Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint további kormányzati lépésekre lesz szükség ahhoz, hogy idén a GDP 3 százaléka alatt lehessen tartani az államháztartási hiányt. Az elemző abban is kételkedik, hogy márciusig létrejön az IMF-megállapodás.
További kormányzati lépésekre, „egy halom költségvetési keménykedésre” lesz szükség ahhoz, hogy idén a GDP 3 százaléka alatt lehessen tartani az államháztartási hiányt – jelentette ki Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke csütörtökön Szegeden. A hiánycél túllépése a túlzottdeficit-eljárás folytatását, és végső soron a kohéziós források felfüggesztését vonhatná maga után, ezt azonban a kormány nem engedheti meg – mondta a szakember egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatón.
A GKI a várható kormányzati szigorítások miatt látja úgy, hogy a GDP idén 1,5 százalékkal csökken majd – tette hozzá. A kutatóintézet számításai szerint idén a lakossági fogyasztás 2,5 százalékos csökkenése várható, egyebek között az alacsony jövedelműek helyzetének romlása miatt. A végtörlesztés a közepes és a magas jövedelműek „likviditását szívja ki”. A jogi és a gazdasági bizonytalanság miatt várhatóan a beruházások is csökkennek majd 4 százalékkal – tudatta Vértes András.
A GKI elnöke szerint a magyar közgazdászok között Járai Zsigmondtól Békesi Lászlóig konszenzus van a helyzet értékelésében, és ez lényegében egybevág az IMF országjelentésével is. A magyar kormány előtt nincs más út, mint hogy megállapodjon az IMF-fel, az EU-val és az Európai Központi Bankkal – vélekedett. Hozzátette: a tárgyalások nehéznek ígérkeznek, várhatóan szóba kerül majd a válságadók kivezetése, az egykulcsos jövedelemadó kérdése, de egy sor, a jogbiztonsággal és a kiszámíthatósággal kapcsolatos téma, így a jegybanktörvény, a költségvetési tanács helyzete vagy a médiaszabályozás is.
Vértes András úgy fogalmazott, nem biztos, hogy márciusig létrejön a megegyezés, pedig mielőbb szükség lenne rá, mivel hosszú távon még az elmúlt hetek csökkenése után kialakult kamatszinten is finanszírozhatatlan az ország.
FACEBOOK
RSS













Kommentek (24 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Vértes András már megint totózik. ;-)
Amway ügynök,majdnem miniszterelnök! Hiteltelen
senki!
"A kormányzati mentalitás miatt elhalasztja a magyarországi gyárbővítést a Michelin
"Ma nem tudom, mikor folytatjuk a nyíregyházi gyár versenyképességének javítása érdekében tervezett kapacitásnövelő beruházásainkat, amelyek természetesen jelentős létszámbővítéssel jártak volna együtt" - nyilatkozta a Világgazdaságnak John Young, a Michelin Hungária Abroncsgyáró Kft. ügyvezető igazgatója.
oung elmondta azt is, hogy 1996-tól 2010-ig kiváló volt a francia kézben lévő világcég magyar leánycégének kapcsolata a magyar kormányokkal, ám tizennyolc hónapja minden gyökeresen megváltozott. Szerinte korábban lehetett hosszú távra tervezni, azonban a mostani kormányzati mentalitás, az új adók és az új törvények nem teszik kiszámíthatóvá a gazdasági környezetet."
Igy persze, nem is lesz novekedes soha az eletben.
Vértes...Békesi, Bokros, Csillag, Bauer, Lengyel, Várhegyi stb. 20 éve döntés-előkészítő-befolyásoló, sőt, időnként döntéshozó pozícióban.
...és mire jutottunk?
Vértes meg pláne, belement Gyurcsány min.elnök-jelölt castingjába.
Röviden: hitelesség nulla!
Ezeket Kínában,minimum börtönbe csuknák! Ha,rossz
napja lenne a bírónak,akkor meg kötél!
Ezt a komplett szöveget már tegnap is bemásoltad egy másik témába , ahová egyáltalán nem tartozott.
Saját szövegeid meg- félmondatos hülyeségek.
Ilyenkor is megkapod a napi kétszáz dollár béredet, az alapitványtól?
Ügyes. :-) Jah. A vörösfasisztáknak, ha a máséról van szó- semmi sem drága. :-)
Gyenge közgazdász, de ellendrukerként kiválónak képzeli magát. Egyetemista korában is gyenge gyerek volt, de helyezkedni jól tud, pedig jellemhiányos!
Még az ág is húzza. Soha egyetlen jövendölése nem jött be, mert fingja nincs miről beszél. Egyébként 8 évig látta az alagút végét....
Köpjön szembe az anyád, te undorító féreg!
Ez nem prognózis.
Ez egy neoliberális kívánságlista.
Csak ezt ne!!!
Ez a rohadék triumfál, hogy Kolozsváron csökkent a magyarság számaránya.
Megkérek minden jóérzésű kommentálót, hogy próbálja megtartóztatni magát és ne válaszoljon az aljas provokációira.
Pedig ekkora demokrácia még sosem volt Magyarországon!
gondolom orbán nem megy bele még egy olyan kompromisszumba, mint gyurcsányék
túrókám, kiszaladt a talaj a lábad alól?
ha jól emlékszem, az emberek az ingyenes egészségügyre, ingyenes oktatásra szavaztak. most fizetjük meg az árát
Miért hazudsz és miért csúsztatsz?
Ha fizetnek érte akkor bocs!:-)
Azért a halál rongybatekert kócos vesszejére még elhajthatjuk ezt a taknyot, nem?
De.
te meg még mindig egy vonalas nulla vagy
Vértes olyan,mint a Sztenderdendpúrz,meg a Múdiz,meg a Ficcs.
Pártos és káros...
Vértes András az ATV aranykoszorús főrettegője. Piszokul élvezi, ha fikázhatja a kormányt. Jönne rá a szükség élő adásban!
Valld be András, igazából az bassza a csőrödet, hogy a "demokraták" ismét Gordont favorizálják helyetted.
Dehogy fognak keménykedni Bandikám, hiszen ez nem a megszorítások kormánya! Még a szót sem ismerik ezek a jóerkölcsösek.
Minden szuper, mindenki happy, szereti a magyar a 27%-os ÁFA-t és a drága naftát, erre adott felhatalmazást...
Nagy ügy! Mit kell ezen rugózni? Elqrta a kormány, nem baj, kifizetjük. Kiszámolhatatlanul sok milliárd kárt okozott ez a végtörlesztéses baromság? Nagy dolog! Kifizetjük. A lényeg, hogy az amúgy sem szegény elvtársak olcsón megszabadultak a frankhitelüktől!
http://www.origo.hu/itthon/201..
"A legtöbben néhány millió forintot, de volt, aki tizenötmilliót is megtakarított azon képviselők közül, akik éltek a múlt ősszel fideszes kezdeményezésre elfogadott devizahitel-végtörlesztéssel"
Bejelentkezés