Regisztráció | Elfelejtett jelszó


Pert vesztett Gubcsi Lajos
2012. január 26. 14:33

Felmentette a bíróság az Index újságíróját, Spirk Józsefet abban a büntetőeljárásban, amit Gubcsi Lajos indított a Honvédelmi takarítónők Gubcsi Lajos házában című cikk miatt.

A HM Zrinyi Média Kft. egykori ügyvezető igazgatója, Gubcsi aljas indokból elkövetett, jelentős vagyoni kárt okozó nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás bűntettének vádjával indított eljárást az Index újságírója, Spirk József ellen a Honvédelmi takarítónők Gubcsi Lajos házában című cikk miatt. Az írásban egyebek mellett az szerepelt, hogy „az Orbán-rajongóvá átvedlett egykori KISZ KB-tag ... teljesen családi használatra hangolta át a Honvédelmi Minisztérium százszázalékos tulajdonában levő céget”, valamint, hogy az állami kft. „Gubcsi munkái körül forog”, „két könyvét is kiadták több ezer példányban”.
 
A III. kerületi bíróság tanúmeghallgatások és dokumentumok alapján arra jutott, hogy Gubcsi cégvezetői munkáját rendszeresen összekeverte írói tevékenységével. A tanúk szerint gyermekei is gyakori vendégek voltak a honvédelmi objektumban. A jogerős ítélet szerint nem túlzó azt állítani, hogy Gubcsi családi vállalkozássá változtatta a Zrinyi Médiát. A bíróság egyetértett Spirk TASZ-os ügyvédjének, Fazekas Tamásnak érvelésével is, amely szerint a cikkben szereplő kijelentések büntetőjogi szempontból nem értékelhetőek. A bíróság felmentette Spirk Józsefet – írja az Index.

 

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/32111

Kommentek (5 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint



Ez bukcsi. Jöhet a következő forduló? Elkezdik a hatóságok vizsgálni Gubcsi viselt dolgait?

Gubcsinak 3 ismertté vált dobása volt mielőtt dobták.
Nem lehetett volna az első után?

Ez már nem az mszmp lajos, most már mások a módszerek, bár az irány ugyanaz.
ez már a fidesz.

Na és most mivel foglalkozik ez a drága ember? Csak kapott valami zsíros stallumot? Mert a fideszt ismerve nem hinném, hogy kirúgása óta otthon sír a befizetetlen csekkek fölött.

Látom, megszűnt a független igazságszolgáétatás. Vagy mégsem ?


Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó