűsítő anyagot is készíteni. Ezt csak a HírTV tette meg, piaci alapon. Tudod a teljesítményt meg kell fizetni. Az ATV csak a pénzt tette el. Akarsz még erről beszélni?
És mi a gond Mészáros magán cégével?
Egyébként tudsz valamit arról, hogy hol tart Rogán Tóni szomszédja a 100 millás projektel, amivel az V. kerületet kell népszerűsítenie?
Hír Tv meg a piaci alap.....:-)
A Hír Tv piaci alapon nem is tudna működni.
Ez a kurvaszar videó ebből a százmillából készült?
http://www.youtube.com/watch?v..
Közbe kicsit gombás lett.
Most látom, ez sokkal jobb, mint amit a maszopisták csináltak :D
Ez egy cikksorozat volt, vendégszerzőkkel, akik egy-egy párt mellett érveltek, többek között a FIDESZ mellett is: Ablonczy Balázs: Ha jön az álom - Miért szavazok a FIDESZ-re.
Ezzel a logikával a Magyar Narancs nyíltan fideszes.
Attól, hogy a MN nincs elragadtatva a FIDESZ-től, mint ahogy én sem vagyok az, még nem szoci párti, mint ahogy én sem. Nem várom el, hogy elhidd és/vagy elfogad.
Tolvajbanda hol a lé ? A ciános liberális már nem tud osztogatni.
Ok. Semmi gond.
"Harmadik jelöltünkre, az MSZP-re sem könnyű szavazni. Soroljuk? A sok megalkuvás a kormányzati munkában. A hajlam a lustaságra, a sunnyogásra. A népbutításra - melynek következményeit máig nyögi Magyarország. A 2008 márciusában beállt gondolattalanság. A siralmas káderállomány. És persze - a nettó lopások sűrű szériája."
Ha nem egy mondatot emeltél volna ki, látnád, hogy arról szól a cikk, hogy valakire szavazni kell, hogy ne legyen a FIDESZ-nek túl nagy hatalma, s mivel nincs jobb ötletük, ezért a szocik.
Légyszíves részletes üzleti tervvel, hiteles bevételi bizonylattal igazold, hogy a HírTV nem tud piaci alapon működni. Addig meg amíg ezt nem tudod megtenni addig ne rágalmazz egy tisztességes, a szent liberális piac törvényei szerint sikeres vállalkozást. Várom a bizonyítékaid.
Stílusoddal magadat minősíted.
Pubi... :-)
Ne butáskodjál már. Bizonyítottan az a műfajú TV kerül a legtöbbe, amit a Hír Tv képvisel.
Ki ne találjátok már nekem, hogy reklámbevételekből tartja el magát, mert szennyesre röhögöm magam!
Kb, olyan, mint hogy a Rózsadomb fele minimálbéres.... :-)
Azt már nem kell. Elég szennyes vagy így is.
Szóval csak a levegőbe eleresztettél a nagy lufit. De cáfolni nem tudod, hogy ügyes emberek még ezen a nehéz piacon is képesek egy üzleti vállalkozást sikeresen működtetni. Ez a baj veletek ballibekkel, tehetségtelenek és irigyek vagytok a jobboldal sikereire. El sem tudjátok képzelni, hogy tisztességes módon is lehet sikeres valaki. Hát nézz többet HírTv-t és láss csodát.
Jézusom vazze.....
Nézzük meg egy másik jobbos média group az Echo Magyar Hírlap pénzügyeit.
Abból lehet következtetni a Hír tv pénzügyeire is.
Széles Gábor már egy valag pénzt ölt bele úgy, hogy bevétele nem volt még.
Link?
Nem jó a példa. Tavaly a Daimler nyereséges volt, a General Motors veszteséges. Nem lehet egyik cég veszteségéből a másik cég veszteségére következtetni. Még mindig várom a bizonyítékaidat vagy a beismerésed, hogy megint csak összevissza beszélsz a jobboldal sikeri miatti lelki felindultságodban. Miért ne lehetne egy tisztességes (másként jobboldali) cég nyereséges? Csak mert az aljas (másként baloldali) cégek csak korrupcióval tudnak boldogulni?
Közszereplők Európai Akadémiája Kft
Park(s) of the company:
1054 Budapest, Szemere u. 19. Hatályos: 2002/09/01 - 2005/08/22
1138 Budapest Danubius-Grand Hotel, Margitsziget 4. em. Hatályos: 2002/09/03 - 2005/08/22
Business activities:
8042'03 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás
5241'03 Textil-kiskereskedelem
5242'03 Ruházati kiskereskedelem
2232'03 Videófelvétel-sokszorosítás
2233'03 Számítógépes adathordozó sokszorosítása
5243'03 Lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem
6330'03 Utazásszervezés
7020'03 Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
5247'03 Könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem
5248'03 Egyéb máshová nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem
7413'03 Piac- és közvélemény-kutatás
7414'98 Üzletviteli tanácsadás
7487'03 Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás
9133'03 Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység
2215'03 Egyéb kiadás
2231'03 Hangfelvétel-sokszorosítás
7320'03 Humán kutatás, fejlesztés
2214'03 Hangfelvétel-kiadás
9211'03 Film-, videogyártás
7482'03 Csomagolás
7481'03 Fényképészet
9212'03 Film-, video terjesztés
9232'03 Művészeti kiegészítő tevékenység
9231'03 Alkotó és előadóművészet
9213'03 Mozgóképvetítés
7440'03 Hirdetés
7220'98 Szoftverkészítés, -szaktanácsadás
7210'98 Hardver-szaktanácsadás
7140'03 Fogyasztási cikk kölcsönzése
7230'98 Adatfeldolgozás
7415'03 Vagyonkezelés
7260'98 Egyéb számítástechnikai tevékenység
7240'98 Adatbanki tevékenység
9240'03 Hírügynökségi tevékenység
9234'03 Máshova nem sorolható egyéb szórakoztatás
9220'03 Rádió-televízió műsorszolgáltatás
Turkálót is üzemeltet a Mészáros Tomi?
Az vagy.
Már kezd lüktetni a fejed lágya.
A jobboldal sikerét hagyjuk.
Inkább fideszről beszéljünk.A fideszes vállalkozók sikerei nagyban függnek attól, hogy a fidesz milyen kormányzati és önkormányzati pozíciókat töltenek be.
Inkább a Napban lévő elektronokról. Ha lehet, angolul.
Még ne beszéljünk másról. Várom a HírTv elleni bizonyítékaid. Ezt még boncolgassuk egy kicsit. Még nem győztelek meg a HírTv szeplőtelenségéről, példamutató gazdálkodásáról, kimagasló személyzeti politikájáról, párját ritkító szociális érzékenységéről. Pedig enélkül nehéz álmaim lesznek. Te meg itt maradsz egy hazugság árnyékával az objektív szemléleteden.
:-)
Nekem mesélhettek.. :-)
Az Echo vergődik azon a piacon ahol a HírTV száguld... :-)
Az ATV is működésképtelen lenne a HIT gyüli nélkül.
Abban az országban ahol kocsmák zárnak be,mert nem tudják kitermelni a költséget.....:-) Miről beszélünk?
A Klub rádió frekvenciát elnyerő cégnek tudod mennyit kellett volna előteremtenie az első évben?
Még a Nap elektronjai is!
Stupid. Ezzel mindent elmondtam rólad és a témáról.
Aki a Napban elektronokat keres.....
Akkor nézd meg a HírTv, az EchoTv és az ATV piaci részesedését, nézettségét. Mindjárt közelebb kerülsz a megoldáshoz. Egyébként 15%Hírtv, 2%Echo, 4%ATV a híradó nézettségében, ez a legjobban összehasonlítható műsoruk.
Ne hasonlítsd össze a kocsmát a TV-vel. Ha nincs pénzed kocsmára akkor marad a TV. A nézettségi adatoknál csak a 18-49-es korosztály nézettségét mérik rendszeresen a nézőknek és nem a pénzügyi helyzetét.
Ezt a hülyéknek elmagyarázhatod. Ugye olyan valóságszagú az ahogy "eladta" Fellegi Tamás a tulajdonát képező Infocenter százalékát Stumpf Istvánnak aki AB megválasztása után ugyan csak eladta.....
Tényleg. Kit akartok hülyíteni?
Stróman stróman hátán.......
Miért keressem őket? Ott vannak. Egy majdnem-csillagász kötelező angoltudásából csak ennyire telik?
Pubi. Plazma.
Hogy jön a nézettségi adat, a kocsmák pénzhiány miatti bezárása a Fellegihez, a Stumpfhoz vagy az Infocenter hányatott sorsú tulajdonos váltásához? Miben befolyásolja ez a HírTv gazdálkodását. De csak alátámasztott adatok érdekelnek, városi legendákra nem adok. Szóval még mindig a bizonyítékaid várom.
