Bokros Lajos nem a Jólét és Szabadság programját valósítja meg Brüsszelben, így a párt visszakérné mandátumát. Bokros nem reagált a JESZ megkeresésére.
Visszakérné Bokros Lajos európai parlamenti mandátumát a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), az MDF jogutódja – írja a Magyar Nemzet. Kovács Zoltán, a JESZ U21 ifjúsági tagozatának vezetője a lapnak elmondta, az MDF-től több százmillió forintos adósságállományt „örököltek”, aminek jelentős részét Bokros kampányköltségei teszik ki. Ezt a kamatokkal együtt még mindig fizetik.
Kovács úgy véli, a 2009-es európai parlamenti választásokon az emberek nem konkrét személyre, hanem politikai közösségre szavaztak, amikor az akkori MDF-re adták le voksukat. Bokros viszont nem az azóta átalakult közösség programját valósítja meg Brüsszelben, így bár a JESZ-nek jogilag van EP-képviselője, gyakorlatilag nincs, ezért visszakérnék Bokros mandátumát.
Bokros Lajos sem a szervezet korábbi nyílt leveleire, sem a későbbi megkeresésekre nem reagált.
FACEBOOK
RSS













Kommentek (31 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
"Vazzeg" azt hittem, hogy U21 csak a fociban van. JESZ???Bokros biztos hülyét kapott ettől a felszólítástól.
Tényleg ,létezik ilyen, erre nincsenek törvények,ő most közpénzért saját magát képviseli vagy a dk.-t vagy nem lehet vele semmit kezdeni? Nagyon épitik megint, minden nap szerepel valahol
szabad mandátumnak hívják
ha akarja, akár az ebay-en is árulhatja a szavazatát, nincs mit tenni, ez egy demokratikus, európai alapérték, olyan amit Barrasoék számonkérnek rajtunk
tetszettek volna
"Kovács úgy véli, a 2009-es európai parlamenti választásokon az emberek nem konkrét személyre, hanem politikai közösségre szavaztak"
Szerintem igen nagy részük pont Bokrosra szavazott nem pedig mdf-re, végig róla szólt a kampány.
Ettől még lehet némi igazuk, nemtom.
az egy hazaáruló gyöktörzs.
ki vele az EP-ból.
a pártból.
az országból is.
Bokros Lajos hattyúdala a mostani EP-képviselősége. Neki már csak ennyi maradt.
Lesz még ő a fletópárt pénzügyguruja. Nagy sikerre azért nem lehet számítani, de arra bőven elég, hogy az eltolcsysta mandarinosoknak legyen min krákogni.
Nem kelllet volna a madöfnek anno jelölnie. Tudták milyen szemét országtönkretevő.
Szegény Antall forog a sirjában.
Jesz.
Ezek száz évig élnek és rombolnak.
A rendszerváltási szélhámosság megkoronázása az őskommunista népirtó csirkefogó befogadása és továbbfuttatása.
Igazuk is van meg nem is. Az teny hogy gorenyseg ha valakit egy part penzen kikuldenek, aztan ha a part iranyvonalat valt, akkor o ehhez nem hajlando alkalmazkodni.
Viszont aki Davidribi 2006os szereplese utan, meg 2009re sem tudta hogy a madef lefekudt gyurcsanyeknak es hatbatamadta a jobboldalt, tovabba aki 2009ben nem tudta hogy ki a bokros es mit kepvisel, azon csak sajnalkozni tudok.
Én is így látom. lehet esetleg bírósággal próbálkozni, de sok esélyt nem látok a nyerésre. Bokros egy életművész elsősorban, és nem politikus.
Mindíg azt a hullámot lovagolja, ammiben valami seftet lát a sajátmaga számára.
"jelentős részét Bokros kampányköltségei teszik ki"
Há' vegyétek le pénzzee! Azt úgy szokás minden pártban!
Antall is csak egy cionista patkány volt! Neki (is) köszönhetjük a gengszter- váltást meg a rablóprivatizációt!
Hát remélem is, h forog!
Bár tetszettünk volna!...
Csak sajnos akkor az lógott volna elöször, aki ezt a mondatot kihányta magából! Mondjuk megérdemelné, már csak emiatt a pofátlan és cinikus mondata miatt!!!
Bokros és a JESZ egyaránt, egymás ellenében is mérsékelt konzervatívnak adná el magát. Nem túl hitelesen. Kéne ilyen erő, mert a Fidesz sem az... máshogyan nem az. És nagyon nem. Hol a polgári politika?