Figyelj rám.
A Nap tömegének nagy részét alkotó hidrogén atomok 1 azaz egy elektront tartalmaznának legbelső elektron pályán. Azon a hőmérsékleten ami a Napban uralkodik az elektronok már rég kiszakadtak. Tudod mi az az ionizáció? Itt már nem arról van szó, mint egy fénycsőben.
A Nap már csak egy plazma. Protonok és neutronok. Nem véletlen, hogy egy Napkitörés szét gerjeszti a légkört.
Arról már küldtem egy linket. Nem tudtad lefordítani?
Te nem tudsz küldeni egy linket, ami a "teóriádat" bizonyítaná? Csak pofázol?
A plazmában (ionizált gázban) szerinted nincsenek elektronok?
Az én teoriám maga a fizika.
Nincsenek.
A plazma elektron nélküli valami.
"szét gerjeszti a légkört."
"Az én teoriám maga a fizika."
DDDDDDDDDDDDD
Mondj még ilyeneket, könyörgöm!
Na, akkor ismét:
"Plasma frequency: The electron plasma frequency (measuring plasma oscillations of the electrons) is large compared to the electron-neutral collision frequency "
Nem a plazma az ionizált atomok és szabad elektronok keveréke. Különben a plazma nem lenne (áram) vezető. De ismerve a ragaszkodásod a téveszméidhez:
http://hu.wikipedia.org/wiki/P..
Ok.
Nem az a probléma, amit eddig mondtatok, hanem ez:
"Mészáros hozzátette: a dokumentációs projektben az áraik jelentősen a piaci ár alatt maradtak."
Az, aki jelentősen a piaci ár alatt dolgozik, az hülye.
Semmi sem történt.A tolvaj tolvaj maradt.Rendben.De hogy ő is,a leánya is "erkölcs magaslatról " ugat-az nincs rendben..Undorítóak.
Haveri kutyák szimatolna a heveri szarkák
fészke körül ? Mi folyik itt,Aranka ?
Me mé ?
Hát én nem tudom milyen a bájos fizimiskád, azt viszont igen, hogy valószínűleg szövegértési nehézségekkel küszködhetsz. Az említett egész műsor arról szólt, hogy miért nem jó, hogy nem kapta meg a Sláger és a Danubius az adott frekvenciákat, ez már a műsor felvezetéséből is kiderült, és a lezárásából is. Tudod, ezt nevezik tágabb szövegkörnyezetnek. A másik, hogy Bolgár az ilyen műsorokban rendszeresen, sőt szinte állandóan az ördög ügyvédje szerepét játssza, vagyis, bár nyilván legtöbbször totál egyetért ő meg a hallgató, Bolgár az ellenkező álláspontot mondja el, mert különben nem is lenne beszélgetés, dög unalmas lenne, ha mindketten ugyanazt ismételgetnék. Tehát rendszeresen olyasmiket mond Bolgár ebben a műsorban, amivel ő maga nem ért egyet.
Cseppet nem vagyok oda egyébként Bolgár úrért, a Klubrádiót viszont hallgatom, mert per pillanat az egyetlen értelmes nem zenei rádió szvsz, de az ő műsorába elvétve hallgatok bele, viszont még így is tudom, hogy ezt a provokálós módszert alkalmazza a hallgatókkal beszélgetve. Egyébként legyen bármilyen unszimpatikus, senki szövegét nem illendő kiforgatni az eredeti tartalmából, gusztustalan eljárás, jellemző a mai közmédia viszonyokra.
Nem tudom, mit hörögtök, a papi csak felvette előre Antónia fizúját a Mészáros-tévétől...
Csak az kaphat a legújabb uniós támogatásból fogászata fejlesztésére, aki megveszi Orbán Viktor fogorvosának ágazatfejlesztési programját.
http://hvg.hu/hvgfriss/2012.04..
Ne terelj, mást se hallotunk ballib oldalról 20 éven át, hogy a piac szent és sértetlen a média világában is. Most persze hogy az állami csecsről le lettek választva klubrádióék, meg népszaváék már a sajtószabadság sárbatiprása a pici viszonyok érvényesítése. Szánalmas...
Szóval néked Bolgár úr stílusa az etalon, mely magyarázatot ad az egyéni stílusodra.
Szerintem az a szánalmas, ha valaki beveszi, hogy egy neve nincs, semmi álrádió ki tud termelni 75 millió forintot évente csak frekvenciadíjra, és akkor még a munkatársak béréről és egyebekről nem is beszéltem - na ez a piaci realitás teljes figyelmen kívül hagyása. Már most világos, hogy ez az Autórádió nevű izé képtelen lesz kifizetni ilyen összeget. Ígérni bárki ígérhet bármit, ha van olyan, aki bevegye, illetve persze ez esetben nyilván "megkérték" ezt az álrádiót, hogy ígérjen már többet az 55 milliónál, amit a Klub ajánlott. Egy beszélgetős rádiónál ez a maximális, amit hirdetésekből egyebekből a piacon reálisan össze lehet szedni.
Egyébként meg az egész melléduma, amit csinál az NMHH, ugyanis a lényeg, hogy az egyetlen ellenzéki rádiót el akarták mindenképpen hallgattatni. Cseppet nem örültem volna neki, elfogadhatatlannak tartottam volna, ha ugyanezt a HírTV-vel tették volna meg pár éve. Elfogadhatatlan, hogy ne legyen ellenzéki rádió, TV és egyéb média egy európai országban.
Megint nem tudom, hogy neked mire mi ad magyarázatot, ez a te egyéni ügyed. Ellenben fentebb írtam, hogy Bolgár egyáltalán nem szimpatikus nekem, nem kedvelem. A demokrácia lényege, hogy nemcsak azoknak kell biztosítani a jogokat, akik szimpatikusak nekünk.
Valaki a tolvajozók közül észrevette pl. a HÍRTV-t a cikkben?
Azért, mert akkor nyilván az összes többi tenderen is ár alá ígér, és így biztos tönkremegy.
Azért én egy csöppet árnyalnám...! "Pécs-EKF: a legtöbbet a nyomtatott sajtó vitte – 209 milliót"
Az átlátszó.hu szerint a Pécs, Európa Kulturális Fővárosa keretében a reklámra költött pénzből a nyomtatott sajtó kapta a legnagyobb, 209 milliós szeletet. Ez az összeg azért is érdekes, mert a nyomtatott sajtó jóval kevesebb megjelenést biztosított a megrendelőnek, mint a televíziós, rádiós, vagy online médiumok.
Az átlátszó.hu szerint a nyomtatott orgánumokra összesen 209,006,373 millió forint közpénzt fordítottak a szervezők, a költségek túlnyomó hányadán az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) és a pécsi önkormányzat osztozott egy 2006-ban megkötött szerződés alapján, de a programköltségvetést a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből is kiegészítették. Ebből a tételből a portál szerint a legnagyobb összeget az Est lapok (mintegy 46 millió forint) kapták. A listán többek között szerepel: a Heti Válasz (23,5 millió), a Magyar Nemzet (21,7 millió), a Népszabadság (18,3 millió), a Helyi Téma (12 millió), valamint a Magyar Narancs, amely több mint 2 milliót kapott egy egyszeri, négyoldalas mellékletért.
Érdekes adat lehet az is, hogy mennyibe fájt az államnak egy-egy potenciális látogató elérése. A napilapok közül az átlátszó.hu statisztikája szerint a Blikk volt az egyik leggazdaságosabb felület: mindössze nettó 716 forintot kellett fizetni 1000 olvasó eléréséhez. A Népszabadság már költségesebb médium volt: itt több mint 28 ezer forint ment el ezer főre. A Metropol szintén a gazdaságosabbak lapok között említhető a 2971 forinttal, míg a Magyar Nemzet középutas: 11 és fél ezer forintot kellett befektetni ezer olvasóhoz.
A magazinok között még nagyobb az olló, míg az Exitben csupán 5965 forintba került ezer fő elérése, addig a Magyar Narancsban több mint 63 ezer forintba, a Heti Válaszban pedig több mint 92 ezer forintba. A pálmát kétségkívül a Vasárnapi Blikk vitte el: itt már 1330 forintért elérhető volt ezer olvasó.
A hirdetők közül az átlátszó.hu szerint az online felületek voltak a leggazdaságosabbak. Több mint másfél millió megjelenésre mintegy 49,7 millió forintot költött az állam. A szolgáltatások között képes ajánlókat, bannereket, tartalom elhelyezést, valamint logókat találunk. Akik pedig ezen osztoztak: Hír TV Online, Magyar Nemzet Online, Index.hu, Visitpecs.hu, Pecsinapilap.hu, Bama.hu, Pecsiujsag.hu, PécsiStop.hu, Origo.hu.
Bejelentkezés