B. Lajos nótája
Már Strassburgon végig menni nem merek,
a magyarra mind haragot viselnek.
Ne bántsatok pajtások, nem vagyok magyar,
azt teszem amit az unió akar!
Amit adtam, mandátumod add vissza,
mert miköztünk a szerelem nem tiszta.
Nem adom, nem adom, hogy adnám vissza,
aki adta, tőlem az kérje vissza!
Óóóó, jesz, jesz, jesz, jesz...
nem értitek azt a szőrös yeti szívit neki
a szerenádot várja :
lalicome gyere hazaaaa
késő van gyere hazaaa
honnan jessz, nem érdekel
gyere haza csak ennyi kell
Négy százados
Emelje Gyalogharturt, mint bárdot,
A ravatalra: mert belőle, ha
Megéri, nagy poéta vált volna még.
Útján kövesse harci tisztelet.
Harsogjon a zene.
Vegyék föl tetemét. Ily látomás
Szép a mezőn, de itt szemlélve más.
Menj, lőjenek sort!
JESZ: Bokros adja vissza mandátumát!
Bokros: NO
Sokkal inkább az egykori maoista-marxista keményvonalas balfaszoknak, mint pl. Bokros, Demszky és társaik.
Panamaiul beszél?
Addig baszogatjátok ezt a szerencsétlen flótást amíg ez is majd felköti magát és lengeni fog mint A libériai hajón a Panamai zászló!
azt a mandátumot bokros nyerte az mdf-nek a saját programjával, és nem fordítva: a rá adott szavazatok elsősorban az ő személyének és az akkori pártnak szóltak.
ennélfogva a választók akaratát nem képviselhetné nála jobban más mdf-es (illetve jesz-es, ami most igyekszik nagyon különbözni az akkori mdf-től), mivel ők nem lettek volna megválasztva.
Bontanék egy pezsgőt.
Bokros ha tisztességes akkor lemond és hazajön ha nem tisztességes marad. Majd meglátjuk.
Különben Adolf Hitlert is nagyon sokan szerették, eleinte.Bokros is ilyen nyugdíj és ingyen ebéd holokosztos Rikárdó mint a bútorgyár.
Eddig úgy hívták Bokros társulatát, hogy Reform és Szabadság, de hamar megújult a Lajos.Most már Jólét és Szabadság,havi 5 millából el is hiszem, van jólét is meg szabadság is, De majd neki is elég lesz a havi 70 ezres nyugdíj, pelenkára.
azt nem állítom, hogy tisztességes, de szerintem nem is ezen a lépésén múlik.
azt mondom, hogy a jesz-nek nincs erkölcsi alapja őt visszahívni.
bokros nem sokat változott két és fél év alatt, és mindenki jól ismerte már előtte is, a szavazók tehát nem nagyon vehettek vele zsákbamacskát.
ezenkívül magyarország életére nincs is túl nagy hatással, hogy nagy érzelmekkel viseltessünk az ő uniós tevékenysége iránt, a hitlerrel való emiatt félresiklottnak érzem.
szóval még egyszer: igen, bokros a saját pecsenyéjét sütögeti, közben talán az országnak is próbál (saját elképzelése szerint) jót tenni, bár én nem látok bele a fejébe. de mindezektől függetlenül a szavazók sokkal inkább rá szavaztak, mint az mdf-re, mert az akkor már kb olyan halott volt, mint az szdsz.
emiatt a jesznek "visszakérni" a mandátumot igencsak beképzelt dolog.
"a 2009-es európai parlamenti választásokon az emberek nem konkrét személyre, hanem politikai közösségre szavaztak, amikor az akkori MDF-re adták le voksukat. Bokros viszont nem az azóta átalakult közösség programját valósítja meg Brüsszelben"
Naná, hogy nem azt valósítja meg! Bokrosnak azt a programot kell ott képviselnie, amire az emberek akkor szavaztak.
És úgy mellékesen ez ugyanaz a program, ami mellett a mai JESZ-elnök, bizonyos Makay Zsolt akkor Bokros sikeréért kampányolt.
Szerinted demokratikus az mondás, hogy éljen
vadházasságban az anyjával aki Bokrosra szavazott?
Mert szerintem antidemokratikus mondás, persze lehet, hogy az Eu-ban már demokratikusnak számít ők már messze előttünk járnak a demokráciában ahogy Khonbandita slicc simogatását is a demokrácia vívmányának látják.
Bejelentkezés